Káderek diplomata-útlevéllel?

Papcsák Ferenc Kirgizisztánt képviselheti Magyarországon tiszteletbeli konzulként.

Fekete Gy. Attila
2017. 04. 26. 3:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rekordsebességgel, az ilyen ügyekben szokásos másfél-két év helyett alig másfél hónap alatt töröltette a külügy az egyesületek nyilvántartásából a Magyarországon akkreditált tiszteletbeli konzulok egyesületét. Sietségüket csak részben magyarázza, hogy már évek óta botrányok sora kísérte a más országokat Magyarországon képviselő nem hivatásos diplomaták működését.

Diplomáciai források szerint azért volt sürgős a konzulok nemzetközi gyakorlatban egyedülálló érdekvédelmi szervezetének felszámolása, mert a Fidesz ezt a területet (is) kinézte magának. Saját kádereivel készül feltölteni a tiszteletbeli konzulátusokat – már ahol ebben partnerek lesznek az érintett országok. Ugyanis a kinevezés a küldő államok joga.

Információink szerint azonban a magyarországi konzulok jó hírét az elmúlt években annyi botrány kezdte ki, hogy nem esélytelen a külügy ez irányú próbálkozása. Informális csatornákon vélhetően hamar meg tudják majd győzni a kiszemelt országokat, hogy „számukra is előnyösebb”, ha nem egy súlytalan, esetleg rovott múltú ember képviseli őket az E-tag Magyarországon.

A tiszteletbeli konzuloknak a diplomáciai testületbe integrálása (ahogy a lépést hivatalosan nevezik) alighanem a kirgiz poszton várható személycserével kezdődik majd.

A Kirgiz Köztársaság magyarországi tiszteletbeli konzuljának a neve egykor felmerült a Kulcsár-ügyben is. A brókerbotrány névadója a tőle kapott Mercedesszel menekült az országból Bécsbe.

Névtelenséget kérő diplomáciai forrásaink szerint a Kirgiz Köztársaság nemrég „észlelte”, hogy magyarországi konzulja, Erdős Endre már 70 éves. Mivel az ország jogszabálya szerint 70 év felettiek nem tölthetnek be efféle tisztségeket, visszahívták. Úgy tudjuk, már az utódját is megtalálták Papcsák Ferenc személyében, akinek állítólag régóta kiváló kirgiz kapcsolatai vannak. Papcsák, akinek – ha igaz a fenti szóbeszéd – minden bizonnyal távoznia kell a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági elnöki posztjáról, régi és megbízható embere a Fidesznek. 1997 óta párttag, s bár a ’98-as választáson nem sikerült mandátumot szereznie, a következőn igen.

Külügyi forrásaink szerint sokan „intéztek maguknak” az elmúlt évtizedekben tiszteletbeli konzuli kinevezést hazánkkal szinte semmiféle gazdasági kapcsolatot nem ápoló távoli kis országokkal csak azért, hogy „zászlós autóval közlekedhessenek”, meghívják őket a diplomáciai eseményekre, és hogy ne büntessék meg őket tilosban parkolásért vagy gyorshajtásért.

A tiszteletbeli konzuli rendszer átvilágítása és átalakítása lényegében már évek óta napirenden volt, de hol diplomáciai óvatosságból, hol nemtörődömségből egyik kormány sem nyúlt a más országokat és polgáraikat elvileg ingyen képviselő amatőr diplomatákhoz.

Annak ellenére sem, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd utódja, az Alkotmányvédelmi Hivatal is többször megállapította és a kormánynak készített jelentéseiben le is írta, hogy „a tiszteletbeli konzulátusok működésének olyan tendenciája látszik meghonosodni, amely gyakran felveti a jogellenes tevékenység gyanúját”. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter végül 2016 januárjában rászánta magát a rendteremtésre. Decemberben Suha György személyében egy olyan embert bízott meg a feladattal, aki előélete folytán jól ismerte a tiszteletbeli konzuli testület tagjait és a tevékenységüket is. Éveken át képviselte a nyugat-afrikai Gambiát Magyarországon, és pár év megszakítással 2001 és 2014 között a Magyarországon Akkreditált Tiszteletbeli Konzuli Testület elnöke volt. Suha, aki egykor Horn Gyula sajtótitkára is volt, még korábban pedig Pintér Sándor sajtófőnöke (amikor Pintér még az ORFK-t vezette), belügyi hátszéllel került a külügybe, és azonnal munkához is látott. A korábban általa vezetett egyesületnek Suha külügybe érkezésekor Zaid Naffa volt az elnöke, aki Jordánia tiszteletbeli konzuljaként kijárta a magyar hatóságoknál a vízumot a nemrég elhunyt Ghaith Pharaon szaúdi milliárdos számára, aki – bár az amerikaiak állítólag körözték – így simán beutazhatott Magyarországra. A Pharaon-botrány miatt azonban később Zaid Naffa kegyvesztett lett.

Volt azonban Szijjártónak a rendteremtésnél nyomósabb oka is a tiszteletbeli konzuli rendszer átalakítására, azaz, ahogy a külügyesek mondják: a diplomáciai testületbe integrálására. Az Orbán Viktor által meghirdetett déli nyitás politikája ugyanis eddig félsikert hozott. Magyarország számos országban nyitott nem kis költségek árán nagykövetséget: Etiópiában, Ghánában, a Fülöp-szigeteken és így tovább. Ezen országok többsége azonban nem viszonozta a magyar gesztust. Nagyobb részben anyagi okokból vagy érdektelenség miatt nem nyitottak nagykövetséget Magyarországon.

A helyzet így kínos, hiszen a diplomáciában fontos a kölcsönösség. Jobb híján a külügy most kénytelen lesz beérni azzal, ha azokat az országokat, ahol mi a déli nyitás vagy más hangzatos jelszó égisze alatt követséget nyitottunk, legalább egy tiszteletbeli konzul képviseli Magyarországon. – A magyar diplomácia egyre növekvő jelentőséget tulajdonít a Magyarországon működő konzuli képviseleteknek, illetve a számos esetben komoly politikai-gazdasági befolyással bíró tiszteletbeli konzuloknak – fogalmaztak a külügyminisztériumban.

Kerestük az ügyben Suha Györgyöt, ő azonban nem kívánt nyilatkozni, a külügyi tárca sajtóosztályához irányított minket. Ott írásban feltett kérdéseinkre válaszolva lényegében megerősítették a tiszteletbeli konzulokkal való kapcsolattartás módosítását. Eszerint a jövőben a Magyarországra akkreditált tiszteletbeli konzuli testület képviselője a mindenkori doyen, és nem a magyar jog szerint bejegyzett civil szervezet elnöke.

Papcsák Ferenc esetleges kirgiz tiszteletbeli konzuli jelöléséről szólva a tárca sajtóosztálya azt közölte, hogy arról hivatalos tájékoztatást a Külgazdasági és Külügyminisztérium eddig nem kapott. Papcsákot próbáltuk elérni, de nem vette fel a telefonját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.