Rogán Antal szomszédjával csatázik Andy Vajna

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Fideszes érdekkörök kerültek szembe egymással a médiapiacon, több millió hallgató megszerzése a tét.

M. László Ferenc
2017. 05. 24. 8:00

Ám a tender feltételeit látva többen visszaléptek: a 180 milliós feltételnek ugyanis a hazai piacon csakis a TNS-Mediameter képes megfelelni, és amint azt Hantosi lapunknak megerősítette, a múlt héten be is adták pályázatukat. A kiírás újabb meglepetést okozott, hiszen a rádiós szakemberek már azt gondolták, a Mediameter kiesett a pikszisből. Rajtuk kívül csak egyetlen cég pályázott, ahogy lapunknak a társaság ügyvezetője, Géczi Tamás elmondta, az Inspira, amely a Mediameter versenytársaként az utóbbi egy évben jelentkezett rádiós mérésekkel. Mivel a tavaly alapított cég egyedül nem felelt meg a 180 milliós kritériumnak, szövetkezett egy külföldi partnerrel (Géczi a társaság nevét még nem akarta elárulni). Az Inspira fő megrendelője a vidéki rádiók reklámidejének eladásával foglalkozó Radio Sales House, amely fele-fele arányban Tombor András és Krskó Tibor érdekeltsége. Előbbi Habony Árpád jó barátja, egykori hitelezője, utóbbi a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal szomszédjának, Csetényi Csabának az üzlettársa.

Úgy tűnhet, megtalálták azt a „közeli” céget, amely a Nézőpont „helyére léphet”, ám a helyzet nem ennyire egyszerű. Vajna rádiója ugyanis a Mediameterben bízik: jelenleg is ettől a cégtől vásárolja az adatokat. Ugyanakkor az Inspira pár hete egy olyan kutatást publikált, amely szerint a Petőfi Rádió veri a Rádió 1-et, a Class FM-nek pedig még mindig 360 ezer hallgatója van. Tavaly májusig a Class FM Simicska érdekeltsége volt, de eladta egy amerikai befektetőnek, részben azért, hogy a személye ne legyen akadálya a frekvenciaszerződés meghosszabbításának. A médiahatóság végül mégsem hosszabbította meg a rádió engedélyét. Hantosi és Géczi is azt hangsúlyozta lapunknak, ők nem azt nézik, hogy a megrendelőik mögött kik állnak, hanem azt, elégedettek-e a szakmai munkájukkal.

Akármi is van a háttérben, szokatlan fordulat következett be a médiapiacon. Szembekerült egymással két kormánypárti érdekkör: a Mediameterben bízó Vajna és az Inspirát támogató Csetényiék. A háttérben harc folyik: Vajna emberei sorban keresik fel a vidéki rádiókat, hogy kapcsolódjanak hálózatba a Rádió 1-gyel, ráadásul, mint korábban megírtuk, a kormánybiztos a közeljövőben újabb frekvenciákat nyerhet el, elszívva ezzel a levegőt és a pénzt a Csetényi-érdekkör dominálta piacról. Vajna rádiója ugyanis nem szerződött a Radio Sales House-szal, maga árulja reklámidejét.

Az idő pénz

A rádiók számára kulcskérdés, hogy ki és milyen módszerrel  vizsgálja a hallgatottságot, hiszen évi 8-9 milliárd forint sorsa dől el aszerint, hogy melyik adónak mekkora közönsége van. A reklámidőt vásárló cégek, a gyógyszer-, mosópor- vagy az autógyártók ezekből a felmérésekből tudják meg, hol juthatnak el a potenciális vásárlóikhoz, a rádiók pedig a hallgatottságukra hivatkozva szabják meg, mennyit kérnek a reklámpercekért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.