„Hát tisztára sokkban voltak!” – Majdnem Olaszliszka Sályon

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen izzik a parázs a hamu alatt.

Az egész azzal kezdődött, hogy disznóvágás volt a falu másik végén, Lakatosék egyik fiánál. Ott persze iszogattak is, és a férje, idősebb Lakatos Dezső hazafelé tartott, amikor elütötte őt kocsijával az ittas G. Gábor.

– Ott feküdt az út mellett, életjelet nem mutatott. Kijöttek sokan köré, szinte ordibáltak, már majdnem elmezavarba kerültek. Aztán hívták a mentőt, amelyre jó 20-25 percet kellett várni.

Lakatos Dezsőné elhallgat, így aztán halljuk, hogy pattog a tűz az alagsori kályhában. Majd a szomszédasszonnyal, a lányával és a menyével kicsit polemizálnak azon, hogy a mentő érkezett-e előbb vagy a rendőrautó.

– Az nem igaz, amit írtak az interneten, hogy a gyerekek vették ki a sofőrt a kocsijából. Nem bántották! Egyébként beszélőviszonyban vagyunk vele, nem rossz ember!

– Akkor miért került kórházba a sofőr?

– Nem emlékeznek, hát tisztára sokkban voltak, azt hitték, meghalt az apjuk.

Lakatos Dezsőné mutatja, miként feküdt a nyílt lábtörést és koponyaalapi sérüléseket szenvedő férje, akihez „minden istenáldotta nap” bemegy a kórházba.

– Ő volt a fő kenyérkeresőnk, ezért aztán a gyerekek szája elől kell elvenni a kenyeret, hogy utazni tudjak!

Nem igaz Lakatosné szerint, hogy a mentősöket fenyegették, inzultálták volna. Csak sürgették őket, mert „minden másodperc számít”. A Borsod Online ugyanis egy szemtanúra, valamint egy névtelenséget kérő mentősre hivatkozva azt írta, hogy velük is ordítoztak a hozzátartozók. Olaszliszkát Lakatosné hozta fel.

– Egyáltalán nem volt olyan, mint Olaszliszkán. Azt mi is elítéljük, hiába cigány csinálta, azt az embert nem lett volna szabad agyonverni. De hát tetszik is látni, hogy nem vagyunk mi barbár cigányok, hogy rámegyünk a házára, hogy agyonüssük – zárja le a beszélgetést, mert mennie kell a kórházba. Ha a következő busszal megy, nem éri el az utolsó járatot visszafelé.

A Sályt kettészelő út kellős közepén gyerekek labdáznak. Tisztán hallatszik a hangjuk akkor is, amikor az utcán kérdezzük a közmunkáról hazatekerő Lakatos Dávidot, az elütött férfi fiát, hogy mi történt a gázolás után. Dávid nem szólal meg, csak rázza a fejét összeszorított szájjal, és egy pillanatra még a biciklije kormányát is elengedi, hogy széttárhassa a kezét. Nem emlékszik semmire.

– Kicsit sokkot kaptam, két napig nem is nagyon ettem – mondatát tompa puffanás szakítja félbe. Bajnok, a staffordshire terrier valahogy ledöntött egy rönköt a farakásról.

– Megérdemelt volna két pofont is.

– Én a kocsi után kötöttem volna, úgy húzva keresztül a falun.

G. Gábor házának közelében mondja ezeket nekünk két fiatalember, Killer és Maya, két önfeledten hancúrozó staffordshire gazdái. Beszélgetésünk közben többnyire a híd alatt csordogáló vízre és játékos jószágaikra figyelnek. Ők amúgy egy pofonról tudnak.

– Ha csak egy pofon volt, miért jött ki egy egész busznyi rendőr?

– Féltek a sályiaktól, azért.

– Miért kell tőletek félni?

Válasz helyett vállvonogatást, nevetgélést kapunk.

A falu közepén, az egyik udvarban ácsorgók elfordulnak tőlünk. Nem akarják, hogy észrevegyük, mit szippantanak nejlonzacskóikból. Hígítóra tippelünk.

– Én azt hallottam, hogy azért kapott rendesen a Gábor. Bent is volt pár napig a kórházban, mielőtt házi őrizetbe került volna – mondja egy bőbeszédű, de a baleset idején egészen máshol tartózkodó férfi.

– Házi őrizetben lenne? Nem találtunk ott senkit.

– Az anyjánál van, azért – mondja, de később halljuk azt is, hogy a fiánál van egy másik településen. Meg hogy a lányánál egy harmadikon.

– Ittas volt a vezető, azt hallottuk.

– Az, persze. Szerintem nincs is jogsija. Nem ez az első balesete. Nemrég is elütött itt valakit, csak adott neki pénzt, hogy hallgasson.

– És hallgatott?

– Persze. Kellett neki a pénz. Borra. Ő is alkoholista ugyanis.

Ezt egy kicsit emésztjük.

– Az volt a baj, hogy tarizsait ütött el. Én is cigány vagyok, de akik ott laknak a falu végén – azt hívjuk Tarizsának –, azok nagyon balhésak.

– Mi miatt balhéznak?

– Beisznak, azért. Ilyen betörők azok.

– És most a rendőrökkel is balhéztak?

– Hát nem csodálkoznék. Senkiháziak azok, hallod, akik kijönnek ide. Csak a ruha miatt lehet őket rendőrnek mondani. Ha kicsit gyorsabban megyek, azért büntetnek egyből!

Sály főutcájának járdája mellett egy kisteherautó áll, ajtaján nagy-magyarországos matrica. A kocsiban ketten ülnek. A sofőr annyi pluszinformációval szolgál számunkra, hogy ő speciel nem egy pofonról tud, hanem kettőről.

– Nem a cigánysággal van a baj úgy általában. Látja, én is alkalmazom azt, aki tud dolgozni – mutat az anyósülésre, ahol csendben ül egy roma férfi. Bólogat ő is egyetértőleg. – A baj az, hogy már elment innen szinte mindenki, aki dolgozni tudna – folytatja, és szavait a statisztikák is alátámasztják: egy friss adat szerint 18 év alatt 67 ezerrel csökkent a megye lakossága.

– Miskolcra mennek vagy Budapestre?

– Is-is. Meg messzebb.

Sályon a közmeghallgatás a régi pártházban van, most ez az idősotthon. Független polgármestere, Fekete Sándorné kicsit sürgeti a kérdéseket, nincs is sok belőlük. Sok a falopás, noha mindenki tudja, kik a tolvajok. Sok a kóbor kutya, pedig mindenki tudja, ki lenne a gazdájuk. Száguldoznak a főúton, pedig ez lakott terület – meg is ígéri azonnal a Mezőkövesdről ideutazott rendőrkapitány, hogy jön majd a traffipax. Elégedetlen morajlás fogadja válaszát. Szóba kerül a járda is. Idős férfi meghatottan köszöni meg az egész utca nevében Fekete Sándornénak és Tállai Andrásnak, a térség országgyűlési képviselőjének.

A polgármester asszony nem akar a gázolásról, illetve a verekedésről beszélni. Ami egyébként a háza előtt történt, de nem volt otthon. A beszámoló pedig, amely tudósított róla, szerinte „ganéj egy cikk” volt. Vállára veszi narancssárga kendőjét, és sebesen távozik a közmeghallgatásról. Hazafelé keressük a vérfoltokat az úttesten a polgármester asszony háza előtt. Már nem találjuk meg, valószínűleg elmosta őket az eső.