A BKK tájékoztatása szerint a Mol Bubi biciklijei – a jegyek és bérletek 24 órától akár egy évig is terjedő érvényességi ideje alatt – alkalmanként legfeljebb 30 perces időtartamban díjmentesen, korlátlan számban használhatók. A 30 percet meghaladó folyamatos használat után külön díjat kell fizetni. A fél órát meghaladó használatot egyre emelkedő használati díjjal büntetik. Elképzelésük szerint ezzel arra ösztönzik az ügyfeleket, hogy minél gyakrabban tegyék vissza a bicikliket a dokkolókba – és ne vigyék például magukkal munkahelyükre –, hogy más is használhassa őket. A bérlettel négy kerékpár használható egyszerre, és nem kell kauciót fizetni.
Ugyancsak négy kerékpár vihető el egy regisztrációval, amihez négy jegy vásárlása szükséges. Ekkor kerékpáronként 25 ezer forint kauciót zárolnak az ügyfél bankszámláján, amit a jegy érvényességi idejének lejártával kap vissza a használati díjak levonásával csökkentett összegben. A rendszerbe tíz hónap alatt több mint 21 ezren regisztráltak, a 12 ezer forintos éves bérletből 3200-at meghaladóan vásároltak, a 8 ezer forintba kerülő félévesből pedig csaknem kétezren. A Mol Bubi idén júliustól 5 ezer forintos áron már negyedéves bérlettel is használható. Egyébként sok, csaknem 12 ezer napijegy fogyott eddig, 1700-an három napra béreltek biciklit, a hetijegyből viszont alig 350 fogyott.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!