Rogán Antal perek sorozatát indítja el

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A korábbi belvárosi polgármester szerint az V. kerület ingatlangazdálkodása még növelte is a Belváros vagyonát.

MNO
2015. 01. 19. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fideszen belüli, „urizálásról” szóló vitáról azt mondta: nem helyes a családi vitát családon kívülre vinni. Kijelentette ugyanakkor: vannak dolgok, amiket egy politikus nem engedhet meg magának, de szerinte mindenki maga döntse el, hol vannak ennek a határai. Nem kell mindig a közvéleménynek megfelelni. Nem kell az embernek se a hobbijairól, se a szokásairól lemondania azért, mert politikus lett belőle – mondta. A vagyonnyilatkozatok rendszerének esetleges megváltoztatásáról szólva közölte: felmerült benne, hogy a Fidesz-frakció tagjainak vagyonnyilatkozatait könyvszakértővel hitelesítteti. Olyan törvénymódosítást tartott szükségesnek, ami egyértelműen ellenőrizhetővé teszi, hogy a vagyonnyilatkozatban szereplő adatok tényleg hitelesek és pontosak. Január végéig nem lehet megoldani, de 2016-ra igen – tette hozzá.

A miniszterelnök bevándorlással kapcsolatos kijelentéseiről azt mondta: lassan abba a helyzetbe kerülünk, hogy már nem csak tranzitország vagyunk. Magyarország nem akar menekülteket – szögezte le. „Ezt ki kell mondanunk, mert ha nem mondjuk ki kellő időben és határozottan, akkor a vesztesei lehetünk az európai migrációs politika átalakításának” – mondta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.