David Cameron brit miniszterelnök csütörtöki budapesti látogatásáról szólva Orbán Viktor azt mondta: Magyarország osztja azt a brit véleményt, amely szerint meg kell újítani az EU-t. Szerinte az erős nemzetek szövetségéből álló EU-ról alkotott brit elképzelés találkozik a visegrádi tagállamok gondolkodásával, ezért „itt van egy természetes szövetség”. Orbán Viktor egyetértéséről biztosította a nemzeti parlamentek megerősítésére és a kettős mérce elutasítására vonatkozó brit javaslatot.
A kormányfő egyetért azzal a törekvéssel is, amely a brit szociális ellátásokkal való visszaélések megakadályozására vonatkozik, de hangsúlyozta: nem fogadható el semmilyen diszkrimináció az ügyben, mert a Nagy-Britanniában munkát vállaló magyarok becsületesen dolgoznak, és a befizetéseik a brit költségvetésbe meghaladják az onnan kapott szolgáltatásokat.
A magyarországi helyzetet értékelve Orbán Viktor azt mondta, az elmúlt öt év alapján azt látni: egyre inkább abba az irányba haladunk, hogy mindenki úgy érezheti, minden évben léphet egyet előre. Ez idén is így lesz – közölte, az intézkedések közül kiemelve az adócsökkentést, a minimálbér-emelést és az otthonteremtési programot. Utóbbiról szólva jelezte, arra számít, hogy ebből is nemzeti ügy lesz, de hozzátette, az otthonteremtésben még további lépéseket kell tenni például a közfoglalkoztatottak irányában, ezen dolgoznak.
„Amit már egyszer megcsináltunk, az mind meg is van, meg is maradt” – jelentette ki. Nem politikai kampányokat folytatott a kormány, hanem ha valamit megindított, közfoglalkoztatás, adócsökkentés, munkahelyteremtés, családok támogatása, akkor az nem elmúlt egy-két év után, hanem beleépült az életbe, „mind megvan, arra lehet számítani, arra lehet építeni” – mondta.
Szerinte nem lehet olyan otthonteremtési programot alkotni, amely mindenkinek egyszerre lehetőséget nyújt, mert az emberek nem egyformák, a családok nincsenek azonos helyzetben. „A családtámogatásnál a támogatást hitelekkel kell kombinálni, a hitelekhez feltételeknek kell megfelelni.( ) Lépésről lépésre kell haladni egészen addig, amíg azt nem látjuk, hogy már mindenkinek van lehetősége arra, hogy egyet előre tudjon lépni” – fejtette ki.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!