Csatába szólít a Fidelitas, magyar katonák az eszközei

Harcias hangvételű kampányra hangol a kormánypárt ifjúsági szervezete. A sorba éppenséggel beleillik.

Marosi Adrienn
2017. 09. 07. 15:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aztán jött a „Nemzeti Konzultáció 2017”: az „Állítsuk meg Brüsszelt!” elnevezésű kampány nem csak az internetes oldalon futó orosz kód miatt volt emlékezetes. A korábbinál erőteljesebben befolyásolta Magyarország megítélését is, hiszen az Európai Bizottságot kemény válaszra sarkallta, de még a Fidesz–KDNP-t sorai közt tudó Európai Néppártban is kiverte a biztosítékot.

Még a nemzeti konzultáció kitöltését megköszönő plakátokra is jutott pénz:

Ezt követően pedig egészen új szintre lépett a kampány, és megjelentek a „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” felkiáltású óriásplakátok. A plakátokat a „főellenséggel”, a „gonosz milliárdossal” illusztrálták, az országszerte kajánul mosolygó üzletembert bűnbakká tenni próbáló, „Ez felháborító!” szlogennel futó kampány miatt éles bírálatoktól volt hangos a magyar és a külföldi sajtó. Az állítólag évi egymillió migráns Európába telepítését tartalmazó úgynevezett Soros-terv azóta is visszatérő eleme a fideszes retorikának. 

A sorba illeszkedik a Fidelitas szerda este publikált, bátor katonákat ábrázoló fotója és a hozzá csatolt „Brüsszel árulása!” szöveg. A szervezet hivatalos Facebook-oldalán nem maradtak el harciasságban a reakciók sem, akadt olyan hozzászóló, aki a migránsok lövetését sürgette. Idővel egyre több mérsékeltebb vagy kritikus hang is megjelent. Úgy tűnik, mégsem akar mindenki háborúzni. 

Babarczy Eszter kultúrtörténész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa szerint a Fidelitas által közzétett kép üzenete, hogy álljunk harcba, álljunk készen a haza védelmére. Ez megerősíti a Fidesz retorikáját, miszerint háborús állapot van Magyarország és az EU között, és ennek hatására sokan úgy érezhetik, hogy ki kell lépni az uniós szövetségből. És ez a hatás, amit a kormány most provokál, rendkívül veszélyes és katasztrofális következményekkel járhat – jelentette ki.

Bolba Márta evangélikus lelkész szerint a kép hazudik. – Ez a propaganda, mint minden hatékony propaganda, meglévő érzéseinket, tudásunkat mozgósítja: filmélményeink – mint például a Ryan közlegény megmentése – alapján könnyű azonosulni a hősi szerepekkel, azonban a II. világháborús amerikai filmekben egyértelmű, hogy ki állt a jó, illetve a rossz oldalon. Most azonban bűnös helycsere történik. Felismerjük még, hogy ki is itt a szélsőjobboldali? A kormánypárt nem létező ellenségeket teremt, amikor EU-s szolidaritási döntések ellen harcol vagy hódító seregként állítja be a háborúk elől menekülőket. A Fidesz a nem létező ellenségek helyett leginkább a magyar nemzetet nyomorítja meg. A lelkésznő szerint nagyon ártalmas, ha egy nemzetben tudatosan a gyűlöletet táplálják, ugyanis ez minőségi romlást okoz a közösség minden szintjén. – Fontos emlékeztetni az embereket, hogy legalább egyszer az életben mindenki kerülhet a másik, a gyengék, a segítségre szorulók oldalára, de egy teljes szövetében szétroncsolt társadalomban nehéz lesz életre hívni az irgalmasságot. Bolba Márta szerint elsősorban Jézus tanítását kell szem előtt tartani: boldogok a béketeremtők!

Böcskei Balázs politikai elemző közölte: szerinte nincsen különlegesség vagy számottevő abban, hogy a Fidelitas oldalán megjelent ez a plakát, lényegében csak végzik a Fidesz ifjúsági szervezetének a dolgát. Azonban hozzátette: a kormányzó oldalon priorizálni fogják a következő időszakra a migrációval, a szuverenitással, illetve a kvótaperrel kapcsolatos témákat és vitákat. Ez utóbbiak egyrészt alkalmasak arra, hogy „mozgásban”, készültségben, hőfokon tartsák saját táborukat, emellett ezzel számos egyéb, rá nézve negatív politikai vagy közpolitikai kérdést, kihívást el tud akár takarni. Böcskei Balázs kitért arra is: „Amikor a Fidesz Soros Györgyről beszél, már nem pártokról van szó, hanem egy olyan ellenfelet tesz meg kihívójának, akire a választásokon nem lehet szavazni. Ilyen szempontból depolitizálja a politikai teret” – fogalmazott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.