A karcagi Kun-Mediátor-ügy károsultjainak egy részét képviselő ügyvéd szorgalmazza a cégnyilvántartás rendszerének szigorítását, újragondolását. Dobrossy István ennek érdekében a héten levélben fordul Orbán Viktor kormányfőhöz, Áder János köztársasági elnökhöz és a parlamenti pártok frakcióvezetőihez. Az ügyvéd lapunknak úgy fogalmazott: nagyjából 2003 óta jelentős banki és állami felelősség is van abban, hogy a becslések szerint legalább öt-, de akár húszmilliárddal is megkárosíthatta az ügyfeleket a hivatalosan főleg utaztatással foglalkozó cég.
Az ügyvéd kifejtette, a bankok felelőssége azért vetődhet fel, mert a feltételezések szerint jóval nagyobb pénzek fordultak meg a vállalat számláin, mint amit az utazási irodai tevékenység indokolt volna, aminek egyébként fel kellett volna tűnnie. Az állami felelősség pedig azért jöhet szóba, mert a cégnyilvántartásban, illetve a cégkivonatokon egyrészt tetszőleges számú tevékenységi kört fel lehet sorolni, ami átláthatatlanná teszi a rendszert, másrészt olyan tevékenység is szerepelhet ott, amelyhez szükség lenne engedélyre, csak éppen a cég azt nem kapta meg.
Példaként a pénzügyi szolgáltatói, illetve a brókeri tevékenységet említette, amelyre a Kun-Mediátornak nem volt engedélye, pedig ezek is szerepeltek a cég tevékenységi körei között, nem csak a pénzváltás. – Sok károsult pedig úgy nyilatkozott, hogy ez tévesztette meg őket, és ez alapján hitték, jó helyen van a pénzük – fogalmazott az ügyvéd. Hozzátette: ahogy a 90-es években, most is arra lenne szükség, hogy csak közhiteles adatok kerülhessenek a nyilvántartásba.
Dobrossy István lapunknak elmondta, eddig 4-500 károsult tett feljelentést, de a pórul járt emberek száma ezer körüli lehet. Ez átlagosan ötmilliós kárral számolva ötmilliárd forint, de volt, akinek ennél sokkal több pénze ragadt bent. – A végső kár jóval ötmilliárd forint fölött lesz, de akár a húszmilliárdot is elérheti – tette hozzá. Megerősítette egyúttal, kezdeményezni fogják a Kun-Mediátor Kft. felszámolását. Erre azért van szükség, mert most nincs kivel tárgyalni, a cégvezető szökésben van, ám ha a felszámoló „veszi át a hatalmat” a társaságnál, akkor lesz kivel egyeztetni, és ő ki tud majd állítani igazolásokat a követelésekről.