A megbocsátó csőcselék

Megint, és nem először nagyot gurított szerény olvasóközönségének a Népszava.

A tavaly szövetséget kötött balliberális összefogásban most is a DK a vezető erő Fotó: Kurucz Árpád

Vigyázat! Lopják a történelmet! Mondhatnám úgy is, vissza lopják azzal a szándékkal, hogy ellenkező előjellel ellátva (hamisítva) dobják majd vissza a közvélemény-piacra. Megint, és nem először nagyot gurított szerény olvasóközönségének a Népszava.

Egy bizonyos Haskó nevű orvos (?) olyan gondolat kezdeményt tálalt (Az ellenzéki kerekasztal lovagjai címmel), amely felveti a kérdést, vajon mi homályosította el ennyire az elméjét? Mert írjon a Népszava balról, bal kézzel, proletár indulattal, közben dobálja a kalapácsot, suhogtassa a sarlót (kit zavar), csak ne hamisítson, főleg ne hazudjon. (Ideje lenne leszokni róla.)

Említett „szerző” arról lamentál, vajon mi értelme lenne manapság egy „új ellenzéki kerekasztal” felállításának, azaz az ellenzék ilyetén összefogásának az Orbán-diktatúra lebontásának reményében. Miután maga is belátja, nem sok, akkor visszatekintve a következőképpen magyarázza: „A rendszerváltáskori ellenzéki kerekasztal azért tudott eredményes lenni, mert volt tárgyalópartner: az MSZMP a szabad elvonulás reményében asztalhoz ült velük. Lett is szabad elvonulás a szélsőjobbos csűrhe bánatára.”

Helyben vagyunk! Mint a besurranó tolvajok, megint el akarják csenni közel történelmünkből a jobb darabokat, de nem beteges kleptomániából, hanem mert úgy hiszik, mai szereplésük igazolására jót tesz a lopott holmi. Még hogy az MSZMP azért ült asztalhoz „velük” (Antall Józsefékkel), mert bízott a szabad elvonulásban.

Ezzel szemben az MSZMP 1989-ben úgy be volt rezelve a jogos felelősségrevonástól, hogy el kellett kötni a gatya szárát. Tímár György ügyvéd, volt képviselő és a Mazsihisz akkori elnöke 2004-ben, Azok a szép napok című könyvemben nyilatkozta: „Rettegett a bolsevik maffia, mert a bolsevizmus lényege a vagyonok elrablása volt. Magas állami és pártvezetők tőlem kértek tanácsot merre, hová meneküljenek a biztos börtön elől. A fő elvtársak először becsomagoltak, aztán amikor Göncz, Mécs és az Alkotmánybíróság nemtelen közreműködésével az igazságtétel sajnos elmaradt, akkor a tolvajok, a bűnösök, a vérbírók és gyilkosok mind kicsomagoltak.”

A kommunisták tehát az életükért ültek asztalhoz, szerencséjükre a nép megkegyelmezett nekik. Most mégis hála és köszönet helyett szélsőjobboldali csűrhének neveznek bennünket, a könyörületeseket. Azokat, akiktől elvettek földet, jószágot, akiket családostól megfigyeltek, kitelepítettek, összevertek, elkergettek, vagy halálra kínoztak, esetleg fel is akasztottak. Haskó elvtárs azokat nevezi szélsőjobbos csűrhének, akiket az ő eszmetársai ávós ruhában, vagy fekete bőrkabátban pincék mélyén vallattak, kínoztak, pofoztak, vagy proletárgőggel a szájukba vizeltek.

A meghurcoltan is megbocsátó magyar népet ezek a történelmi tolvajok mégis lecsűrhézik. Akkori gyáva halálfélelmüket vakmerő bátorságra cserélve, tényeket hamisítva követik el Hegelt idézve: „a megítélő tudat aljasságát.”

Az aljasság, a tolvajlás pedig olyan alapvetés a bukott rablóbanda életében, mint a hazudozás. Nem tudnak nélküle létezni! Ilyenkor még a keresztény ember fejébe is szöget üt néhai Antall József miniszterelnök mondatának máig ható sugallata: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

De tényleg.

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma