Jönnek a rákkeltő anyagok és GMO-k?

Sokáig mélyen hallgatott a sajtó nagy része a tavaly kezdődött, EU–Egyesült Államok szabad kereskedelmi egyezményről szóló tárgyalásokról.

Zöldelemzők szerint nemcsak a jövőbeni környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi szabályoknak tehetne majd keresztbe ez a szerződés, hanem a jelen előírásokat, így akár a hazai GMO-moratóriumot is felülírhatná.

Brüsszelben a helyi szakszervezet szervezésében több száz ember tüntetett május közepén e szabad kereskedelmi egyezmény ellen. Itthon eközben alig érte el az ingerküszöböt, pedig a minket és szuverenitásunkat is nagymértékben érintő világgazdasági megállapodást sok szakértő a létező eddigi legnagyobb kereskedelmi egyezménynek nevezi. A hivatalos nevén transzatlanti befektetési és kereskedelmi partnerség (TTIP) gyakorlatilag egyetlen, egységes szabadpiaccá olvasztaná össze a világ két legnagyobb gazdaságát. Az egyezmény számos kockázatot is magában rejt: veszélyezteti a GMO-kat visszaszorító szabályokat, és alig néhány év után máris megakadhat az emberi egészséget károsító vegyi anyagokat korlátozó európai folyamat is. Nem véletlen, hogy az Európai Zöldek népszavazás kiírását követelik az egyezményről.

Mennyire lesz előnyös nekünk, ha az Egyesült Államok (a világ legnagyobb gazdasága) gyakorlatilag 29. európai tagállamként beleszólhat az uniós szabályozásokba, ám eközben semmilyen kötelezettséget sem vállal? Az Egyesült Államok környezetvédelmi felelősségérzetét jól jelzi, hogy egyetlen jelentős, világméretű környezetvédelmi megállapodást sem ratifikált: se az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését előíró kiotói jegyzőkönyvet, se a káros vegyi anyagokat korlátozó stockholmi egyezményt, de még csak a hulladék elmaradott országokba exportálását tiltó bázeli egyezményt sem. Holott ezek az egyezmények a környezetvédelmi fenntarthatóság legminimálisabb garanciái, és a világ szinte összes jelentős országa aláírta őket. Ezért fordulhatott elő az az eset, hogy amikor egy Ghánába tartó amerikai hajón veszélyes hulladékot találtak, azt nem fordíthatták vissza, mivel az Egyesült Államok nem részese a bázeli egyezménynek.

Kinek lesz haszna az egyezményből? A nagyvállalatok kommunikációja szerint a lakosoknak, hiszen nő a közös GDP – állítólag akár fél százalékkal –, nő a munkahelyek száma. Ám e gazdasági előnyöket eddig semmilyen komoly tanulmány nem támasztotta alá; sőt jobban utánanézve az egyezmény alapvetően a multinacionális cégeket segítené. Egy részletes osztrák felmérés szerint a TTIP hasznai a társadalom számára igen alacsonyak: igaz, hogy bővül a kereskedelem az Egyesült Államokkal, ugyanakkor csökken az EU-n belül; ráadásul épp a szegényebb, iparosodó országok kerülnek hátrányba a nemzetközi kereskedelemben. Ez utóbbi „csupán” társadalmilag igazságtalan, viszont az Európán belüli kereskedelem csökkenése kockázatot jelent a magyar gazdaság számára is, hiszen a tavalyi magyar export 77,1 százaléka az unióba irányult. Az EU és az Egyesült Államokon kívüli kereskedelem háttérbe szorulása nem jelent értékelhető gazdasági előrelépést, és a környezetet sem segíti, ha ezentúl orosz gáz helyett amerikai szenet égetünk. Ami talán még ezeknél is nagyobb kockázat, hogy a szabad kereskedelmi megállapodás nemcsak az egymás közötti vámokat, importkvótákat szüntetné meg, hanem a termékekre, gyártásukra vonatkozó törvényi előírásokat is harmonizálná ebben az új övezetben.

