Az egyik legdrágább ügyvéddel konzultált Marton László, a Vígszínház volt főrendezője, akit többen is azzal gyanúsítottak meg az elmúlt napokban, hogy szexuálisan zaklatta őket. Bánáti János ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke lapunknak elmondta, hogy ügyvédi irodája a Vígszínházzal áll szerződésben, az általános keretszerződés értelmében pedig konzultálhatnak vele a színház vezetői, így Marton László volt főrendező is.
Az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem árulta el, hogy pontosan milyen tanácsot adott Marton Lászlónak, így nem erősítette meg a Független Hírügynökség információját sem, miszerint a volt főrendező úgy döntött: korábbi állításával ellentétben mégsem pereli be Sárosdi Lillát.
A színésznő csütörtökön nevezte meg a Kossuth- és Jászai-díjas rendezőt, állítása szerint ugyanis Marton László volt az, aki fiatalkorában megpróbálta szexuális érintkezésre rávenni egy autóban. A rendező úgy reagált: az állítás minden valóságalapot nélkülöz, és kénytelen megtenni a megfelelő lépéseket. Sárosdi után többen is a nyilvánosság elé álltak történetükkel, így mára nyolcan állítják Marton Lászlóról, hogy erőszakoskodott velük.
A Vígszínház kedden közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban. Ebben leszögezték, a társulatot mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. – Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat mindazoknak, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt. Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük és az ügyben eljárjunk – fogalmaztak a társulat tagjai.
A Vígszínház csatlakozik a Független Előadó-művészeti Szövetség kezdeményezéséhez, és aktívan részt vesz „a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában”. Azt is vállalták, hogy létrehoznak egy színházi, szektor szintű anonim bejelentő vonalat vagy online felületet, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket. Azt ígérik, ezeket minden esetben kivizsgálják.