– Miért érezte, hogy meg kell szólalnia?
– Egész életemben baloldali és antifasiszta voltam. Amikor a jobboldali politikai erőknél akárcsak feltételeztük, hogy fasiszta vagy náci jellegű, arra picit is hasonlító megnyilvánulás volt, akkor hangosan és egyértelműen álltunk ki, demonstráltuk, hogy náci ideológiával soha nem közösködünk és nem tűrjük el. Ha most nem szólalok meg, akkor minden eddigi tettemet és az elveimet feladom.
– Mi háborította fel önt?
– Megrázó élményem volt, amikor tegnap délután felhívott egy újpesti négygyermekes roma asszony, aki 2012 végén a Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő zsidókat listázó felszólalása elleni demonstrációra a hívásunkra jött el. Felemelő érzés volt mindannyiunknak, hogy magyar és roma zászlók alatt együtt vonultunk a tömegben. Taps fogadott minket, picit úgy éreztük magunkat, mint 1990-ben Erdélyben, Marosvásárhelyen Puczi Béláék, akik azzal a felkiáltással vonultak be a városba, hogy „Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!”. Több roma civil szervezet képviseltette magát, például az Idetartozunk közösség is, velük együtt álltunk ki zsidó honfitársaink mellett. Ahogy az egész rendezvényre, úgy ránk, romákra is igaz volt, hogy pártállástól és ideológiáktól függetlenül együtt álltunk ki a náci beszéd ellen.

Fotó: MTI/Beliczay László
– Mit jelent önnek a baloldaliság?
– Újpesten, az úgynevezett zsidó gettó mellett születtem 1953-ban, ahonnan 1944-ben három nap alatt vitték el közel 17 ezer zsidó származású honfitársunkat. Szüleim munkásemberek voltak, akik olyan szellemben neveltek minket, hogy az olyan nemzeti tragédiát, mint a holokauszt, soha többé ne engedjük meg. 19 évesen, 1972-ben, nehéz fizikai munka mellett léptem be a szakszervezetbe és végeztem ifjúsági szervezői munkát a KISZ-ben. Rengeteg roma fiatalnak segítettünk a tanulásban, sportolásban, szakmai képzésekben és olyan kulturális programok elérésében, amelyekben a szüleinknek nem volt részük. Egyszerű melósként és romaként hittem abban, hogy jó ügyet szolgálok. Természetesen idővel magam is érzékeltem annak a rendszernek az árnyoldalait, a rendszerváltást magam is vártam és üdvözöltem, optimista módon reménykedtem abban, hogy a demokrácia rengeteg lehetőséget nyújt nekünk, romáknak is. Egy dolog soha nem változott meg bennem: a rasszista és náci megnyilvánulásokhoz való viszonyom örök és egyértelműen elutasító. Még közvetett formában sem vagyok hajlandó kapcsolatba kerülni velük. Nincs az a pénz, állás, pozíció, amely ezt az elvet megváltoztatná bennem. Valószínűleg ezt értékelték bennem, amikor 2013 januárjában megkaptam a Raoul Wallenberg-díjat.