Három hónappal a vizes világbajnokság rajtja előtt kezdett el szervezést összefogó külső, tulajdonképpen projektmenedzser céget keresni az esemény szervezésére már két éve létrehozott Bp2017 Nonprofit Kft.
Erre utal legalábbis egy végül eredménytelenül zárult pályázat, amelyről csütörtökön jelent meg tájékoztató a Közbeszerzési Értesítőben.
A dokumentum szerint a tenderen a Bp2017 Kft. a vébé „előkészítése és lebonyolítása érdekében egyes elemzői és kockázatmenedzsment szakértői feladatokat” bízott volna a kiválasztott vállalkozásra. A leírásból kiderül, hogy a pályázat nyertesétől olyan ütemterv összeállítását várták, amely bemutatja az egyes alprojektekre bontott feladatokat és mérföldköveket, valamint ezek időigényét. Emellett a szerződött partnernek támogatnia kellett volna a kommunikációt a szervezők és felettes szervek (így a szervezőbizottság, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium), valamint a Nemzetközi Úszószövetség között.
Utóbbi heti-havi rendszerességű státusjelentéseket takart volna valamiféle előrejelzésekkel a még hátralévő feladatokról.
Bár a jogszabályi kivételnek köszönhetően a vizes vb-hez köthető beszerzéseket jellemzően gyorsan lezavarják, a kiírás és a szerződés megkötése között így is eltelik jellemzően bő két hét. Azaz a kontraktus aláírására április végén, durván tizenegy héttel a nyitóünnepség előtt kerülhetett volna sor. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy az említett feladatokat abszolút felesleges elkezdeni az ennyire közeli, minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményéhez. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó – hasonló megbízáson már dolgozó – szakember véleménye az, hogy valószínűleg már fél évvel a világbajnokság kezdete előtt is késő hasonló munkába belevágni. Valójában leginkább akkor van értelme a projektmenedzsment jellegű külső támogatásnak, ha – változó intenzitással ugyan, de – az a szervezés kezdetétől folyamatos.
Ennek fényében nem csoda, hogy ez a kiírás már a Közbeszerzési Hatóság szűrőjén sem ment át. A szervezet elnöke, Rigó Csaba Balázs hivatalból jogorvoslatot indított, mivel úgy ítélte meg, hogy a felsorolt munkák a tervezett időtávon belül már nem megvalósíthatók. Ez vezetett végül a pályázat eredménytelenné nyilvánításához is.