Pintér Sándor belügyminiszter lapunk kérdésére nem kívánt megnevezni egyetlen könyvet sem az általa már elolvasottak vagy a még olvasásra várók közül. Azonban mindenkit arra biztatott, hogy olvassanak minél többet, mert „minden jól megírt történettel több lesz az olvasó”. Kovács Zoltán kormányszóvivő két kötetre hívta fel a figyelmet. Az egyik Dave Eggers A kör című könyve volt, mivel az „napjaink egyik legégetőbb és legizgalmasabb területét feszegeti: technológiai és emberi kapcsolatainkat, a virtuális valóság és az elidegenedés kérdéskörét”. Emellett Csányi Vilmostól A kutyák szőrös gyerekek című kötetet ajánlotta. – A könyvet épp újraolvasom, különös tekintettel a kutyákkal való kapcsolatomra és az etológiában áttörést jelző új kutyaviselkedés-kutatások fényében – indokolta meg választását a kormányszóvivő.
– Talán nem meglepő, ha a testté lett Ige ünnepének fényében, a reformáció jubileumi évének küszöbén nem mást ajánlok ünnepi olvasásra, mint a Szentírást, mégpedig nem feltétlenül a megszokott protestáns vagy katolikus fordításban – ezt már Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke válaszolta kérdésünkre. – Számomra 2016 egyik meghatározó könyvélménye, hogy felfedeztem az Újszövetség Simon Tamás László bencés szerzetes által készített fordítását, ami 2015-ben jelent meg a Pannonhalmi Bencés Főapátság gondozásában. A jól ismert bibliai igék eddig nem is sejtett mélységeit és távlatait segíthet megtalálni ez a valóban új Újszövetség. A betlehemi angyalkar glóriája például így szólal meg: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az embereknek, akiket szeret” – indokolta meg választását Gáncs Péter.
– Mostanában jelent meg Madassery Benvin Sebastian Belső gerinc című könyve, ezt ajánlom az ünnepekre olvasnivalóul – mondta lapunknak Beer Miklós, Vác katolikus püspöke. A szerző Indiából jött hozzánk, és 2003 óta él Magyarországon. – Szívből ajánlom mindazoknak, akik szeretnék egy kicsit mélyebben megérteni önmagukat, világunkat és Istent. Könnyű olvasmány, és nagyon praktikus tornagyakorlatokat ajánl, amelyeket „idősebbek is elkezdhetnek” – tette hozzá a püspök.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!