Hungarikum: a Fidesz ellen nem elég a kis győzelem

A jelenlegi választási rendszer olyan, amelyben nagyot kell nyerni a kormánypártok leváltásához.

László Róbert szerint a győzteskompenzációból vagy a második forduló eltörléséből akár még a jelenlegi ellenzék is profitálhat, de a határon túliak körében aligha van esélye a Fidesz legyőzésére. Ez utóbbi persze nem esélyegyenlőségi probléma. Az viszont igen, hogy akár elhunytak ezrei is szerepelhetnek a külhoniak névjegyzékén.

– A kormányoldal számára az egyik legfontosabb módosítás egyébként az volt, hogy a kereskedelmi tévéket és rádiókat sikeresen megtisztították a pártok politikai reklámjaitól – miközben a kormány folyamatosan kampányol ezeken a csatornákon is, társadalmi célú reklámnak álcázva. Ahogy azzal is óriási előnyhöz jut most a Fidesz, ahogyan a kampány egy részét a civileknek szervezi ki – mondta a választási szakértő. Szerinte egyébként a választási rendszer aránytalanságával önmagában nincs baj, mert akár egy teljesen többségi, egyéni választókerületekre épülő rendszer is tud jól működni, ahogy például az Egyesült Királyságban. De azt a kormányzati kommunikációban ilyenkor elfelejtik hozzátenni, hogy ott megfelelő fékek és ellensúlyok korlátozzák a kormány hatalmát.

2010 után a Fidesz tudatosan erősítette a győztesnek kedvező elemeket a rendszerben, hiszen nyilván tisztában volt azzal, hogy aligha fog még egyszer 2,7 millió ember listán rászavazni, ahogy az hét éve történt. Tehát olyan átalakítást hajtottak végre, amelyben akár 2-2,3 millió listás szavazattal is kétharmados többségbe lehet kerülni. Hogy a korábbinál mennyivel jobban torzít a rendszer, azt jól jelzik a listás, pártokra leadott voksok. Ez ugyan csak egyik eleme a választási rendszernek – hiszen az egyéni választókerületektől is nagyon sok függ –, de a listákra leadott voksok mutatják igazán a pártok támogatottságát, hiszen az egyéni kerületekben nem csak a pártszínezet a döntő. Jól látszik az előző választások listás adataiból és végső parlamenti arányaiból, hogy – szintén vegyes választási rendszer mellett – nem torzultak jelentősen az eredmények. 1994-ben például a szocialisták 33 százalékos listás eredménye (1 780 009 szavazat) épp csak elég volt az egyszerű többséghez, és csak a 20 százalékot elért szabad demokratákkal együtt volt meg a Horn-kormány kétharmada a parlamentben.

2002-ben és 2006-ban szinte fej fej mellett végzett az MSZP, illetve a Fidesz–MDF (majd 2006-ban a Fidesz–KDNP) listája, ami a parlamenti mandátumarányokban is nagyjából megmaradt. 2010-ben a Fidesznek 52,7 százalékos listás győzelem kellett a kétharmadhoz, az új szabályok nyomán viszont legutóbb, 2014-ben ehhez már elég volt 44,8 százalékos listás eredmény is.

A 2010 utáni változtatásokkal épp az arányosító elemek kerültek háttérbe. Most lényegesen többet számítanak az egyéni képviselői helyek (a korábbi 386-ból 176 volt az egyéni mandátum, míg most a 199-ből 106). Ráadásul a korábbi választási rendszerben 64 mandátumot az országos listáról osztottak ki, amire – a területi listával ellentétben – nem is lehetett szavazni, az kizárólag a kompenzációt, az arányosságot szolgálta, szemben a mostani győzteskompenzációval, ami ennek épp az ellenkezőjét.