Kié lesz a Magyar Nemzet?

„A magyar névről letöröltük évtizedek gyalázatát, s az ismét régi fényében ragyog a világ előtt.”

A lapindító után, 23-a késő délutánján, estefelé a munkatársak csatlakoztak a tüntetőkhöz; Losonczy Géza, a szerkesztőbizottság tagja, akit leendő főszerkesztőként is emlegettek, Vásárhelyi Miklóssal és Pethő Tiborral, a külpolitikai rovat vezetőjével a rádióhoz ment, hogy az elnök, Benke Valéria kérésére tárgyaljon a felkelőkkel. Már tartott a stúdió ostroma. Komor a szerkesztőségben volt; a Lenin körútra nyíló szobája ablakából izgatottan figyelte az eseményeket. A lent gyülekezők a Szabad Nép Blaha Lujza téri székházához igyekeztek. Komor mellett a barát, Rónai Mihály András író állt, aki a felelős szerkesztő faggatózására – „mit láttál a városban, mi van?” – metsző tömörséggel így felelt: „Ellenforradalom.” Meghallgatták Gerő fenyegető hangvételű beszédét: Komor lelkesedett, Rónai viszont kétségbeesett.

Közben Losonczyék visszaérkeztek; hamarosan rögtönzött pártbizottsági ülés kezdődött a negyedik emeleten; a jelen lévő Komor Imre kemény támadásokat kapott, majd nemsokára távozott. A lapba röviden beszerkesztették még az este történt eseményekről szóló híradásokat. (A 24-i vezércikk még a Belgrádból hazatérő, Gerő vezette küldöttség eredményes tárgyalásait méltatja, csak a harmadik oldalon szerepel a négyhasábos összefoglaló a tüntetésről, az Országház előtti Nagy Imre-beszédről.) Közben átjött a szomszédvárból, az újonnan alapított Hétfői Hírlap szerkesztőségéből Boldizsár Iván, és azt kérte, ne hozzák le a Gerő-beszédet. Olaj lenne a tűzre. Nem is jelent meg. Végül a jelenlévők lementek mind a Hungária kávéházba, ahol akkor már a Pilvaxot idéző forradalmi hangulat uralkodott.

Október 24-e hozta az első jelentős változást az újság élén: Komor és Parragi ekkor volt benn utoljára a New York-palotában. Előbbi a lapindító értekezleten bejelentette, hogy nem hajlandó foglalkozni az eseményekkel, majd néhány óra múlva elmenekült Csehszlovákiába. Parragi hazament; őt viszont másnap már az őrség nem engedte be. (A „betonfejűként” számon tartott Bertalan Imre és Révész Jenő ezzel előrelátólag nem is próbálkozott.) A 25-i kétoldalas lapszám ugyan elkészült, de a Nagy Imre-kormány által kinevezni kívánt új főszerkesztő, Losonczy Géza a Parlamentben volt, s nem ért rá a Magyar Nemzettel foglalkozni, csupán néhányszor sikerült beszélni vele telefonon. Ő is eltűnt tehát, igaz, egészen más okokból. A két rangidős kolléga, a Szabad Néptől büntetésből a laphoz helyezett Gimes Miklós és a tanácsadóként alkalmazott Vásárhelyi Miklós szintén a Parlamentbe távozott; a szerkesztőség irányítását – a kollégák beleegyezésével – az alapító Pethő Sándor fia, a pártonkívüli Pethő Tibor vette át, a technikai részletek pedig a későbbi főszerkesztő-helyettesre, Rajcsányi Károlyra hárultak.

Az országos lapterjesztés időközben összeomlott: az előfizetők még Pesten sem kapták meg az újságokat, Magyar Nemzethez is csupán a forradalom alatt rendszertelenül nyitva tartó utcai árusoknál lehetett hozzájutni. A helyzet folyton változott, a hagyományos lapkészítésnek tehát nem volt értelme. A szerkesztőség ezt belátva 25-én és 26-án Magyar Nemzet fejléccel megjelenő röplapokat adott ki – lásd keretes írásunkat –, majd két napon át meg sem jelent. (Hasonló történt a Dudás Józsefék által elfoglalt Szabad Néppel, illetve a Népszavával és a Szabad Ifjúsággal is.)

