Hódmezővásárhelyen is elindul a holokauszt-emlékév

Tudományos, oktatási és kulturális programsorozat indul a hetven éve történt deportálásokra emlékezve.

BL
2014. 01. 24. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 20. századi történelem legfájdalmasabb epizódjára emlékezni és emlékeztetni kell – mondta a politikus a holokauszt-emlékév hódmezővásárhelyi programjait bemutató sajtótájékoztatón. Almási István felidézte, hogy a hódmezővásárhelyi közgyűlés 2004-ben határozott a zsinagóga felújításáról, és visszaadta az addigra már igencsak leromlott állapotú épületet eredeti vallási funkciójának. A zsinagóga mögött, az egykori izraelita elemi népiskola épületében pedig kialakították Magyarország első vidéki holokauszt múzeumát.

Az emlékév hódmezővásárhelyi programjaiban részt vesz a város valamennyi oktatási és kulturális intézménye. A rendezvények célja, hogy minden hódmezővásárhelyi polgár, köztük is elsősorban a fiatalok, minél részletesebben megismerjék a vészkorszakban történteket – közölte Almási. A következő hónapokban kiállításokat, fotótárlatokat, konferenciákat szerveznek, külön rendezvényeken emlékeznek majd a vészkorszak helyi áldozataira. A programsorozat fontos eleme a zsidó kultúra megismertetése is koncertekkel, irodalmi estekkel, filmvetítésekkel – tudatta a polgármester.

Árva László, a hódmezővásárhelyi Emlékpont igazgatója elmondta, pályázati támogatással megújul a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely, ahol rendhagyó történelemórákat szerveznek. A közgyűjtemény a térség pedagógusainak konferenciát, továbbképzést rendez a magyar holokauszt oktatásának szakmai kérdéseiről.

Az egész éves programsorozat január 27-én, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján indul. Az Emlékpontban irodalomtörténeti konferenciát tartanak, B. Nagy Balázs fotográfus alkotásaiból A holokauszt emlékére címmel nyílik kiállítás, este pedig a zsinagógánál gyertyákat gyújtanak az áldozatok emlékére – tudatta az igazgató.

Bocsánatot kért a magyar állam nevében a holokausztért Magyarország ENSZ-képviseletének vezetője csütörtökön New Yorkban, a magyar holokauszt 70. évfordulójára emlékező konferencián. „Bocsánatkéréssel tartozunk az áldozatoknak, a magyar állam bűnös volt a holokausztban. Először azért, mert nem védte meg saját állampolgárait a pusztulástól, másodszor pedig azért, mert segédkezett és anyagi forrásokat biztosított a népirtáshoz – mondta Kőrösi Csaba a világszervezet New York-i székházában. – Az akkori magyar állam intézményei felelősek voltak a holokausztért. Ennek a mai magyar állam általi bocsánatkérésnek részévé kell válnia a nemzeti emlékezetnek és identitásnak.”

„Az áldozatok sorsa mellett nem lehet főhajtás nélkül elmenni, ez emberség, és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Szabadság térre tervezett emlékművel kapcsolatban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőinek írt szerdai válaszlevelében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.