A pincében berendezett hajdani kórteremben most csupán egyetlen kórházi ágy áll, bevetve. Mellette kis szekrény, rajta a napló, melyben az október 23-tól november 16-ig ellátottak nevei szerepelnek. Egyetlen asztali lámpa világít a sötétben, a fullasztó meleg ellenére mégis kirázza az embert a hideg, ahogy Nyikos Tibor arról beszél, mi történt, mikor innen is menekülni kellett. November 16-án különféle járatokon 140-en tudtak időben kijutni a pincéből, ám hatvan embert letartóztattak, közülük sokakat ki is végeztek.
Egy másik, mára üres helyiségben állt a hajdani nyomdagép, mint megtudtuk, mikor el kellett hagyni ezt a bázist, a falakra üzeneteket írtak. Ám később leverték a vakolatot. Nyikos szerint ennek annyi előnye volt, hogy így az érintett családok biztonságban maradtak.
A sérültek mellett sok egyetemista diák azért húzódott a pincébe, mert már tudták, haza nem mehetnek, de az oroszok által szétlőtt házak lakói is itt találtak menedékre. Nyikos Tibor szerint az ott szerkesztett röpcédulákat gyakran az élelmiszer- és gyógyszercsomagok mellé is megkapták a szabadságharcosok és a rászoruló családok.
A pince után a kórház udvarán egy mára már fedett, negyven méter mély kút felé vesszük az irányt. A menekülő forradalmárok ide dobálták be a fegyvereiket november 16-án, ezek valószínűleg a mai napig a kút mélyén hevernek. Eddig senki nem hozta fel őket.
