Időutazás Kádár János koponyája körül

Senki sem temetkezik már a munkásmozgalmi panteonba.

A Fiumei Úti Nemzeti Sírkert csupa misztikum, rejtély, megfejtésre váró talány. A sírhantok között lengedező szellő a velünk élő történelemről sustorog. Az óriási, 56 hektáros temetőben nyugszanak nemzetünk nagyjai és vitatott személyiségei, a magasztos eszmékért harcoló hősök és az őket bitóra juttató ármánykodók, akik közül idővel többen maguk is áldozatként végezték. A befejezett életek kertjében ma sem lehet valódi megnyugvás. Ezért, miután Kádár János sírját 2007-ben ismeretlen tettesek az éj leple alatt kirabolták, a sírkertet a legkorszerűbb biztonságtechnikával szerelték fel óvintézkedésként. Az éjjellátó hőkamerás rendszer akár még a rossz szellemek mozgását is képes érzékelni. A további kegyeletsértések, sírrongálások megakadályozására megerősített járőrszolgálat felügyeli a sírkert rendjét.

A rendtartás szerint a sírhelyek jogát 25 év letelte után újra kell váltani. A temető az Országgyűlés döntése szerint egyike a történelmünk legjelentősebb színtereit magában foglaló nemzeti emlékhelyeknek. Ily módon e különleges jogi oltalom a munkásmozgalmi mauzóleumot is megilleti. Az emlékezetes, 2007. május másodikára virradó éjjel elkövetett sírrablás időpontjában e rendelkezés viszont még nem született meg. Az elkövetők kilétét, indítékaikat mindmáig homály fedi. Az ügyben a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2007. november 29-én megszüntette.

Találgatások azonban továbbra is maradnak. Egyes feltételezések szerint a tetteseket a bosszú motiválta, Kádár országlása idején az őket ért sérelmekért vettek elégtételt ily morbid módon. Ezen feltevés alapja a vandalizmus időpontja, amelynek lehet akár szimbolikus üzenete is. Ráadásul a panteon falára festékkel ráfirkálták: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat”. Más vélekedés szerint inkább egy őrült Kádár-rajongó – és segítői – lehetett az elkövető, aki ereklyének rabolta el a néhai pártvezér földi maradványait. Még az is felmerült, hogy egy titokzatos osztrák pszichopata nekrofil, szenvedélyes gyűjtő megbízásából ragadtak ásót a tettesek. Persze a fantázia szabadon nyargalhat, és csak remélni lehet, hogy a vandálok nem viszik magukkal a sírba titkukat, és valamikor fény derül a rejtélyre.

Az idővel dacoló, néma panteon körül egyébként is sokat fecseg a felszín. Önmagában az is árulkodó, hogy évek óta senki nem temetkezik ide, így aztán a központi épülettömbben kialakított 365 urnahelyből mindössze 67 foglalt. Az ötvenes évek végén előre legyártott, fekete színű kerámiából készült, egyforma, üres urnák közül csaknem háromszáz darab hosszú évek óta a temető raktárépülete polcain porosodik. A mauzóleumba legutóbb 2009-ben helyeztek el urnát: egy idős hölgy, Kreutz Róbertné lelt itt békességre. Férje, Kreutz Róbert kommunista mártír földi maradványai viszont – a mozgalom további húsz kiemelkedő személyisége hamvait tartalmazó urnákkal együtt – az elsők között kapott helyet a mauzóleumban. A nagyszabású temetési szertartást 1959. március 21-ére, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójára időzítettek. E ceremónia jelentette egyben a Kádár vezette politikai bizottság döntése alapján létrehozott munkásmozgalmi panteon átadását is.

Érdemes felidézni a mauzóleum történetét. A temetőt kezelő Nemzeti Örökségvédelmi Intézet (Nöri) kulturális igazgatóhelyettesétől, Nagy-Csere Áron történésztől megtudtuk: a negyvenes évek végén már Rákosiban felvetődött, hogy a munkásmozgalom mártírjainak emléket kéne állítani. Az ’56-os forradalom és szabadságharc leverését követően Kádárék felismerték, hogy a kegyelet nagy összetartó erő, ezért a párt iránt megrendült társadalmi bizalom megszilárdítására hasznosnak ígérkezhet a gigantikus munkásmozgalmi panteon megépítése.