A kisgazdák 27-én délután érkeztek. Pártay közölte Pethővel és a jelenlévőkkel, hogy az újság ezentúl az FKGP lapja lesz, amit a régi munkatársak ijedt megrökönyödéssel fogadtak. Elképzelésükhöz közelebb állt volna a kormányt a nemzeti kérdésekben támogató, független újság ideája; hasonló elképzeléssel indította útjára a Magyar Nemzetet Pethő Sándor is 1938-ban. Az alapítóra való hivatkozást Pártay nem fogadta el, mondván, a lap sohasem volt a Pethő család tulajdona, azt Kornfeld Móric finanszírozta, a háború után pedig a kisgazdapárt indította el ismét.

Tény, hogy a Magyar Nemzet 1938-as indulásától kezdve közel állt a kisgazdákhoz: az 1939-es választásokon a pártot támogatta, később is számos kisgazdapárti vezető szólalt meg hasábjain. A háború után a lap korábbi szellemi irányítója, Szekfű Gyula történészprofesszor tett először kísérletet arra, hogy az újság, Barankovics István felelős szerkesztő közreműködésével, ismét megjelenhessen. Váratlan gyorsasággal közbelépett azonban a korábbi felelős szerkesztő, Hegedűs Gyula, akinek annak idején épp a Szekfűvel való ellentétei miatt kellett távoznia a szerkesztőségből. Hegedűs befolyásos patrónusa, a kisgazdapárti miniszterelnökségi államtitkár Balogh páter segítségével előbb megszerezte a lapengedélyt. (A párt és a páter pedig ennek fejében magát a patinás nevű újságot.) Hogy a jogfolytonossági vitát elvágják, Pethő Sándor nevét levették a címlapról, új évfolyamszámozásba kezdtek, mintha a Magyar Nemzetet 1945-ben a Független Kisgazdapárt alapította volna. Ettől kezdve a lap valóban kisgazdapártinak számított, igaz, csupán két esztendőn át. 1947-ben Balogh István vitte magával hirtelenjében megalakított csoportosulása, a Független Magyar Demokrata Párt támogatására. (Az FMDP-nek egyik prominens vezetője ekkoriban Parragi György volt.) Az 1949-es államosítás után a Magyar Nemzetnek nem volt többé köze sem Balogh páterhez, sem a kisgazdapárthoz; előbb az Országos Béketanácsot támogató orgánumnak, majd 1954 őszétől a Nagy Imre alapította Hazafias Népfront lapjának számított.

Pártay Tivadar az egykori frigyre való hivatkozással jött, s hamarosan el is foglalta Parragi egykori főszerkesztői szobáját. A magával hozott, valószínűleg Losonczy Géza segítségével a Nemzeti Bankból kiutalt, nagy papírzacskóban tárolt pénzből fizetést osztott a vele érkezőknek. Losonczy szerepe ellentmondásosnak tűnik: Pártay úgy emlékszik, hogy Nagy Imre nevében ő hagyta jóvá a kisgazda „megszállást”. Pethő szerint viszont Losonczy Géza néhány nappal később azt közölte vele a Parlamentben, hogy az ügyben még egyáltalán nem született megállapodás.

