Most már egyetlen fillér sincs a 3-as metró felújítására

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Lázár Brüsszelre mutogat, Tarlós „dugipénzt” talált, a felújított metrókocsikat kivonták a forgalomból.

2017. 06. 08. 15:07

„A kormánnyal kötött és érvényben lévő támogatási szerződésben szereplő 137,5 milliárd forint a felújítás megkezdésére bőségesen fedezetet nyújt. Pluszpénzt nem kapunk, de a kormány legalább nem akadályoz minket” – mondta Tarlós István, ám mint az a Kormányinfón kiderült: de. A főpolgármester arra is utalt, hogy az egész metróügy neki lelkiismereti kérdés, a Fidesz számára ugyanakkor politikai is. Ezzel utalt arra, hogy a 2018-as választáson a kormánypártok többek között  a metróügy miatt bukhatnak el Budapesten. Végül leszögezte: a jelenlegi metrótenderek július 11-ig érvényesek, az említett két szerződést július végén meg is köthetik, hacsak valakik „dühből, bosszúból, lobbiból” meg nem támadják a közbeszerzési eljárást.

Színjátéknak tartja a 3-as metró évek óta ígért felújításának legújabb fejleményeit az ellenzék is. A vita egyre durvul: Horváth Csaba MSZP-s fővárosi képviselő, akit Tarlós István egyszerűen „fajankónak” nevezett, leszögezte: „egy bukott főpolgármester hazugsága, hogy elindul a 3-as metró beruházása. Szerinte valójában Orbán Viktor háborút indított Budapest ellen. Tokody Marcell (Jobbik), a Fővárosi Közgyűlés tagja szerint a többletköltség okait ki kell vizsgálni. – Az előre lezsírozott közbeszerzések, a kartellgyanú nem ismeretlen fogalmak hazánkban. Mindent átsző a korrupció, amit a Jobbik-kormány fel fog számolni – állította a politikus.

Ha nincs ló

Tarlós István sajtótájékoztatóján a metróügy ellenpontjaként arról is beszélt, hogy Orbán „komoly forrást” ígért neki két közúti felüljáró elbontásához a Nyugati pályaudvarnál és a Rottenbiller utcánál. Ezekre a főváros már koncepciótervekkel rendelkezik. Utóbbi beruházás 3,5 milliárd forintba kerülne, s a felüljáró helyett aluljárót építenének, a Nyugati téren viszont szintbeli csomópont lenne. Még egy érdekesség történt a szerdai kormányülésen, ahol további 6 milliárd forintot szavaztak meg a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztéséhez, többek között a biodóm építéséhez. A kabinet két hete vita nélkül már 25 milliárd forintról 40 milliárdra növelte az összköltséget, amely immár a duplájához közelít. (Sz. Zs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.