Félelemre épít az új kormányzati kampány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A terrorizmus és a nők zaklatása is szerepel az októberi népszavazást felvezető kormányzati üzenetekben.

Katona Mariann
2016. 07. 20. 5:03

A Political Capital elemzője is úgy látta, hogy a propaganda hatásos eszköz a magyar kormány számára csakúgy, mint egyébként egész Európában. Juhász Attila felidézte a tavaly ősszel vízbe fulladt hároméves kisfiú esetét, akinek képe bejárta a sajtót, és ezzel együtt a szolidaritás érzését is növelte a legtöbb emberben. Ám ez szinte abban a pillanatban az ellenkezőjére fordult, amikor a franciaországi terrortámadásokról szóló videók és képek lepték el a médiát és az internetet. Az elemző ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány mostani üzenetei egyáltalán nem helytállók, hiszen ismét, teljesen hamisan összemossa a menekültválságot és a terrorizmust.

Azt egyébként továbbra sem tudni, hogy pontosan mennyibe kerül a plakátok kihelyezése, ahogyan a várható rádiós és televíziós hirdetések költségei sem ismertek. A Kormányzati Tájékoztatási Központ néhány nappal ezelőtt lapunkkal azt közölte, hogy mivel a kényszerbetelepítés elleni népszavazásról indított kormányzati kampány folyamatosan zajlik, ezért a végleges költségekről a tájékoztató akció végeztével, a teljesítési igazolások aláírását követően tudnak információt adni.

A kormányzati üzenetek mellett már megkezdték országszerte kihelyezni az október 2-i népszavazás hirdetményét. A nemzetiszínű keretbe foglalt hirdetmény tartalmazza egyebek mellett a népszavazás napját és a szavazással kapcsolatos információkat is: tájékoztatást ad arról, hogy magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár csak személyesen szavazhat, és aki a szavazás napján Magyarországon, de a lakóhelyétől eltérő településen (vagy fővárosi kerületben) szeretne szavazni, ezt szeptember 30-án 16 óráig kérheti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.