Első lépésként a Kerepesi temető központi helyét szemelték ki, az ott nyugvó holtakat kihantolták és máshová vitték, hogy szabaddá tegyék a területet. A megépülő panteont kimondatlanul önmaguk majdani méltó sírhelyének is szántak az MSZMP-kb tagjai. A sors fintora következtében azonban nem minden alakult e hátsó szándéknak megfelelően. Kádár János földi maradványai sem a főépületben nyugszanak, hanem Grósz Károly volt miniszterelnök, a kb tagja kérésére külön díszhelyet kaptak. Grószt pedig elhunyta után, 1996-ban a harcostárs elődöktől még távolabb, Farkasréten temették el. Horn Gyula sírja ugyan a panteon közelében, de a Kádáréval ellentétes oldal parcellájában domborodik. A tavaly meghalt Biszku Béla egykori belügyminiszter hamvait viszont a családja ismeretlen helyen, egy budai erdőben szórta szét. Rákosinak a Szovjetunióból hazahozott porhüvelye ugyanakkor a Farkasréti temető eldugott zugában megbújó urnában rejtőzik. Az 1958-as kivégzése után jeltelen sírba eltemetett Nagy Imre miniszterelnök földi maradványai pedig ma a Rákoskeresztúri új köztemető híres 301-es parcellájában nyugszanak.

A panteon, akár egy nyitott történelemkönyv, bepillantást enged az elmúlt rendszer álságos ideológiájába is, amely szerint az egyenlők között holtukban is voltak egyenlőbbek. 1957-ben ugyanis különbizottság állt fel a mauzóleumban helyet kiérdemlő elvtársak névsorának összeállítására és elhelyezésük sorrendjére. A hónapokig tartó viták, mérlegelések eredményeként a felső sor a munkásmozgalom legkiemelkedőbb mártírjait és tehetségüket (legalábbis a bizottság megítélése szerint) a szocializmus eszméje hirdetésének szentelő elhunyt művészeket, elkötelezett tudósokat illette meg. Ott kapott helyet például Szabó Ervin, Dobi István, Fürst Sándor mellett a Marx és Engels barátjaként is számontartott nemzetközi munkásmozgalmár, Frankel Leó is. Hamvait Franciaországból hozták haza. Fő hely jutott Korvin Ottónak, a Tanácsköztársaság népbiztosának is, akit 1919-ben végeztek ki.

Az előkelő felső sorban helyezték el például Derkovits Gyula festőművész urnáját, de tisztelői nemrég elvitették onnan a hamvakat, nem akartak közösséget vállalni a holt lelkek ezen társasága többi tagjával. (Hasonlóképpen a mauzóleumhoz vezető sírsétányon eltemetett, önkényesen a munkásmozgalom saját halottjának kisajátított József Attila földi maradványait is a hozzátartozók vitették át a temető más parcellájába.) Az alsó szinten sorakozó urnák között lelhető fel többek között Balázs Béla, Ilku Pál és a hajdani egészségügyi miniszter, Ratkó Anna neve. Az arra érdemesnek ítélt, de koporsóban eltemetett elvtársak sírja pedig két sorban a panteonhoz vezető út mentén sorakozik.

A sírelrendezés koncepciójának megtervezői alapos identitászavarral küzdhettek. Erre utal, hogy az ’56-os szabadságharcban a rendszer védelmében elesettek közül például a Köztársaság téri pártház védelménél halálos lövést kapott Mező Imrét még a díszsorban helyezték el, de az utcai harcokban elesett kisávósokat, pufajkásokat a panteontól távolabbi helyen, egy kör alakú parcellában gyűjtötték össze. Az ő holttestüket a vérzivataros napokban elesett ’56-os szabadságharcosokéval együtt, egymás mellé temették. Később azonban utóbbiak holttestét kihantolták, és a panteontól távolabbi helyen, egy szintén kör alakú parcellában alakítottak ki számukra végső nyughelyet. Mintha ezzel valamiféle bűnjeltől igyekeztek volna megóvni a mauzóleum által megtestesített magasztos eszmét, amelyre rossz fényt vetett, hogy ’56-ban a fellázadt nép egyszerű gyermekei szálltak szembe a néphatalommal.

Kínos lehetett helyet adni a munkásmozgalmi parcella közelében fekvő Zöld család sírhelyének is. A börtönbe vetett, Kádár utódjaként belügyminiszterként szolgáló Zöld Sándort 1951 áprilisában Rákosi Mátyás leszidta, a padlássöprésekhez több ügybuzgóságot várva el a tárcától. A belügyminiszter tisztában lehetett vele, mit jelent egy ilyen bírálat. Másnap reggel a 37 éves funkcionáriust, a vele lakó édesanyját, nejét és két gyermekét lőtt sebekkel holtan találták otthonukban. A hivatalos jelentés szerint a politikus végzett családjával, majd öngyilkos lett. Máig nem derült ki, valójában mi történt.

