Vizsgálhatják a jegybank pénzköltését

Szeptember eleji ülésén foglalkozhat a jegybank több tíz milliárdos ingatlan- és műkincsvásárlásaival a felügyelőbizottság.

Győr Ágnes
2015. 08. 14. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának (fb) következő, szeptember 4-i ülésén téma lesz a több tíz milliárdos ingatlan- és műkincsvásárlások ügye – értesült a Magyar Nemzet. Kedden írtuk meg, hogy az egyik MNB-s alapítvány 2,3 milliárd forintért vásárolt egy luxuskastélyt és egy romos műemléki épületet a budai Várban. Az fb-vizsgálat kapcsán szerettük volna megszólaltatni a testület tagjait, ám egyedül Nyikos László jobbikos delegált nyilatkozott. Elmondta: a következő ülésen indítványozza, hogy a testület kezdeményezze a tulajdonosi jogokat gyakorló nemzetgazdasági miniszternél, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságánál a jegybanktörvény módosítását. Szerinte alapvető probléma, hogy a menedzsment kvázi tulajdonosi jogokat gyakorolhat, és maga a tulajdonos – az állam – még a nyereség utáni osztalék sorsáról sem dönthet.

Az ingatlan- és műkincsvásárlások, illetve az alapítványoknak kifizetett tízmilliárdok kapcsán azt mondta: nem kizárt, hogy ezeken az ügyleteken jogilag nehéz fogást találni, ám azok ésszerűségét, gazdaságosságát, hatékonyságát és etikusságát az Állami Számvevőszéknek mindenképpen vizsgálnia kellene.

– Nem kommentálhatom az MNB-vel kapcsolatos híreket, a jegybank független – közölte tegnap a Magyar Nemzet kérdésére Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető minisztert arról kérdeztük, hogy a kormánynak van-e szándéka arra, hogy az MNB lapunkban feltárt luxusingatlan-vásárlásai tisztázódjanak, és vizsgálat induljon az ügyben. – Ugyanakkor remélem, hogy a megújult felügyelőbizottság ezekre a napokban felvetődött kérdésekre és kételyekre megfelelő válaszokat tud majd adni – tette hozzá Lázár.

Eközben Harangozó Tamás (MSZP) tegnap arra szólította fel Nyikos Lászlót, hogy azonnal kezdeményezze az MNB átfogó pénzügyi és törvényességi vizsgálatát. Egyébként az előző, más összetételű fb tavaly márciusi jelentésében megállapította, hogy „az MNB nem alapvető feladataihoz tartozó tevékenységei körében külön szabályozás volna indokolt a jogalkotó részéről”. Ez azonban máig nem történt meg. Bár a jegybank azt állítja, az Értéktár programra, ingatlanvásárlásokra, alapítványokra fordított közpénz nem tűnt el, ennek ellentmondani látszik, hogy az alapítványok működésével kapcsolatos kérdéseinkre az MNB nem válaszolt, ehelyett az alapítványokhoz irányítottak minket, mondván, csak ők nyilatkozhatnak a pénzköltéseikről. Ám a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (az egyik ilyen MNB-s alapítvány) sem ad napok óta tájékoztatást. Így máig nem tudjuk, hogy például ki az a magánszemély, aki az egyik offshore-hátterű eladó cég mögött áll.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.