– Hogy lesz egy erdélyi család gyermekéből forradalmár a főváros utcáin?
– Testvérem, Pongrátz Gergely szavait idézve: a magyarságtudatot és a magyar haza szeretetét a szüleink belénk nevelték, a román gyerekek pedig a harmincas évek végén sokszor belénk verték. Habár én csak ötéves voltam, mikor eljöttünk Erdélyből, ebben a miliőben nőttünk fel. Anyám például sok irredenta verset zenésített meg, és ez volt a mentalitás az egész családban. A forradalom kitörésekor Soroksáron éltünk. 23-án a Nemzeti Színház előtt a villamoson lógva utaztam, amikor kisebb tömeget láttam, és leszálltam, majd mind együtt mentünk leverni a Sztálin-szobrot. Elmondhatatlan, mennyit kínlódtunk azzal a dromedárral. Létrákkal, kötelekkel láttunk neki a ledöntésének, de nem boldogultunk vele. Én, aki gépipari technikumba jártam, mondtam, lángvágóval el kell vágni a lábát. A közeli iskolából hoztunk egyet, elvágtuk a lábát. Attól féltem, nehogy ráessen valakire a ledőlő szobor. Aztán az Andrássy úton hallottuk, hogy a Rádiónál az ÁVO-sok már lövöldöznek, és halottak is vannak. A múzeum környékén jöttek a katonák. Az egyik testvérem vitte be Nagy Imrét a parlamentbe, és ő vágta ki az első lukas zászlót, amit kilógatott az épület ablakán.
– Hogy került a Corvin közbe?
– Ödön testvérem, aki a legidősebb volt köztünk, vezette a csapatot a Corvin közben. Bálint bátyám hozta a kis ágyút, amivel több mint tíz tankot tettünk működésképtelenné. Ödön a lépcsőkre állította az ágyút, a szemközti épület emeletére felküldött egy fiút, hogy fehér zsebkendővel jelezze, ha közeledik egy tank. Gergely is ott harcolt. Igazság szerint nem akart főparancsnok lenni, de amikor egy Kovács Iván nevű figura felajánlotta, hogy főparancsnok lesz, Gergely inkább elvállalta, mert nem ismertük ezt a Kovácsot, nem bíztunk benne.
– Mi történt november 4-e után?
– Még előtte, amikor győzött a forradalom, mi boldogan ölelgettük egymást, hogy Magyarország szabad lett. Halvány fogalmunk sem volt arról, hogy mi történik a hátunk mögött. Az oroszok hívták Malétert, hogy tárgyaljon velük. Gergely mondta neki, hogy ne menjen, de Maléter megbízott az oroszokban. Aztán felakasztották. Emlékeim szerint akkoriban egy idegen férfi jelent meg a Corvin közben, akit Gergely kivallatott, így derült ki, hogy bombázni akarták a teret, ennek felmérésére jött a férfi. Akkor Gergő azt mondta, semmi értelme, hogy a környéket bombázzák, és akkor kimentünk a Corvin közből. Az utána lévő napokban nem mehettünk haza, otthon kerestek minket. Én voltam a legfiatalabb, de azt mondtam, én ezeknek nem adom az életemet, megyek. Az utakat is elkerülve értünk Ausztriába, aztán másnap felszálltunk egy Angliába tartó vonatra. Kiderült, bányásznak vittek minket. Na, én nem akartam bányász lenni, így esztergályos lettem. Angliából aztán Bostonba utaztam, végül pedig Arizonában telepedtem le.