Egy kis falu, kicsit nagyobb álmokkal

Budapesten, ebben a nyüzsgő, zajos fővárosban élve az ember hajlamos azt hinni, hogy az önkormányzati választások közeledtével mindenütt fokozódik az őrület, pártok és jelöltek kampányolnak, óriásplakátokba, hirdetésekbe botlani úton-útfélen. Csakhogy az ország jelentős részében ez egyáltalán nem így van. Sényén például, ezen az alig ötvenlelkes településen a tűzoltószertárra kiszögezett hirdetmény az egyetlen látható jelzés, ami a 2019. október 13-i eseményre utal. Nagyot téved azonban, aki lefutott meccsre gondol, mert még egy ilyen kis faluban is akad ellenlábasa a harmadik ciklusára készülő polgármesternek.

„Szó szerint a természetben élünk, néha kisebb bosszúságokkal, mert ha a veteményes nincs bekerítve, az őz, a vaddisznó lelegeli” Fotó: Teknős Miklós

Bő két kilométeres, szőlővel borított dombok között kanyargó, szűk bekötőút vezet Sényére, ebbe a kis Zala megyei zsákfaluba. A település első emberével, Fölföldi Lászlóval a „zsák” másik végén találkozunk. Nem azért, mert itt a hivatal vagy a faluház, hanem mert éppen az árkolásnál dolgozik. Szó szerint.

A negyvenes évei elején járó polgármester pólóban, sokzsebes munkásnadrágban jön felénk, és miután látja furcsálló tekintetemet, magától mondja: – Valakinek irányítania kell a munkát, de besegítek a lapátos embernek is, ha kell. Nemrég az egyik éjjel kaptunk 45 mm esőt másfél óra alatt, a nyomai még látszanak az árokparton, a földeken jelentős károk vannak, a faluban szerencsére nem, de ez így nem maradhat őszre-télre. Mivel egy völgyben vagyunk, ezt öt-hat évente meg kell csinálni. Ez a hely szépsége és a hátránya is – teszi hozzá.

– Ez a polgármester dolga? – kérdezem, mire értelemszerű válasz érkezik: – Nem, de a polgármesteren kérik számon, ha valami nincs rendben. De nem is tudom elnézni, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan mehetnének. Volt, hogy a karbantartó megbetegedett, és összefogtunk nyolcan-tízen, lenyírtuk a füvet a faluban egy nap alatt. Tavaly, amikor a fagyott földre esett rengeteg eső, négyen-öten férfiak a faluból azon dolgoztunk, hogy megmentsük a bekötőutunkat, mert elvitte a víz. Ástunk, törtük a jeges földet kézzel, mert a gép sem bírta. Nem ritka az sem, hogy télen a hóban elakadt kocsikat kell kimenteni a hóból, olyankor megyek a traktorral és mentek. Muszáj tevőlegesen részt venni a munkákban, egy ilyen kis falut nem lehet asztal mellől irányítani. Nem beszélve arról, hogy az a kis pénz, amit kapunk, nagyon hamar elfogyna, ha nem tenném bele a működtetésbe a fizikai munkámat és a gépeimet – sorolja, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

A hirdetmény az október 13-i választásról, a háttérben a polgármester

Fölföldi László 2010 óta vezeti Sényét, kis túlzással azóta viszi a hátán a települést. Itt született, itt él feleségével és három gyerekével, és bár minden szavából érezni a faluja iránti szeretetét, már azon gondolkozott, kénytelen lesz elköltözni, ha nagyobb otthont szeretne a családjának, amikor meghirdették a falusi csokot. Most már itt bővítik a házukat, átmenetileg Zalaszentlászlón laknak, de a polgármester, mint fogalmaz, gyakorlatilag csak aludni jár oda.

– Sok ott a nép, nagy a zaj. Itt viszont, ha kiülök reggel kávézni, csak madárcsicsergést hallok, semmi mást. Rengeteg a vad itt, őz, szarvas, vaddisznó, róka is, szó szerint a természetben élünk, néha kisebb bosszúságokkal, mert ha a veteményes nincs bekerítve, az őz, a vaddisznó lelegeli a neki valót. De harapni lehet itt a levegőt, ha most kora este kiül, hallja a szarvasok bőgését, az őzek ugatását – mondja olyan lélekből, hogy az ember szinte kedvet kap ahhoz, hogy ide költözzön.

S miközben e nyarat idézően meleg, kora őszi délelőttön végigvezet a falun, annak is mind a négy utcáján, megtudom, hogy egyre többen vannak, akiknek nem csak egy futó gondolat, hogy ezt az életformát és ezt a falut válasszák. Az ország más részeiből érkező magyarok és külföldiek, főként osztrákok, németek, hollandok jöttek ide az utóbbi években, egyesek a tél kivételével az egész évet itt töltik, mások néhány éven belül szeretnének áttelepülni ide, és – helyi mércével mérve – viszonylag sok új állandó lakos is van már. Egy házaspár Nagy-Britanniából költözött haza, nekik köszönhetően már minőségi szálláshely is van a faluban. Orosz Mihály és felesége pedig Svédországból települt vissza Magyarországra tavaly ilyenkor, a szekszárdi házaspár is a nyugalom miatt választotta Sényét, ahol már építgetik – nem titkoltan a svéd turistákat is megcélzó – kozmetikai-spa vállalkozásukat.

