Borítókép: Toronydaruk is segítik a 2025-ig tartó várprojekt kivitelezőinek munkáját, amelynek során a veszprémi vár több jelentős épületének történelmileg korhű helyreállítása valósul meg. A projekt során megújul a Szent Mihály-székesegyház, az érseki palota, a nagypréposti palota és az Alkalmazotti ház, a Szent György- és a Boldog Gizella-kápolna, a Kis- és a Nagyszeminárium, a Biró-Giczey-, a Körmendy- és a Tejfalussy-palota, az egykori ferences és piarista rendi együttesek, a Szent István és Szent Imre-templom, valamint a Simon- és kanonoki ház. Összességében majd 35 ezer négyzetméter belső épített, és 10 ezer négyzetméter szabadtéri terület érintett a munkálatokban. Előtérben a Séd-patak és környéke, alkonyi fényben (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)
Kincsek kerültek elő a veszprémi várnegyed megújítása során
Korábban nem ismert barokk csatornarendszert, falfestéseket, középkori várfalszakaszokat és befalazott kemencéket is találtak a veszprémi várnegyed folyamatban lévő, 2025-ig tartó megújítása során. A beruházásnak köszönhetően 18 műemléki épület újul meg Veszprém óvárosában − közölte a veszprémi főegyházmegye múzeumának igazgatója.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!