Bangóné megkopott varázsa

Hűha! Ennek aztán jól felvágták a nyelvét.

Hűha! Ennek aztán jól felvágták a nyelvét – szoktuk mondani inkább csak mosolyogva – a perlekedő, hangoskodó, olykor már ordítozó, azaz menthetetlenül elkényeztetett gyermekre vagy asszonyságra. A Nádudvaron nevelkedett Ildikó – későbbi óvónő, majd hivatásos MSZP-s -, ha ilyen volt gyereknek, szánalmas aggodalommal veszem tudomásul, hogy azóta is képtelen leszokni – vagy családja, közössége – leszoktatni róla. Mert a gyerek még kinőheti nyegle butaságát, de egy ötven közeli felnőtt, hasztalan…

A jobboldal patkányozása, a 133 aljas ember (kormánypárti képviselő), a feküdjünk le egyszerre a földre (az MTV stúdiója előtt) kijelentései, illetve villámprodukciói erőszakosan egoista főszereplője, aki minden tiszteletet megérdemlő hölgy létére mégis úgy viselkedik, mint Gyurcsány egykori parádés kocsisa, most egy újabb vidéki színpadra illő hisztérikát alakított, amikor professzor Kásler Miklós doktor urat nevezte a Parlamentben: “az embertelenség miniszterének”. (Kásler 26 évig vezette az Országos Onkológiai Intézetet, kezelt és gyógyított milliókat, közöttük például volt kommunista, ma demokrata politikusokat, sőt miniszterelnököket, meg az ő családjaikat, miközben rendszeresen imádkozik érettünk a magyar nemzetért).

Na most a Bangóné, az Ildikó a sarkára száradt nádudvari stílusában erős sminkjéből kidülledt szemekkel ajánlatot is tett a miniszternek:

“Kásler húzzon el a közéletből!” Legalább hetente egyszer heroikus kirohanást intéz azokhoz, akik még képesek elviselni a kiszolgáltatott betegekről, orvosokról, a felszerelésekről, az elhanyagolt magyar egészségügyről. Istenem, hát ellenzéki, neki ez a dolga! Igaz, de hol az irálya (a stílusa), hol a műveltsége és hol a szavahihetősége?

Különösen akkor hol, ha visszaemlékezzünk arra a Bangóné Borbély Ildikóra, aki 2004-ben a magyarországi ügydöntő népszavazás kampányában az MSZP mozgósító plakátjain szerepelt és amelyen akkor éppen arra biztatta a szavazókat, hogy mondjanak igent a kórházak, azaz a magyar egészségügy privatizációjára, és mondjanak nemet a külhoni magyarok kedvezményes honosítására. Melyik állásfoglalása álságosabb: a magyar egészségügy idegen kézre játszásának támogatása vagy a magyar állami egészségügy lejáratása? Szerintem mind a kettő! Attól függően, melyikből lehet jobban profitálni.

Most az utóbbiból.

Bangóné tényleg rendkívül elmélyült irodalomban és a magyar helyesírásban – amint Kásler miniszter úr is fogalmazott udvarias viszont válaszában -, de nem kevésbé elmélyült politikai hűségben sem, amint most kiderült. Kérdem tőle ezek után, mint nőtől, anyától, női parlamenti képviselőtől: mikor tetszett hazudni, akkor vagy most? És hányszor tetszett már hasonló vehemenciával az igaztalant igaznak ordítani? És mikor járt sikerrel? És mikor nézett utoljára tükörbe?

Asszonyom, az ön viselkedése lehet, hogy anno a nádudvari szocialista brigád közös esti szalonnasütögetéseinek megemelte amúgy bágyadt fényét – különösen a roncs Dacia féktárcsában sütött májas lecsó Unicum megágyazása mellett, de ennyi ma már egy másik kávéházban szánalmasan kevés.

Lope de Vegával szólva: „Fele varázsa dekoráció mindig a nőnek. Másképp mondva jelmez.” Mi lehet ennél is rosszabb? Ha még a régi jelmezt is váltogatja, mégsem követi varázs.