Röszke: embercsempész a Facebookon, menekült az őrtoronyban

Szürrealitás a röszkei síneken.

De csak egy kis időre, mert eszébe jut, hogy neki is lennének kérdései, a vizet és kekszet osztó migszolos önkénteshez. Adjon-e ujjlenyomatot vagy ne? Mivel jár jobban, merthogy az ő végcélja Kanada lenne, ha egész életében vándorolnia kell, akkor is. Szűcs Tamás szegedi önkéntes próbál tanácsot adni neki. Utána pedig elmeséli, hogy miért tudnak átsétálni a határon a bevándorlók. A rendőrök nem tudnak előállítani senkit, ugyanis egyszerűen nincsenek annyian, még az idevezényelt szabolcsi, borsodi és készenlétis kollégáikkal együtt sem. Ezért „csak” feltartóztatnak, ami lényegében semmit nem jelent, de ennek gyakorlatáról majd később. Érdekesebb most ugyanis az a rozoga Ikarus busz, ami bepöfög a kukoricaföldre. A rózsaszínű inges sofőr előtt egy csenevész felirat áll: Különjárat. Kapacitás híján ez a rabszállító „meseautó”, ezzel mennek a menekültek a karszalagozó adminisztrációs állomásra.

Ali vezényszavára azonnal felpattannak a migránsok, és a mérnök kiabálni kezd: „One line Bangladesh, one line Pakistan, one line Syria”. A sok „one line” azonban azonnal egy kupac lesz, amint kinyílik a busz ajtaja. Bábeli lesz a zűrzavar: a bevándorlók egy-két angol szóval fűszerezett arabja keveredik a lassan, magyarul káromkodó rendőrök ordításával. Így arra, hogy „he is my brother”, az lesz a felelet, hogy „nyugi, nyugi, no problem, a k.rva életbe”. Ebből aztán persze tülekedés lesz, amit csak egy ember tehet helyre: a buszsofőr. „Takarodjál már hátra, nem látod, hogy nem fér be?” – ordítja a hátizsákokat gyömöszölő pakisztániaknak, majd gumikesztyűs kézzel hadonászni kezd. Közben a rendőrök terelik a bevándorlókat, a busz úgy megtelik, hogy egy pillanatra úgy látszik: nem fog felférni a sofőr sem. „Hát ezek ilyenek” – feleli szinte minden kérdésünkre, majd felkászálódik a járművére.

Ezt persze nem mindenki várta meg. Egy kalandvágyó csoport ugyanis fogta magát és a rögtönzött gyűjtőpont mellett felállított mobil toalettek mellett elszaladnak, be a veteményesbe. Az operatőrök és a fotósok rohannak utánuk, a rendőrök meg se fordulnak.

A sínek mentén eldobált görög menekültpapírok, pelenkák, plédek, de még egy hamisított Real Madrid-címeres nadrágot is találunk. A síneken pedig menekültek jönnek. Egy vigyorgó férfi olyan peckesen lépdel a rozsdás vasak között, mintha vörös szőnyegen járna. A nők szégyenlősek, ők nem szeretik a kamerát. Nem szereti Hasszán sem. A kopasz szír férfi kötözött fejű kisfiát viszi a hátán terepszínű zsákja mellett. A hároméves gyerek éppen a gyorstelepítésű drótakadály, azaz a gyoda alatt mászott át, amikor megvágta magát. Sok vért vesztett, szajkózza édesapja, aki bizonyítékul összevérezett szürke melegítőjét mutatja. Mikor a család megnyugszik a hírre, hogy a kisfiút hamarosan megnézi egy orvos, Hasszán beszélni kezd. Szíriában úgy hullanak a bombák, mint az eső, úgyhogy ők a békét keresik, nem csak enni is aludni jönnek Európába. Dolgoznának is, ő maga informatikus, a testvére is, sógornője pedig franciatanár.

Aztán jóval izgalmasabb témára terelődik a szó: az embercsempészetre. Büszkén mondja, hogy ő a Facebookon talált rá az ő révészükre, hiszen van egy arab nyelvű, zárt csoport, ahol embercsempészek telefonszámától (!) kezdve egészen az ideális balkáni útvonalig küldi minden Európába tartó migráns a tapasztalatait. Ő egy évig követte a csoport résztvevőinek beszámolóit, mígnem talált egy – szó szerinti idézet következik – jó embercsempészt. Ez a jó embercsempész amúgy egy háromszor hétméteres csónakba erőszakolt be több száz dollárért 50 embert, de a gyerekekért nem kért pénzt. Aztán Izmírből elindította őket, kísérő nélkül, végül is Hasszán vezette át a lélekvesztőjüket Görögországba.

Az AP felvételén magyar rendőrök „nyitnak ajtót” a bevándorlóknak

Váratlanul bekapcsolódott a beszédbe az egyik rendőr is. Szigorúan hátat fordított a vérző fejű gyerekét itató Hasszánnak, úgy kérdezte meg: az rendben van, hogy neki honnan van pénze, de „ez a sok csicska”, ennek honnan van ennyi, hogy eljöttek idáig? Szűcs Tamás önkéntes válaszol: vannak úgynevezett menekültkölcsönök ezekben az országokban, ami úgy néz ki, hogy biztosítékként ott maradnak a családok, rokonok, míg a legkisebb, vándorútra induló fiú szerencsét próbál a balkáni zöldhatárokon keresztülbukdácsolva. A rendőr elképedve csak annyit mond, az igen.

Mi sem tudunk mást mondani, amikor a határvonalra érünk, oda, ahol a gyodát megszakítják a sínek. Folyamatosan jönnek a menekültek, de néhányan, amikor meglátják a drót másik oldalán a rendőrt, visszafordulnak. „No, fingerprint” – csóválják a fejüket. Magyarul nem akarnak Magyarországon regisztrálni, mert attól félnek, hogy akkor nem mehetnek tovább. Pedig drukkereik is vannak: az elhagyatott szerbiai őrtoronyból öt migráns ordít a társainak: „Here, here, this way."

Elindulunk aztán a kerítés mentén, ahol megtapasztaljuk, hogy a vasút mellett kiskapuk is vannak a gyodán. Szó szerint: egy csenevész dróttal vannak lezárva, egy kurd család épp a szemünk láttára mászott át rajta. Kézzel-lábbal magyaráznak, így mutatják, hogy azért menekültek el az Iszlám Állam elől, mert levágják a kezüket, a lábukat, és elvágják a torkukat. Az ásotthalmi átkelőnél még jobban megdöbbenünk: pakisztániak jönnek a határátkelőnél. Ők a gyoda alatt másztak át és nagyon boldogok. „Hungary, Hungary” – kiabálják feltartott hüvelykujjal. „Germany?” – kérdezzük, mire jön a válasz: „No, no Germany! Hungary! Police? Where? Water? No?”