Sírás helyett saját pénzéből csinálta meg az utat – hiába

Riport egy településről, ahol emlékműve is volt a tehetetlenségnek. Avagy egy csipetnyi Borsod Fejér megyében.

Azt hittük, könnyű dolgunk lesz, de ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna. Azt gondoltuk ugyanis, hogy egyszerű lesz megtalálni a ráckeresztúri Liszt Ferenc utcát, mivel ki fog tűnni a település hepehupás földútjai közül. De amikor odaértünk, láttuk, hogy ez is ugyanolyan gidres-gödrös, mint a többi, amúgy szintén zeneszerzőkről elnevezett utca. Pedig a minap arról szóltak a hírek, hogy egy helyi fiatalember fogta magát, és a saját pénzén vett aszfalttal feltöltötte a kátyúkat. Dacára annak, hogy komoly súlyadót fizet a Fejér megyei falu önkormányzatának. És mivel mindezt élőben közvetítette a Facebookon, így tudomást szerzett róla ország-világ: Peták Norbert és néhány szomszédja lapátot ragadott, hogy a felvételen látható fekete kupacokat elegyengetve megoldja a Liszt Ferenc utcában lakók problémáját.

– Én nem tudom, hogy mi a szokás errefelé, nemrég költöztem ide – mondja az önkéntes útrendező szomszédja, akit szemlátomást nem különösebben dob fel a hír, de nem is keseríti el. Egy másik helybeli viszont elmeséli, hogy korábban már próbálta egy új beköltöző hasonló módon orvosolni a Liszt Ferenc utca problémáját, de állítólag szóltak neki, hogy nem kéne. Csak annyit ér majd el, hogy az utca többi lakója féltékeny lesz. A szomszédot szemlátomást nem hatotta meg az akció.

Ami valahol érthető is, mert az „aszfaltozásnak” ottjártunkkor semmi nyoma nem volt. Adta is magát az első kérdésünk Peták Norbertnek: mi történt az önkéntes korrekcióval?

– Volt egy nagy eső, aztán pedig belepte a por – mondja az egyébként fodrászként dolgozó fiatalember. Elmeséli, hogy körülbelül hatvanezer forintot költött arra a hét-nyolc tonnányi mart aszfaltra, amelyet a szabadnapján szétterített, és amelyről beszámolt a Facebookon. Az akciója okát mosolyogva így foglalja össze: – Azért csináltam, hogy legyen egy kis polgárpukkasztás.

Elmeséli: annyi hozadéka lett a történetnek, hogy viccelődve „polgármester úrnak” szólítják néha Ráckeresztúron. Megjegyzi, korábban máshogy próbálta megoldani a Liszt Ferenc utca gondját: egy Bobcat segítségével igyekeztek elgyalulni a kátyúkat, de akkor sem jártak nagyobb sikerrel. Felidézi, hogy mindezek előtt sok szomszéddal együtt ő is csak sírt a rossz utak miatt, de aztán elege lett, lapátot ragadott, kezeslábasba – vagy ahogy ő hívja, „csöves ruhába” – bújt, és nekiállt a korrekciónak. Tudja persze, hogy a munkája gyümölcse ideig-óráig tart, és noha örült neki, hogy páran besegítettek a mart aszfalt szétterítésébe, vagy beszálltak a költségekbe, de ahhoz, hogy tényleg rendben legyen az utcája, becslése szerint úgy hatmillió forintra lenne szükség. Gyorsan kiszámolja, hogy az körülbelül fejenként 200 ezer forint lenne.

– Annyi pénze meg kinek van itt? – kérdi lemondón.

A videóban Peták Norbert büszkén beszél arról, hogy a ráckeresztúri önkormányzat közreműködése nélkül fog bele a munkába, és hogy csak az őáltala befizetett 23 ezer forintnyi súlyadóból sokkal többet ki lehetne hozni. Mindezek ellenére egyáltalán nem rossz a viszonya a testülettel és annak vezetőjével, Szentes-Mabda Katalin Dórával. A polgármester nem akart az ügyről lapunknak beszélni, egy nagy sóhaj után annyit árult el, hogy ő ugyan nem haragszik Petákra a magánakciója miatt, de összehangolhatták volna a munkát. Meggyőződése szerint mindez „nem Keresztúr-specifikus, hanem országos probléma”, hiszen más településekhez hasonlóan ők is próbáltak pályázni útfelújításra, de nem jártak sikerrel. Szentes-Mabda Katalin Dóra szerint milliárdos nagyságrendű tétel lenne teljesen felújítani a ráckeresztúri utakat, ez az összeg pedig nem áll rendelkezésükre. Úgyhogy ők is kénytelenek a közeli útfelújításokból mart aszfaltot rendelni, hogy valahogy boldoguljanak.

Mindezt „megerősítik” nekünk a ráckeresztúri Park presszó vendégei is, akik úgy jellemzik településüket, hogy „az egy csipetnyi Borsod Fejér megyében”.

– Itt úgy néz ki az útfelújítás, hogy megy két közmunkás, az egyiknek ott a vállán a lapát, a másik tolja talicskában a mart aszfaltot, aztán ha gödröt látnak, akkor tesznek bele egy kicsit. Ennyi – mondja az egyik férfi, amire asztaltársa kontráz:

– De nem jó ez a módszer semmire, inkább maradna a sár – majd hozzáteszi, hogy Peták Norbert akciójának azért örül, mert legalább felhívja a figyelmet a problémára. Elmondják azt is, hogy jó lenne, ha hamarosan érkezne megoldás, mert a falun keresztülvonuló forgalom miatt szaporodni fog a kátyúk száma, az ugyanezen okból megrepedező házak ára viszont csökken. Majd egyszer csak megszólal az egyikük:

– Itt állt nem messze az emlékműve ennek az egésznek.

Értetlenül nézünk, de hamar jön a magyarázat: a presszó közelében egy csatornafedőt hosszú időn keresztül nem tudtak megcsinálni az intenzív forgalom és a folyamatos beázás miatt, ezért aztán valaki ráakasztotta a gödör köré kitett póznákra az emlékmű feliratot.

Ma már nincs ott, a csatornafedő valahogy csak elkészült. Azt legalább nem a por fedte be, mint a Liszt Ferenc utcai martaszfalt-kupacokat.