Kétharmados többség a keresztény pártoknál

Megtartják január 25-én és 26-án a nemzetgyűlési választásokat, amely a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának és a kisgazdapártnak a győzelmét hozza.

Fotó: Wikipedia

Megtartják január 25-én és 26-án a nemzetgyűlési választásokat, amely a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának és a kisgazdapártnak a győzelmét hozza. A két formáció fej fej mellett végez a törvényhozási megméretésen, és a hasonló irányultságú kisebb pártokkal együtt nagy többséget szereznek.

A sajtóban a keresztény pártok kétharmados többségeként jellemzik a végeredményt. Hatalmas siker, hogy egy olyan országban, amelyet éppen harmadára vágnak, és napokkal azelőtt kapta meg a békefeltételek kíméletlen tervezetét, nem belső háborúskodás vagy káosz tör ki, hanem rendezett választást tartanak.

Az Ujság így számol be: „Kellemes csalódást hozott számunkra a derűs téli vasárnap, melyen megindult az ország millió és millió választópolgára az urnák felé. Az általános és titkos választójog első vasárnapja, melynek eljöveteléért olyan szenvedélyes csatákat vívtak éveken át, nyugodtan, méltóságteljesen, tökéletes rendben ért véget és ugyanaz a rend, méltóság és nyugalom jellemezte a második választási napot is. Csoportosulást, verekedést, hangos vitákat, kapacitálást, rábeszélést, kortesnótákat, lobogó korteszászlókat, piros és fehér tollakat sehol nem láttunk, nem hallottunk, berúgott ember nem volt ezen a napon a városi utcákon.”

A Pesti Hírlap leírása: „Csak vasárnap a déli órákban fordult elő, hogy egy-egy szavazóhelyiség előtt hosszú kígyósorban sorakoztak az emberek. […] ezekből az emberszalagokból sem hiányoztak az asszonyok: Magyarországon – ha a szovjet választás komédiáját nem számítjuk – a nők most éltek először választójogukkal. […] A választás minden külső nyugalma és eseménytelensége dacára nagy tömegeket mozgósított.”

Horthy Miklóssal, a nemzeti hadsereg fővezérével interjút készít a Wiener Mittagspost, amelyet a hazai lapok átvesznek. Úgy nyilatkozik: „A borzasztó keleti kísérlet, az orosz bolsevizmus a Dnyeszter partjáról ismét fenyeget, és én nem hiszem, hogy Románia, amely csak a vértelen háborúkat szereti, a nyugatot fenyegető veszély ellen azzal az önfeláldozással és elszántsággal fog síkra szállani, amiként azt a magyar nemzet, amelyet ezeresztendős harcok acéloztak meg és amely a férfiúi erények, a rátermettség és önfeláldozás eszméin nevelkedett, tenni akarja és tenni fogja. […] Feltétlenül szükséges lesz a magyar hadsereget az európai rend és kultúra érdekében tovább kiépíteni, ha a kívülről fenyegető bolsevista veszély növekszik.” A bécsi újság felemlíti, hogy „külföldön egymást érik azok a hírek, hogy a nemzeti hadsereg Budapesten és a vidéken erőszakosságokat követ el”.

Fotó: Wikipedia

Horthy válasza: „Ezek a hírek ugyanabból a forrásból származnak, mint a többi ellenünk szórt rágalom. Azok a körök, amelyek egy Korvin-Kleint, aki a magyar társadalom színe-javát hóhérkézre juttatta, ideális forradalmárnak neveztek, amelyek rendszeres bírói eljárásban halálra ítélt közönséges gyilkosokat a fehérterror áldozatainak tüntettek föl, természetszerűen kevés rokonszenvvel viseltetnek a nemzeti hadsereg gondolkodásmódja iránt, amely szereti hazáját és becsületét és tiszteli a törvényt. Harcolnunk kell egy maffia ellen, amely Amerikában is olyan tevékenységet fejt ki, hogy az Egyesült Államok kormánya kénytelen volt bolsevista üzelmek miatt 60 000 letartóztatást foganatosítani. Nálunk a letartóztatottak száma, melyek nagy részét különben ismét szabadlábra helyezték, alig 2-3000, a halálraítéltek száma pedig kevesebb mint 15. Meg vagyok győződve, nincs nemzet Európában, amely ilyen égbekiáltó gonosztettek után kínzóival szemben annyi önuralmat tanúsított volna, mint mi, magyarok.”

Az előző kormányfő, Friedrich István hadügyminiszter újból nagy terveket dédelget. A Pesti Napló így kommentál: „A hatalom átvételétől nem irtózik Friedrich István, és nyíltan hirdeti, hogy miután az ország igazolta politikáját, most ismét őneki kell jönnie, éspedig még a nemzetgyűlés összeülése előtt.” Az előző kormányfő ugyanis azt hangoztatja, hogy „a koncentráció létalapja megszűnt abban a pillanatban, amikor a szociáldemokraták kiléptek a kormányból”. Huszár Károly miniszterelnök úgy reagál: „Február 16-án összeül a nemzetgyűlés. Megalakulása után első feladata lesz az ideiglenes kormányfő megválasztása, aki az első huszonnégy órában kinevezheti az alkotmányos miniszterelnököt.

Addig tehát mindenki türtőztetheti ambícióit és becsvágyát és megvárhatja azt is, vajon a nemzetgyűlés többsége valóban őt tartja-e egyedül providenciális államférfiúnak ebben a rettenetes szituációban.” Horthy Miklós mindezek után közleményt ad ki: „A koncentrációs kormány megalakítását annak idején, mint a nemzeti hadsereg fővezére, közvetítettem az entente megbízottjával, és írásban vállaltam a felelősséget a jogrend fenntartásáért, azon határozott kikötéssel, hogy ezen koncentrációs kormány vezesse az ország ügyeit a tiszta választások lezajlása után összeülő nemzetgyűlés megalakulásáig. […] A nemzeti hadsereg és karhatalmak fegyelme és hazaszeretete biztosítékul szolgál nekem arra, hogy feltett szándékomat minden körülmények között keresztülviszem.” A közvélemény megkönnyebbüléssel fogadja a főparancsnok fellépését.

A Budapesti Hírlap vezércikke: „Horthy parancsa olyan, mint egy férfias kardsuhintás. Félre alkuszok és kufárok, hátrább politikai börzespekulánsok, ki a templomból, zsákbamacskaárusok! Ma nem rólatok van szó, hanem Magyarországról. Az ország életéről, haláláról.”