Eleve gyanús, ha a hatalmas multinacionális cégek rendre támogató nyilatkozatokat adnak ki egy egyezmény mellett. Környezetvédő civil elemzések szerint például a TTIP kimondottan a nemzetközi vegyipar érdekeit szolgálná, nem véletlen, hogy szinte az összes létező vegyipari, növényvédőszer-gyártó vállalat és szövetség sürgette az egyezményt, és javaslatokat tett a vegyipari szabályozás harmonizálására. Ez a témakör azért különösen érzékeny, mivel Európában az elmúlt évtizedben nagymértékben szigorodtak a vegyi anyagok engedélyezési előírásai, mindeközben az egyesült államokbeli rendszer sokkal lazább, és nem zárja ki a káros anyagok használatát. A Greenpeace is felhívta korábban a figyelmet arra, hogy a szabad kereskedelmi egyezmény könnyen alááshatja a jelenlegi szigorú uniós előírásokat, egyebek között az élelmiszer-biztonság területén is. Az EU például a génmódosított növények korlátozásán és a hormonhatású vegyszerek tilalmán túl a növényvédő szerekre is alacsonyabb határértékeket engedélyezett, mint az Egyesült Államok. Emellett civil szervezetek évtizedes küzdelmének köszönhetően Európában már a legtöbb vegyi anyagot, növényvédő szert csak nagyon szigorú kockázatelemzést követően lehet engedélyezni. Azt viszont senki sem tartja valószínűnek, hogy a TTIP révén az Egyesült Államok szabályozásai szigorodnának az EU szintjére. A termékek szabad áramlásával pedig ez az európai biztonsági háló kerülhet veszélybe. Európa már évek óta tilt számos olyan hormon- vagy génkárosító, potenciálisan rákkeltő anyagot, amely az Egyesült Államokban a mai napig felhasználható.

A vegyipar igencsak tart attól az uniós előírástól is, amely a rákkeltő anyagok után az emberi hormonrendszert károsító anyagokat is korlátozná. Ez a szabályozás rengeteg növényvédő szert, műanyagadalékot, sőt akár kozmetikai összetevőket is érinteni fog. A tényleges kivonásokra a szükséges feltételrendszerek kialakításáig azonban sajnos továbbra is várni kell. A vegyipari cégek így sok reményt fűznek ahhoz, hogy az egyezmény révén az Egyesült Államok és általa a vegyipari multik is beleszólhatnak az ezen veszélyes anyagok kivonásáról szóló döntésekbe. Az egyezmény része ugyanis egy úgynevezett „szabályozási együttműködési tanács”, amely alapján a kereskedelmet érintő minden új jogszabályt meg kell vitatni az amerikaiakkal. Ebbe beletartozik a környezet-, egészség- és fogyasztóvédelmet érintő minden szigorítás, azaz a GMO-k és a vegyi anyagok engedélyezései is. Az Egyesült Államok ezáltal szinte az EU új tagállamává válik, tekintve az ügyekbe való beleszólási és lobbilehetőségeit.

Egy kiszivárgott amerikai jelentés szerint a kereskedelem legnagyobb akadálya jelenleg az EU vegyi anyagokra, kozmetikumokra, veszélyes hulladékokra, növényvédő szerekre, bioüzemanyagokra és GMO-kra vonatkozó szabályozása: nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok ezeknek az előírásoknak a lazítását szeretné elérni. Biztosak lehetünk abban, az egyezménytől sok szereplő azt várja, hogy leáll a káros anyagok kivonása, egyúttal mind több GMO-t kell beengedni az európai, így a magyar piacra is. Az Egyesült Államok részvétele emellett jó eséllyel befagyasztja a jövőbeni környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi előírásokat, hiszen azok akadályozhatják a kereskedelmi célokat. A sajnos világszerte elhaló éghajlatvédelmi szabályozás koporsójába is újabb szöget ütne az egyezmény, az Egyesült Államok ugyanis az EU-tagállamokon amúgy is nagy nehézséggel áthajtható klímavédelmi célok és feladatok elfogadását is befagyaszthatja. Már most is világos, hogy az Egyesült Államok megújuló energiák helyett inkább a saját szenét és palagáz-technológiáját látná szívesebben Európában, a technológiában – és az azzal járó szennyezésben – is jártas cégei közreműködésével.

