Legkorábban augusztus közepén kaphat a nyilvánosság választ arra, hogy miért halt meg négy magyar tűzszerész és sérült meg súlyosan egy társuk a hortobágyi volt bombázótér mentesítése közben. Július 1-jén egy 250 kilogrammos szovjet légibombát készítettek elő a megsemmisítőhelyre való szállításhoz, amikor a szerkezet felrobbant. A honvédségi vizsgálat mellett rendőrségi közigazgatási eljárás is zajlik, ám nincs információ az eddigi megállapításokról.
Honvédségi körökből arról értesültünk, hogy a bombázótéren a felderítést végző magáncég munkatársai által kijelölt negyvenezer célpont csak töredéke lehet a föld mélyén ténylegesen található robbanótesteknek. A Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft. szakemberei – szerződésüknek megfelelően – másfél méter mélységig derítették fel a terepet. Forrásaink szerint azonban a célterületen ez a mélység nem elegendő a teljes mentesítéshez. Mint azt példaként elmondták, egy egytonnás bomba akár 8 méter mélyre is befúródik a földbe.
A felderítés után a megsemmisítést a törvény szerint már kizárólag honvéd tűzszerész végezheti. Felvetődött már, hogy az ő leterheltségük is hozzájárulhatott a tragédiához. A honvédség, így a tűzszerészek létszámadata államtitok, így nem tudjuk, pontosan mennyien szolgálnak jelenleg. Becslések szerint maximum kétszázan lehetnek a kiszolgáló katonákkal együtt.
Azt sem tudjuk, mekkora a fluktuáció; sajtóhírek szerint nagy az elvándorlás, éppen a leterheltség miatt. Mivel a Honvédelmi Minisztériumtól lapzártáig nem kaptunk választ kérdéseinkre, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság szakmai-tudományos folyóirata, a Seregszemle 2012/2. számának egyik tanulmányát idézzük. Az akkori adatok szerint évente átlagosan 2500 riasztást kapnak a honvéd tűzszerészek, és évente körülbelül negyedmillió robbanótestet hatástalanítanak a lőszerektől aknákon, gránátokon át a légibombákig, amelyek döntő többsége II. világháborús eredetű.
Ezek a robbanótestek bárhol előkerülhetnek. Például 2002-ben Budapesten, a Szent István-bazilika felújítása során az egyik harangtoronyban, 30 méter magasságban „befúródott, majd a hoszszú évek alatt ott felejtett” tüzérségi gránátot fedeztek fel. A tűzszerészeknek kézzel és speciális fúrógéppel kellett nyílást szélesíteniük a falba azért, hogy hozzáférjenek a gránáthoz. A lövedéket elszállították és a központi gyűjtőhelyen semmisítették meg.
Ugyanebből a tanulmányból tudjuk, melyek az ország tűzszerészeti szempontból szennyezett területei. Ezek főleg ott találhatók, ahol a világháborúban nagy csaták zajlottak. A hortobágyi mellett még két, fokozottan szennyezett terület van az országban. Csapody Tamás 2000-es, az aknákról szóló nemzetközi országjelentése szerint a Somogy megyei Nagybajom és Böhönye között fekvő, 3000– 5000 hektár erdőrész tartozik a hadászati szempontból elaknásított körzet kategóriájába. Katonai forrásaink szerint a 2. Waffen SS-hadosztály működtetett itt aknagyárat, ahol foglyokkal például harci gázzal töltött üvegaknákat is gyártattak. A területen ismeretlen mennyiségű akna maradt, aminek a mentesítéséhez még nem mertek hozzáfogni. Nagybajom központjától 3 kilométerre északra 11 ezer hektár volt eredetileg aknásítva a Margit-vonal részeként, ennek egy részét felszedték.
A másik kritikus terület a horvát–magyar zöldhatár. 1991-ben, Jugoszlávia szétesésekor a Drávaszöget (horvát Baranya) a szerbek elfoglalták, és a magyar határt elaknásították. A horvátok, visszafoglalva a területet, felszedték az aknákat, legalábbis ezt állítják, ám a szakemberek ma is óvatosságra intenek, hiszen nem tudható, mennyi akna került magyar területre, mennyit sodortak át például az árvizek. Tavaly, a migránsok elhárítására szolgáló kerítés építése során éppen ezért dolgoztak fokozott figyelemmel és tűzszerészek jelenlétében.
Az mindenesetre sokat elmond a létszámról és a feladatokról, hogy egy tűzszerész azt mondta: a jelenlegi tempó és kapacitás mellett még legalább száz évig van munkájuk.
