A kilencvenes években sem mertek beszélni a Gulágról

A Szovjetunió egyházpolitikáját még a korabeli baloldali gondolkodók is elítélték, beszámolóikban nyomorról és vallásüldözésről írtak. A Gulág Alapítvány a kommunizmus áldozatainak emléknapján történészi online konferenciát szervezett, hogy a mai generációnak bemutassa a szovjet táborokból visszatért egyházi személyek sorsát.

Fotó: MTI

Baloldali gondolkodók is elborzadnak

A történész azt is megemlítette előadásában, hogy André Gide francia baloldali gondolkodó koncepciós utazáson vesz részt a Szovjetunióba, aki beszámolójában visszásságokról, illetve kommunizmus és a vallás kapcsolatáról ír:

„Különösképpen Grúziában nem láttam olyan nagy vagy kicsiny, szerény, sőt nyomorúságos szobát, ahol Sztálin arcképe ne függött volna a falon, nyilván azon a helyen, ahol azelőtt az ikon. Rajongás, szeretet vagy félelem teszi-e, nem tudom: Sztálin mindenütt jelen van.”

A francia gondolkodó mellett magyarok is utaznak, Nagy Lajos, szintén baloldali gondolkodású író is megemlíti a kelet-európai államban tapasztalt visszásságokat, például a templomok kifosztását. A második világháború után, 1945-től már Magyarországon sem lehet arról beszélni, hogy milyen vallásüldözés folyik a Szovjetunióban, sőt a sztálinista politika visszásságairól író Bonkáló Sándor tanulmányait sem ismerik el.

Papokat is beszerveztek

A Clio Intézet társadalomkutatója Az állambiztonság és az egyház a Kádár-korszakban címmel tartott előadást, melyben közölte: ügynökként nemcsak civileket, hanem papokat is beszerveztek, természetesen a magánéletük, családjuk zsarolásával.

Tóth Eszter Zsófia előadásában egy papként és tanárként is tevékenykedő, Pécsi László fedőnevű ügynök feljegyzését is bemutatta, melyben egy pestszentlőrinci tanárról jelentett:

„Szigeti Kálmán zömmel éneket tanít, de történelmet is az idén. Amellett, hogy elismeri a rendszer előnyeit több téren, általában konzervatív szemléletű. Nyíltan hirdeti, hogy királypárti, sőt Habsburg-párti (Osztrák–Magyar Monarchia). Irredentasága közismert. Meggyőződése, hogy vissza fognak térni »az elszakított területek«”. (ÁBTL M-25793)

Hiába a gulyáskommunizmus mítosza, továbbra is megfélemlítették az egyházi személyeket. Fotó: MTI/Soós Lajos

A történész ismertette:

a Kádár-rendszerben elejétől a végéig korlátozták a szabadságjogokat, így 1960-ban és 1988-ban is.

– A Gulágról visszatért egyházi személyeket továbbra is elnyomta a rendszer. A diktatúra nem hagyta békén őket, továbbra is csak fizikai munkát végezhettek értelmiségként,

megfigyelték a lakhelyüket, a családjukat, sőt nemegyszer a kulcsaikat ellopva lemásolták azokat és bejutottak a lakásukba

– mondta a beszervezés módszereiről Tóth Eszter Zsófia.

A Gulágot megjárt egyházi személyekről azt közölte, a hazatérésük utáni pillanat öröme rövid ideig tartott, ugyanis tudták, hogy megfigyelik őket, így csak a közvetlen környezetükkel tudtak beszélgetni.

– Ha valakinek beszéltek a Gulágon tapasztalt élményekről, akkor annak súlyos következményei lettek

– ismertette.

A rendőri felügyelet alatt állók nem hagyhatták el lakóhelyüket, a beszervezetteknek kéthetente kellett tartótisztjével találkoznia.

– Volt olyan, aki a beszervezése alatt kórházba került, ennek ellenére továbbra is jelentenie kellett. Hiába költözött volna más településre a beszervezett, átadták volna a személyt a helyi állambiztonsági szerveknek

– fejtette ki.

A kutató a kitelepítés és a hadifogság traumájáról is szót ejtett. – A Gulág esetében nemcsak egyéni és szociális, hanem

kollektív traumáról is beszélnünk kell

– mondta, majd hozzátette, még a rendszerváltás utáni években is nehezen tudtak beszélni a Gulágokról, nehezebben, mint a hadifogságban szenvedők, sőt többször arra is törekedtek, hogy ezt a traumát a gyermekei, közvetlen környezete ne tudja meg.

A Gulág Alapítvány konferenciáját ITT követheti élőben.