Szintén gyanúra ad okot, ha a szerződés részleteiről szinte teljesen titokban, az alapvető átláthatóságot is mellőzve folynak a tárgyalások. Nem adnak helyet az EU-ban bevett és büszkén hangoztatott szokásos társadalmi részvételnek sem. A párbeszédbe alapvetően csak az ipari szereplőket hívták meg, civilek még a dokumentumokhoz sem kaptak megfelelő hozzáférést. Még az egyetlen demokratikusan választott uniós intézmény, az Európai Parlament sem fogja vitatni a jogszabályt, csak megszavazhatja vagy elutasíthatja.

A TTIP egyik legproblémásabb része az úgynevezett ISDS, a beruházók és államok közötti vitarendezési mechanizmus, amelynek alapján a cégek bármikor beperelhetnék azokat az országokat, amelyek az EU vagy az Egyesült Államok általános szintjénél szigorúbban védenék a saját állampolgáraik egészségét, a környezetet. Erre példa Magyarország is a GMO-k terén, vagy a skandináv országok az egészségkárosító vegyi anyagokat illetően. Jelenleg az EU-tagországoknak mindig joguk van az uniós rendelkezésnél szigorúbb környezetvédelmi szabályokat alkotni, szigorúbb határértékeket bevezetni. A kereskedelmi jog ennél bonyolultabb, de számos pozitív példa mutatja, hogy az EU lehetőséget ad a tagországoknak bizonyos, szakmailag megalapozott korlátozásokra, mint amilyen a magyar védzáradék a génmódosított kukorica ügyében. A szabad kereskedelmi megállapodás után viszont könnyen lehet, hogy a világvállalatok rafinált ügyvédei ránk kényszeríthetik génmanipulált vagy éppen hormonkezelt állati termékeiket és mérgező vegyszereiket. Az ISDS alapján a palagázcégek egy-egy helyi palagáz-moratórium beperlésével is könnyedén eurómilliókat kereshetnek, egyetlen kapavágás nélkül. Sajnos a múltból számtalan példa van arra, amikor a multicégek az állampolgárokat védeni hivatott jogszabályokat használják fel a saját gazdasági érdekeik védelmében. Amikor a környezetet és emberi egészséget pusztító tevékenységüket a nemzetközi joggal takarózva végzik, kijátszva és semlegesítve a helyi értékeket, érdekeket védő szabályozásokat. A legismertebb esetek közé tartozik, amikor a Philip Morris az ausztrál–hongkongi szabad kereskedelmi egyezmény alapján beperelte az ausztrál kormányt és egészségvédelmi intézkedését, vagy mikor a francia Veolia lépett fel jogi úton az egyiptomi minimálbér-emelés ellen.

Az EU–Egyesült Államok kereskedelmi egyezmény jelen formáját tehát határozottan elítélik a környezetvédő civil szervezetek, de az európai szakszervezetek is. A környezet- és fogyasztóvédelmi, munkajogi biztonságot adó európai jogrendszert ugyanis egyáltalán nem bizonyított gazdasági előnyök oltárán kellene feláldozni. Az idén folyamatosan zajló vitákban fontos lenne, hogy a magyar állam is kiálljon a környezetvédelmi értékeinkért, egyebek között az alaptörvény által is garantált GMO-mentességért. A nagyvállalatok által diktált egyezménnyel ugyanis itthon szinte mindenki csak veszíthet, a környezetvédelemtől a vállalkozásokig.

A szerző a Greenpeace vegyianyag-szakértője