Munkatársakat nem bocsátottak el; ebben nem csak a „másik főszerkesztőnek”, a felelős szerkesztői szobába költöző Pethőnek volt szerepe. Pártay is megnyugtatta a Nagy Imréhez közel álló reformkommunistákat, Ember Máriát és Novobáczky Sándort, hogy nem kell távozniuk. Az újaknak elsősorban a lapnál dolgozó, „renegát” kisgazdákkal akadt problémájuk, például a külpolitikus Matolcsy Károllyal, aki Mihályfi Ernő titkáraként kezdte karrierjét, és a forradalmi napokban is bejáró Paál Ferenccel. Időközben Pethő Tibor visszahívta a lap régi újságíróit is, Wesselényi Miklóst, Papp Antalt, Horváth Zoltánt és a kiadóhivatalba Székely Lászlót.

Az október 30-án ismét megjelenő Magyar Nemzet címlapján feltűnő változást észlelhetett az olvasó. Eltűnt „a Hazafias Népfront lapja” megjelölés, helyén az eredeti, ma is olvasható „Alapította: Pethő Sándor” titulus szerepelt, visszatértek az 1938-as évfolyamszámozáshoz is. A vezércikket Pethő Tibor írta Ne kockáztassuk a Hazát! címmel: „A magyar névről letöröltük évtizedek gyalázatát, s az ismét régi fényében ragyog a világ előtt Dicsőség nektek, magyar szabadságharcosok, dicsőség nektek, magyar munkások és fiatalok, akik sokévi nehéz sors után erős karotokkal magasra emeltétek Rákóczi és Kossuth diadalmas zászlait.” A következő napokban még két vezércikket írt Pethő, kettőt a kisgazdapárti Kemény András, aki átvette a belpolitikai rovat vezetését is, a legutolsó november 4-it pedig Novobáczky Sándor. Az impresszumban október 30-án és 31-én felelős szerkesztőként az akkor már kormányfeladatokat ellátó Losonczy Géza szerepelt, november 1-jén viszont már csak a lakonikus, rövid szöveggel – „Szerkeszti: a szerkesztőbizottság” – találkozhatott az olvasó. A fennmaradt, szintén november 1-jei gépelt szerkesztőségi lista szerint a szerkesztőbizottságnak négy tagja volt, ebből csupán egyetlen kisgazda: Pártay Tivadar. (A másik három: Wesselényi Miklós, Novobáczky Sándor, Pethő Tibor, ami a régiek befolyásának növekedését jelzi.)

A lap politikai orientációjáról folytatott vitákat végül a november 4-i szovjet invázió tette hosszú évtizedekre időszerűtlenné. Azon a hajnalon az összetolt székeken alvó újságírókat a rádiófigyelő szolgálat vezetője, Nagy István meglepő hírrel ébresztette: elcsípett az éterben egy különös adást, amely Kádár János kormányalakításáról tudósított. A rádióállomás hamarosan megismételte a hírt a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányról, a szovjet csapatok segítségül hívásáról. Félórai tanácskozás után a munkatársak hazaindultak; ekkor már hallani lehetett a lánctalpak csörgését, az egyre erősödő ágyúzást. Pártay Tivadar biztonságba helyezte a páncélszekrényben a szerkesztőségi pénzt, amit aztán néhány nap múlva ismeretlenek elloptak. A Kádár-kormány regnálásának kezdetén több tárgyalás folyt a lap újraindításáról – eredménytelenül. Állítólag felvetődött Pártay Tivadar főszerkesztősége is, visszaemlékezése szerint legalábbis tárgyaltak vele erről. Később a Recsket megjárt Pártay hosszú időt töltött vizsgálati fogságban, nem elképzelhetetlen, hogy egy állítólag tervezett Magyar Nemzet-perben akarták felvonultatni vádlottként. (Az FKGP rendszerváltozást követő első elnökéről a közelmúltban derült ki, hogy Buday fedőnéven évtizedekig kényszerűen együttműködött az állambiztonsággal.)

A lap végül népfrontos köntösben, 1957 szeptemberében jelent meg újra. A kinevezett főszerkesztő, Mihályfi Ernő röviden így foglalta össze programját: az október 23-a és november 4-e közötti számokat kitépjük a Magyar Nemzet történetéből.

Pethő Tibor