Szó szerint életet mentenek a védőoltások

Talán soha nem rendezték meg még annyira éles helyzetben az immunizációs világhetet, mint most, amikor a járvány miatt kulcskérdés, hogy lesz-e és mikor oltóanyag az új típusú koronavírus ellen. A világjárvány talán minden eddiginél jobban és világosabban rámutat az védőoltások fontosságára. A már ismert, hatékony vakcinák évente 2-3 millió életet mentenek meg és százezreket óvnak meg a tartós testi fogyatékosságtól.

A WHO európai szervezete és az UNICEF napokban megjelent közös állásfoglalása szerint az egészségügyi rendszerek fenntarthatóságának biztosításához elengedhetetlen, hogy az oltásokkal megelőzhető betegségek ellen védjük a gyermekek és a felnőttek egészségét. A koronavírus árnyékában kiemelten fontos, hogy a nemzeti oltási programok folytatódjanak, mert így mérsékelni lehet a jelenleg amúgy is vészhelyzeti ellátást nyújtó egészségügyi ellátórendszer terheit.

Az április 24. és 30. között zajló világhét alkalmából az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) azt hangsúlyozza, hogy az emberi élettartam és életminőség drasztikus javulásához a higiéniai és lakhatási viszonyok fejlődése, az antibiotikumok felfedezése, a jobb minőségű táplálék, a tiszta ivóvíz mellett a vakcináció járult hozzá a leginkább. Világszinten a himlő elleni védőoltást az 1700-as évek végén vezették be, a járványos gyermekbénulás, a kanyaró és a tetanusz elleni hatékony védőoltások a 20. század megelőző orvostudományának eredményei. Az oltási kampányoknak köszönhetően a himlő – amely háromszázmillió embert ölt meg még a múlt században is – eltűnt, a járványos gyermekbénulás jelentősen visszaszorult.

A 19–20. század fordulóján Magyarországon igen magas volt a csecsemőhalálozás, a helyzetet pedig súlyosbította a világháborúk időszaka is. A Magyarországon is tömegesen jelentkező járványos fertőző betegségek okoztak nagy gondot, ezért az 1950-es évek végéig a hazánkban folyó járványtani kutatások fő területe a járványos fertőző betegségek gyakoriságának előfordulása, oki elemzése volt. Ennek eredményeként – a csecsemőhalálozás csökkentése érdekében – vezették be hazánkban 1953 óta a kötelező védőoltásokat csecsemőkortól.

A magyar oltási rendben az alábbi fertőző megbetegedések ellen kap minden gyermek térítésmentesen védőoltást: gümőkór (tuberculosis), torokgyík (diphtheria), szamárköhögés (pertussis), merevgörcs (tetanus), b típusú Haemophilus influenzae (Hib), gyermekbénulás (poliomyelitis), Streptococcus pneumoniae (pneumococcus), kanyaró (morbilli), rózsahimlő (rubeola), mumpsz (parotitis epidemica), bárányhimlő (varicella), hepatitis B, humán papillomavírus (HPV) – ez utóbbi nem kötelező, de erősen ajánlott. 2017 óta a szülők a két éven aluli gyermekeiknek a C típusú meningococcus elleni védőoltást százszázalékos tb-támogatással kérhetik.

Az Európai Bizottság, valamint a szakmai világszervezetek is elismerően nyilatkoztak arról, hogy Magyarország világviszonylatban is élen jár az átoltottságot illetően, ami köszönhető annak, hogy a lakosság bízik a magyar védőoltási rendszerben, jól szervezett védőnői hálózatunk van, illetve a házi-, valamint gyermekorvosi szolgálat szoros kapcsolatban van a családokkal. Az átoltottságnak eddig nem gondolt előnye is lehet: több cikk is megjelent a közelmúltban arról, hogy az olyan országokban, ahol rutinjelleggel alkalmazzák a tuberkolózis elleni BCG-oltást, kevesebb igazolt koronavírus-fertőzöttet jelentettek, mint ahol nem kötelező ez az oltás. A BCG-oltás jelentette védettségre a Covid–19 ellen egyelőre nincs tudományos bizonyíték, mindenesetre a jelenség több mint érdekes.

