A felelősség az Együtt–PM-et és a DK-t terheli a kialakult helyzetért – emelte ki Kunhalmi után Tóbiás József a Jókai utcai székház előtt. Az MSZP elnöke azt mondta: arra buzdítják az országos elnökség tagjait, hogy a kerületekben induló jelöltjeik sikeréért dolgozzanak. Hozzátette, Bokros támogatásában vita van az országos és a budapesti elnökség között, de ez legitim. Nagyon sajnálják, hogy a budapesti szavazók nem tudnak baloldali főpolgármester-jelöltet támogatni, de arra buzdítják őket, hogy támogassák a kerületi baloldali jelölteket. A következő két hétben ők azon fognak dolgozni, hogy a kerületekben minél több baloldali jelölt győzzön – emelte ki.
A MoMa elnöke Tóbiás nyilatkozata után azt mondta: nem szeretne a baloldali pártok egymás közötti hatalmi harcának áldozatává válni, ezért kijelentette, hogy ő a Modern Magyarország Mozgalom jelöltje, a szavazólapon is pártja logóját kell majd keresni a választóknak.
Ismert, az MSZP országos elnöksége arra kérte a párt budapesti párttanácsát, hogy a főpolgármester-jelölttel kapcsolatban „értékazonos döntést” hozzon, baloldali párthoz méltót – mondta az MSZP alelnöke az országos elnökség üléséről távozóban. Lukács Zoltán Bokros Lajosra utalva azt mondta, számára „ez a személy” a baloldali értékekkel nem párosítható. Az MSZP alelnökéhez hasonlóan nyilatkozott a tanácskozás előtt a szocialisták etikai bizottságának elnöke is, aki azt mondta, baloldali politikusként nem tud Bokros Lajos mögé állni. Bárándy Gergely vizsgálná azt is: ki a felelős azért, hogy nyáron Horváth Csabát, az MSZP főpolgármester-jelöltjét feláldozták Falus Ferencért, aki a kampány finisében dobta be a törülközőt.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!