Ezzel szemben Somodi János azt magyarázta: nemzetközi szakértők szerint a magyar a világon a negyedik legnehezebb nyelv, és minden szónak jelentősége van. Az ügyész szerint a titkosszolgálati eszközökkel végzett lehallgatásokat hiányosan citálta az első fok, a kimaradt szavak legalábbis kétséget ébresztenek az ítélet iránt.
Emiatt azonban csakis az ügyészséget kárhoztatta Kádár András, az elsőrendű vádlott védője, aki szerint a fellebbezés alaptalan, s az elsőfokú ítélet hatályban tartását kérte a Fővárosi Ítélőtáblától. Az ügyvéd az elsőfokú ügyészség eljárását iratellenesek nevezte, s ugyanilyennek tartja a mostani indítványt is.
A szocialista parlamenti képviselő, volt alpolgármester egyenesen az ügyészséget vádolta meg bűncselekménnyel, azzal, hogy szerinte valótlan tartalmú dokumentumokat használtak fel ellene. Ilyennek tartja, hogy a jegyzőkönyvek, amelyeket a vádhatóság állított össze, nem egyeznek a hangfelvételekkel. „2033-ig titkosították, miért indítottak ellenem több hónapos lehallgatási akciót. Össze nem illő darabokból akarnak várat építeni, de ez nem megy, ez csupán ügyészi önigazolás” – hangsúlyozta Hiszékeny Dezső.
A Fővárosi Ítélőtábla január 30-ára napolta el a tárgyalást, akkor várhatóan ítéletet is hirdet.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!