Az oltásellenesség sajnos világszerte mozgalommá növi ki magát, és ez a WHO szerint is az egyik legnagyobb veszély az egészségre az egész világon. A világszervezet eredetileg azt remélte, hogy 2020-ra teljesen sikerül kiirtani a kanyarót a világban. Ehhez képest, aggasztóan emelkedik a kanyarós esetek száma, elsősorban az oltásellenesség terjedése miatt. Védőoltás-ellenes körökben gyakran hallani, hogy számos nyugat-európai országban nincs vagy nem ilyen szigorú az oltási kötelezettség, mint hazánkban, pedig hasonlóan magas a lakosok körében az átoltottság egy adott fertőző betegséggel szemben.

Az AIPM ezzel kapcsolatban Ferenci Tamás biostatisztikust idézi, aki számos tanulmányt publikált ebben a témakörben. Munkája során összehasonlította néhány lazább oltási fegyelmű nyugat-európai ország járványügyi helyzetét – így az Egyesült Királyság, Svájc, Németország, Franciaország, Ausztria – Magyarországgal a kanyaró, a mumpsz, a szamárköhögés és a rubeola terén. Vizsgálatai alapján egyértelműen úgy találta, hogy ezekben hazánk számottevően jobb mutatókkal rendelkezik, ami a szigorúbb magyarországi védőoltási rendszernek köszönhető.

Ferenci Tamás rávilágít arra is, hogy a járványok ott törnek ki, ahol az oltatlanok valamilyen okból egy helyen csoportosulnak (például egy iskola diákjainak körében rossz az oltási hajlandóság), ami nálunk nem fordulhat elő. A nem kötelező oltási rendszerekben tehát sokszor nem önmagában az okozza a problémát, hogy az országos átoltottság alacsony, hanem az, hogy az adott helyzetben nem működik a nyájimmunitás. A nyájimmunitáshoz a lakosság közel teljes átoltottsága szükséges, mert az megszünteti az emberről emberre terjedő kórokozók természetes körforgását. Ez védelmet nyújt az oltatlanoknak is, hiszen nincs, aki megfertőzze őket. Ugyanakkor nincs természetes újrafertőződés sem, mivel az oltások megakadályozzák, hogy a kórokozó védtelen emberre találjon.

A nyájimmunitás döntően azok szempontjából bír óriási jelentőséggel, akiket nem lehet beoltani, például csontvelő-transzplantáció, szervátültetés miatt. Őket, valamint az oltáshoz túl fiatalokat és azt a nagyon kevés embert, akiknél az oltás nem alakított ki védelmet, sok esetben csak a nyájimmunitás védheti meg.

Egyre többet beszélnek kutatók az úgynevezett fészekimmunizálásról is. Ez egy viszonylag új kifejezés, melyet elsőként a szamárköhögés elleni védelem kialakításával összefüggésben fogalmaztak meg a fiatal, még nem vagy részlegesen oltott csecsemők veszélyeztetettségét felismerve. Célja, hogy az újszülött olyan családba szülessen, ahol a családtagok nem veszélyeztetik. Az újszülött szüleit, valamint a nagyszülőket – kiterjesztve az egészségügyi dolgozókra, bölcsődei gondozókra – oltva lehet a kicsik számára biztonságos „fészket” kialakítani. A család, a szülők immunizálása egyet jelent a közvetlen környezet fertőzésmentesítésével, emellett az anyai ellenanyagok átadásával az újszülött direkt védelmet is kaphat arra az időre, amíg őt magát immunizációval védetté nem tesszük.

A szakemberek a fészekimmunizációt ma már szélesebben is értelmezik, a szamárköhögés mellett a szezonális influenza, fogékonyság esetén pedig a bárányhimlő ellen is javasolják a védettség kialakítását nemcsak a leendő újszülöttek, hanem a családban élő, bármely okból sérült immunitásúak, krónikus betegek védelmében is.