Vannak azonban olyan kerületek is, ahol egyelőre senki sem enged. Így például komoly harc zajlik az indulás lehetőségéért a főváros V. kerületében: az MSZP Steiner Pált, az Együtt–PM Juhász Pétert, míg a DK Kerék-Bárczy Szabolcsot indítaná a polgármesteri posztért.
Számos olyan kerület van azonban, ahol a három ellenzéki párt vélhetően egymás ellen indul el, így gyakorlatilag veszni hagyják a jobboldalinak tartott városrészeket. Ennek oka egyébként, hogy így mindhárom pártnak önállóan is meglehet a 12 indulója, vagyis a nemrég módosított önkormányzati törvény szerint lehetőségük nyílik kompenzációs listát állítani.
Eközben az MSZP-nél a budapesti elnöki posztért is megy a harc. A legnagyobb esélyes Kunhalmi Ágnes, aki bírja a fővárosi frakcióvezető, Horváth Csaba, a budapesti elnöki posztról nemrég lemondott Molnár Zsolt és a volt pártelnök, Hiller István támogatását is. A napokban kiderült, hogy versenybe száll Tüttő Kata – a párt közgyűlési frakcióvezető-helyettese –, ráadásul már be is álltak mögé a pártban komoly támogatottsággal bíró belvárosi és angyalföldi szervezetek is.
Pártja, az Együtt belső parlamentjének, az országos politikai tanácsnak az elnöke lesz Bajnai Gordon, aki hátralép, de nem vonul vissza a politikától – erről a politikus a Népszabadságnak adott interjújában beszélt. Bajnai azt is kifejtette a lap pénteki számában: nem neki, hanem egy új, még kipróbálatlan miniszterelnök-jelöltnek lesz a legnagyobb esélye leváltani Orbán Viktort.
Arra a kérdésre, hogy hol fognak össze más pártokkal, és hol indulnak külön az ősszel az önkormányzati választáson, azt mondta: a győzelem lehetőségét kell mindenhol mérlegelni, de fontos korlát, hogy a másfél éve meghirdetett korszakváltó elveikből többé nem akarnak engedni. Helyi szinten ez a jelöltek kiválasztásánál érhető el szerinte.
Több változás is történt a harmadik Orbán-kabinet felállása után a kormányzat és a Fidesz kommunikációjának irányításában. Távozott posztjáról Giró-Szász András kormányszóvivő, és sajtóhírek szerint Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár sem marad a posztján. Előbbi helyére Kurucz Éva érkezett, utóbbi főkonzulként folytathatja politikai pályafutását New Yorkban. A Fidesz szóvivői közül Hoppál Péter a kultúráért, míg Zsigó Róbert az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár lett, így ők is távoznak a kormánypárt kommunikációs csapatából.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!