Alig akadt olyan minisztérium, amely nem küldte el valamilyen képviselőjét a Közép-európai Egyetemmel folytatott első egyeztető tárgyalásra, mégsem lehet azt állítani, hogy értelme lett volna a találkozónak – derül ki Enyedi Zsolt rektorhelyettesnek a Magyar Nemzet kérdéseire adott tegnapi válaszaiból. Bár Palkovics László oktatási államtitkár hétfőn még érdemi tárgyalásokat helyezett kilátásba, a rektorhelyettes beszámolója szerint döntési kompetenciával felvértezett kormánytagok helyett bürokratákkal, minisztériumi középvezetőkkel találkoztak. A kormány részéről nem volt jelen a külföldi egyetemekkel kapcsolatos nemzetközi tárgyalásokra kijelölt Altusz Kristóf sem.
A történtek fényében az egyetem továbbra is tárgyalásra várja a kormányt – írta a CEU tegnapi közleményében. „Teljességgel elfogadhatatlan, hogy politikai célokból túszul ejtenek egy egyetemet 1440 diákjával és 980 oktatójával és dolgozójával együtt” – idézte a közlemény Michael Ignatieffet, a CEU elnök-rektorát.
– A megbeszélés mindössze másfél órán át tartott, amelynek során inkább a bürokraták kérdezték az egyetemet, például a CEU magyar és amerikai ágának jogi kapcsolatáról, a hallgatók és az oktatók létszámáról, tehát főleg olyan adatokról, amelyek egyébként is a kormány rendelkezésére állnak – tudtuk meg Enyedi Zsolttól. A rektorhelyettes kétségbeejtőnek nevezte, hogy kérdéseikre legtöbbször a „nem tudjuk” választ kapták, azt sem mondták meg, hogy lesz-e egyáltalán folytatása az egyeztetésnek. A törvény megköveteli például, hogy a CEU New Yorkban is oktatási tevékenységet végezzen, azonban nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent. A kormány képviselői jelezték, hogy az egyetem kérje írásban a törvény értelmezését, mert erre kötelességük válaszolni. Ezzel az a probléma Enyedi szerint, hogy a válaszadási határidő akár két hónap is lehet, az ő idejük viszont fogytán van.
– Azt mondták, hogy a labda az Egyesült Államok térfelén pattog – emlékezett vissza Enyedi Zsolt, így számukra úgy tűnik, hogy Altusz Kristóf ugyan megkereste az amerikai kormányt, de azzal le is tudta az egyeztetést, hogy jelezték neki: az Egyesült Államok kormánya nem tárgyalhat a kérdésben, helyette az egyetemmel üljön le a magyar kormány. A rektorhelyettes attól tart, a mostani találkozó is csak arról szólt, hogy kipipálja a kormány az egyeztetés létrejöttét, de elmozdulás nem történik majd.