A Nagy Háború idején, 1915-ben báró Ábele Ferenc vezérkari őrnagy a hadműveleti területről írt levelet gróf Tisza István miniszterelnöknek, amely szerint kívánatos lenne, ha az országgyűlés törvényt hozna arról, hogy „az állam minden községben egy szép kőemléket állít, amelyekre (...) elesett hőseit név szerint bevési.” Az őrnagy javaslata 1916 végén Zita királyné közvetítése révén IV. Károly színe elé jutott, s az uralkodó támogatásával 1917 tavaszán a Képviselőház elfogadta „a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről” szóló 1917. évi VIII. törvénycikket. E törvénycikk szerint „mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. (…) Minden község (város anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak a nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel”.
Az emléktáblák, emlékművek felállításával a háború befejezéséig várni kellett, de az Osztrák-Magyar Monarchia 1918 őszén az antant által gerjesztett összeomlása, a nemzet- és országvesztő forradalmi, vérgőzös téboly időszaka, a román, a cseh–szlovák és a szerb területrablók, a francia megszállók és az 1920. június 4-én reánk kényszerített trianoni békediktátum okozta trauma azok felállítását elodázhatta, de megakadályozni nem tudta.
A bajtársiasság és az elesett bajtársakra való emlékezés e vészterhes időkben is megmaradt, s ennek örök időkre példáját adta a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred. Ezredtörténetük szerint „már 1915-ben elhatározta a tisztikar, hogy az ezred világháborús működését maradandó értékű szoborral örökítteti meg. Enne a tervét az ezred szobrászművész tagja, Földes Szabó János szolgálatonkívüli főhadnagy elkészítette és az anyag beszerzése után (…) a szoborterv kivitelét megkezdte. S bár a rendelkezésre álló összeg nagyon szerény volt, többek áldozatkészsége folytán még az összeomlás előtt megtörtént annak felállítása Székesfehérváron, az ezred tisztipavilonjával szemben levő díszes parkban.” A zászló és a dicsőség babérágai felett őrködő oroszlán szobrát 1918. november 17-én (!), az olasz frontot megjárt fehérvári 17-esek hazaérkezésének másnapján avatták fel a Zichy-ligetben (másodjára pedig 1928. június 10-én). Honvédei nevében Sipos Gyula ezredes, ezredparancsnok beszédében arra kérte a koronázóvárost, hogy őrizzék meg az emlékművet.