A munkásmozgalmi parcella közelében áll a Tanácsköztársaság 1919-ben kivégzett vörös karhatalmistáinak, a rettegett Lenin-fiúknak a márvány síremléke is. A névsorban Szamuely László is fellelhető, aki vérengzésben alig maradt el bátyjától, a népbiztos Tibortól, akit a bukás után, 1919 augusztusában a határnál osztrák csendőrök fogtak el, s ekkor szíven lőtte magát. Holttestét a határ menti Savanyúkút temetőjében jeltelen sírba földelték el. Az ugyancsak hírhedt „hős”, Kun Béla sem kerülhetett a panteonba, őt valahol a Szovjetunióban az övéi lőtték tarkón, nem tudni, hol temették el. Férje érdemeire tekintettel az 1974-ben elhunyt özvegye, Kun Béláné azonban a díszsorban kapott sírhelyet.

A temető térszerkezetébe ágyazva a tervezők központi helyet jelöltek ki a munkásmozgalmi panteonnak, ezzel is alátámasztva, hogy a szocializmus uralkodó eszméje megkérdőjelezhetetlen. A Fiumei úti kőkerítést kibontva egyenesen a mauzóleumra néző, nagy méretű, díszes külön kaput is nyitottak, amely majd mindig szélesre tárva fogadhatja a kultikus kommunista zarándokhellyé váló panteonhoz járuló tömegeket. (A kapu gyakorlatilag azóta is zárva van, a forgalom az eredeti főbejáraton zajlik.) Ily módon a temető elrendezése eredeti struktúrájának megváltoztatásával és a panteon gigantikus méreteivel igyekeztek eljelentékteleníteni a nemzet nagyjai – Kossuth Lajos, Batthyány Lajos, Deák Ferenc – mauzóleumának és más neves személyiségeknek művészettörténeti értékű síremlékét. Annyit sikerült is elérni, Nagy-Csere Ákost idézve: „A hatvanas évektől a közvélemény szemében a Kerepesi úti sírkert a párt vezetői számára fenntartott »kommunista temetővé« vált, ezért a Kádár-korszak évtizedeiben a szellemi elit inkább a Farkasréti és a Kozma utcai zsidó temetőbe temetkezett.”

Az elmúlt évtizedekben megindult a temető feltámadása a munkásmozgalmi panteon által ránehezedő roppant nyomás miatti tetszhalott állapotából. Ám közvetlenül a mauzóleum mögött, annak árnyékában – mintha csak hátsó udvara lenne – sokat elárulnak a tovább kísértő múltról az ’56-os hősök szerényen domborodó sírjai. A szépen ápolt parcellát néhány éve ’56-os emlékhellyé léptették elő, majd mindegyik hanton nemzeti színű szalaggal átkötött friss virág jelzi a szabadságharcosok iránt ma is kinyilvánított megbecsülést. A temető régi, eredeti rangját a Fiumei úti sírkertbe temetett, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök, Antall József adta vissza. Ugyancsak itt van örök nyughelye Mádl Ferenc volt köztársasági elnöknek és más nagyságok között a 2016-ban elhunyt Kertész Imre Nobel-díjas írónak is.

A temető kezelését 2016-tól látja el a Nöri, amely a sírkertben rendezett viszonyokat teremtett. Az intézmény szolgáltatási igazgatója, Somogyi Tibor elmondta, hogy a bejárat közelében május 13-án, az intézet által másodszor megrendezett országos rendezvény, az emlékhelyek napja keretében információs pontot adnak át. A látogatók ott juthatnak hozzá a sírkertet, valamint a nemzeti és történelmi emlékhelyeket bemutató kiadványokhoz, az új térképekhez. Érintőképernyős felület is lesz, amely eligazítást ad a nyolcezer sírhelyet, szobrokat, díszes kriptákat magában foglaló, nemzeti emlékhelynek nyilvánított sírkert kialakulásának, a helytörténeti szempontból is értékek sokaságát őrző temető történetéhez is.

Az információs pont előtti üvegfülkében különleges látványosságként áll majd Európa legnagyobb, hat méter hosszú gyászhintója, amelyet most restaurálnak. A hatlovas hintó 1933-ban gróf Apponyi Albertnek, az elmúlt század kiemelkedő politikusának a gyászszertartására készült.

A vadregényes Fiumei úti temető tőszomszédságában, az Aréna Plázában éjjel-nappal ezerrel pörög az élet. Méreteit tekintve hozzá képest kicsinyre zsugorodik a tőle alig néhány méterre a méltóságát konokul őrző munkásmozgalmi panteon, falán a felirattal: „A kommunizmusért, a népért éltek”. Az e jelmondat alatt pihenők ma bizonyára rosszallva figyelnék, hogy a szomszédos bevásárlóközpontban miként zajlik a fogyasztói társadalom uszályába kerülő utódok vircsaftja.