Jobbik: Bűncselekmény lehet a nyugdíjasok hívogatása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem tudni, honnan jutott hozzá a Fidesz a nyugdíjasok nevét és telefonszámát tartalmazó adatbázishoz.

Kovács Áron
2017. 08. 22. 9:36

formalevél segítségével keressék meg a telefonszolgáltatót, és kérdezzék meg, szerepelnek-e nyilvántartásban, mint nyugdíjasok, a telefonszámukkal együtt.

Ugyancsak azt ajánlja, forduljanak az érintettek panasszal a NAIH-hoz, ha sérelmesnek tartják, hogy egy ilyen adatbázisban szerepelnek az adataik.

A Jobbik elnöke az Orbán Viktort a Tusványoson kifütyülő nő megrángatását látva tette közzé Facebook-bejegyzését. Ebben többek között azt írta: „az ott álló viktoriánus nyugdíjasokon eluralkodott a lincshangulat”. Vona a konkrét esetről, Fidesz-rajongó és gyűlölködő nyugdíjasokról írt, illetve arról értekezett, hogy egy utcafórumán „szinte kétpercenként káromkodva szavalta el a TV2 hazugságait egy-egy arra tévedt fideszes nyugdíjas”.

Mint írta, „húzták maguk mögött a kis bevásárlókosarukat, és ne szépítsük, a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”. Miután a Fidesz és az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Idősek Tanácsa is bocsánatkérésre szólította fel, úgy reagált, hogy „Orbán Viktornak kell bocsánatot kérnie a tisztességes, józanul és kulturáltan gondolkozó, viselkedni képes nyugdíjasoktól, és

Orbán Viktor felelőssége az, hogy a fideszes nyugdíjasok azon törpe kisebbségét visszafogja, amely nem tud viselkedni a kormányzati hergelése nyomán”.

A Fidesz és a kormánypárti média azóta is napirenden tartja ezt, úgy állítva be, hogy Vona általában a nyugdíjasokat sértette meg, és nem hajlandó ezért bocsánatot kérni. Vona Gábor a Jobbik augusztus 20-i rendezvényén beszélt a posztról és utóéletéről. Mint fogalmazott, ha hibát követ el, hajlandó bocsánatot kérni. Azt mondta: bocsánatot kér a nyugdíjasoktól, de a Fidesz nevében, a Fidesz helyett, amiért manipulálja, hamis hírekkel, csúsztatásokkal hecceli, egymás ellen fordítja őket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.