– Néhány éve még szinte csak magyarok ültek a Stockholm–Budapest járaton, ma már többen vannak a svédek, nagyon vonzóvá vált számukra Magyarország. Mi sem bántuk meg, hogy hazajöttünk, bár mindenki bolondnak nézett. Lehet, hogy azért, mert már negyven felé jártunk, amikor kimentünk, de mi nem tudtunk már ott gyökeret ereszteni. Nagyon sokat dolgoztunk, ott is ilyen vállalkozást vittünk és részben viszünk is még, nem voltak megélhetési gondjaink, de otthon csak itthon lehetünk – indokolja lépésüket a házigazda. Fölföldi László meg azzal toldja meg: a betelepülők nélkül ez a falu talán már nem létezne. Mert a téeszesítések előtt ugyan volt, hogy kétszáz fölötti lakosa is volt, de a 90-es évekre harminc alá csökkent. Most 55 felett járnak, és azon dolgoznak, hogy a számot még feljebb tornázzák.

Ezért a háromfős képviselő-testületben már szóba került, hogy új lakótelkeket kellene kialakítani a falu elején lévő, most elhagyatott területen. De szeretnék újra forgalomképessé tenni azokat a telkeket is, amiket évtizedekkel korábban befektetési céllal vettek meg külföldiek, ám semmit sem kezdtek a területtel, és a tulajdonosok mára utolérhetetlenek. Ehhez azonban valószínűleg állami közbelépés kellene, mert nyilvánvalóan nem egyedi problémáról van szó.

„Szó szerint a természetben élünk, néha kisebb bosszúságokkal, mert ha a veteményes nincs bekerítve, az őz, a vaddisznó lelegeli”
Fotó: Teknős Miklós

S hogy mi szerepel még a polgármester következő ciklusra szóló tervei között? Mivel kampányol? Fölföldi László erre úgy válaszol, hogy hagyományos értelemben vett kampányt ugyan nem folytat, nem is lenne sok értelme egy akkora faluban, ahol egy nap alatt nyugodtan végigjárhatja az összes portát. De aki kérdezi, annak elmondja, a legfontosabb, hogy a falu tovább fejlődjön.

– Pályáztunk a Magyar falu programban a kultúrház tetejének a cseréjére, tartaléklistán vagyunk. Azt megelőzően viszont az épület ablakcseréjére nyertünk 500 ezer forintot. Előtte konszolidációs pénzekből javítottunk utakat és felújítottuk a patak felett a gyaloghidat. Mi kizárólag pályázatokból tudunk fejlődni, az adóerő-képességünk nagyon alacsony, évente 1-1,5 millió jön be csupán – mondja.

– Ezért is van szükség arra – hangsúlyozza –, hogy mindig legyen megtakarított pénzünk, mert lehet nagy dolgokat álmodni egy kis faluban is, de az önerőt mellé kell tenni. A községnek évente nagyjából ötmillió forint megtakarítása van az évi körülbelül 12 millió forintos költségvetés mellett. A tartaléknak köszönhetően nem okozott gondot, hogy letegyék a falugondnoki szolgálat kialakításához szükséges 2,7 milliót vagy pályázzanak egy univerzális traktorra, amivel sok mindent meg tudnak itt oldani, és ami a télre itt lesz. Amikor azt kérdezem, van-e mégis valami, amit hiányolnak a helyiek, a polgármester azt mondja, a legfontosabb az egyre rosszabb állapotú bekötőút újraaszfaltozása lenne, ez meghatározó a község fejlődése szempontjából, ám az a Magyar Közúthoz tartozik, és eddig nem sikerült náluk előrelépést elérnie.

A polgármester láthatóan szívesen és szívvel beszél az eredményekről, nem festi rózsaszínre az eget, ha a megoldandó feladatokról és a tervekről kell beszélni, ám érezhetően nem szívesen nyilatkozik a közelgő választásokról. Amikor azonban felvetem, hogy a fővárosiak közül sokan meg vannak győződve arról, és ennek rendszeresen hangot is adnak, hogy vidéken az emberek teljességgel kiszolgáltatottak a helyi hatalomnak, a polgármesterek sakkban tartják az embereket azzal, hogy nem lesz közmunka, felújítás és más sem, ha nem rájuk szavaznak, szélesen elmosolyodik.

– Nos – mondja – a faluban évek óta nincs egyetlen munkanélküli sem, a közmunkás is más településről jár át ide dolgozni. Sényén a polgármesteri hivatalnak összesen két alkalmazottja van, a könyvtáros és a falugondnok, aki most éppen bevásárol a helyi időseknek a városban, miután bevitte a gyerekeket a közeli iskolába. Ő indul ellenem a választáson, gondolhatja, mennyire meg van félemlítve. Szerintem sem ő, sem a támogatói nem tudják, mire vállalkoznak, de ilyen a demokrácia – mondja úgy, mint aki megbékélt a helyezettel. Búcsúzóul azért még hozzáteszi: – Az ember megpróbál becsülettel csinálni mindent, ilyen kis helyen másképp nem is lehet, mert az visszaüt. Bízom benne, hogy ez számít valamit. Néhány hét múlva kiderül.

Iborfia a lista végén

Az Országos Választási Iroda szeptemberi adatai szerint 51 választópolgár élhet szavazati jogával az önkormányzati választáson Sényén. Az ország 3178 településéből Iborfián szavazhatnak a legkevesebben, 11-en, Sénye az 59. a sorban. Összesen hét olyan település van az országban, ahol kéttucatnyi embert sem várnak majd az urnához október 13-án, csaknem 180 helyen száznál kevesebben voksolhatnak majd akkor.