Megdicsérte Veszprémet Európa másik kulturális fővárosa, Temesvár

Temesvár Európa kulturális fővárosának küldöttsége Veszprémben értesült arról, hogy háromszor kisebb összegből kell lebonyolítaniuk az idei programsorozatot, mint a balatoni régiónak. A temesváriak példaértékűnek tartják, hogy a Veszprém–Balaton 2023 projektet, amelyhez látványos infrastrukturális fejlesztés társul, több település együttesen valósítja meg.

2023. 01. 27. 16:00
Fotó: Toroczkai Csaba
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A temesvári rádió Porga Gyulát, Veszprém polgármesterét is megszólaltatta, aki arról biztosította a romániai partnert, hogy több programjukon is tiszteletét teszi majd. Arról, hogy a két város együttműködése mennyire lesz gyümölcsöző, azt mondta: az még a jövő zenéje. 
Temesvárnak 2021-ben kellett volna viselnie az Európa kulturális fővárosa címet, ám a pandémia és egyéb szervezési problémák miatt halasztottak, így kerültek össze Veszprémmel és az attikai Elefsinával. A rendezvények véglegesítésével azonban máig késésben vannak, amint erről korábban már beszámoltunk, hiszen a régi szervezőbizottságot időközben újra cserélték, ezért az új stábnak szinte mindent a nulláról kellett kezdenie. 

Bár a kampány még eléggé erőtlen, az már letisztult, hogy túl sok magyar meghívottja nincs a multietnikus jellegével kulturális fővárosi címet nyerő nyugat-romániai megyeszékhelynek. 

Ellenben igen sok olyan művészt vonultat fel februártól decemberig, akik nem kötődnek a régióhoz. Többek között az olténiai születésű Constantin Brancusi szobrászművész alkotásaiból is nyílik majd itt kiállítás.
 A vállalt iránynak megfelelően a temesváriak nem is a magyar oldalakon, hanem a lengyelországi platformokon hirdetik gőzerővel a rendezvényeiket. A varsói román kulturális intézet hetente legalább öt videóinterjút oszt meg a Facebook-oldalán, lengyel és angol feliratozással, hogy ezzel csábítsák Temesvárra a lengyeleket. 

A temesvári programokról bővebben a https://opening.timisoara2023.eu/ oldalról tájékozódhatnak.

 

Borítókép: EKF-megnyitó, forgatag  (Forrás: Facebook/Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa)

 



 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.