Több mint hat éve, hogy a politikai kalandornak tartott Welsz Tamás egy rendőrautó hátsó ülésén afrikai kígyómérget vett be, rosszul lett, majd egy mentőállomáson, ahova a rendőrök bevitték, hogy segítsenek rajta, meghalt.
Welsz a halála után is munkát ad a hatóságoknak. Most éppen üzlettársa és barátja, Petrovics István járhat bíróságra, amiért megbízott a férfiban. Ráadásul Petrovicsot a 2019-ben kezdődött ügyben egyszer már elítélték első fokon, ám a fellebbezések nyomán elölről kezdődött az eljárás.
Mielőtt beszámolunk arról, hogy miért kellett elölről kezdeni az ügyet, emlékeztetünk a kezdetekre és a gyanúsításra. Welsz és Petrovics 2008-tól ismerte egymást, üzlettársak, majd barátok is lettek. Welsz Tamás a halála előtti hetekben két dossziét adott át egy dobozban Petrovics Istvánnak azzal, hogy rejtse el azt.
– Amikor az adóhatóság rászállt Welsz Tamásra, akkor adta át a dobozt. 2014. március 20-án láttam, ahogy beszáll egy rendőrautóba, amely nem sokkal később elhajtott. Ezt követően hallottam a hírekben, hogy meghalt. Előkerestem a dobozt a dossziékkal, mindkettőt átnéztem. A kékben Simon Gáborhoz, az MSZP egykori elnökhelyetteséhez kapcsolódó iratok voltak, egy XVIII. kerületi ingatlan-adásvétel papírjai, valamint egy soproni ingatlan iratai. Simon Magnet Bankban tartott bankszámlájával kapcsolatos dokumentumokat is találtam. Az iratokon ott volt az a jelszó is, amellyel a pénzt fel lehetett venni.
A piros dossziéban jó néhány szocialista politikussal, illetve az MSZP üzleti köreivel kapcsolatos iratok voltak. Neveket nem mondanék, ám meglepődnének néhány hallatán.
Welsz a neveket sárga szövegkiemelővel húzta át, így első pillantásra láthatók voltak az ügyletek szereplői. Ott volt a pisztoly is, én a doboz teljes tartalmát átadtam a rendőrségnek – ismételte meg a Magyar Nemzetnek a korábban elmondottakat Petrovics István, aki úgy tudja, a Nemzeti Nyomozó Iroda azért gyanúsította meg őt, majd emelt ellene lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt vádat, mert a dobozt nem azonnal, akkor adta át a rendőrségnek, amikor meglátta, hogy mi van benne, hanem csak Welsz halála után.
Petrovics nem érti, hogy miért csak 2019-ben, öt és fél évvel Welsz halála után vették őt elő, azt meg végképp nem érti, hogy miért ítélte el idén június elején az Érdi Városi Bíróság másfél év szabadságvesztésre – a pandémia alatti lehetőséggel élve iratokból, tárgyalás nélkül meghozva a határozatát. A büntetés végrehajtását három évre felfüggesztették.
Petrovics ügyvédje megfellebbezte az ítéletet, maga a vádlott pedig felháborodott a verdikten. – Amint Welsz Tamás halála után megtaláltam a pisztolyt, leadtam azt a lőszerekkel együtt a rendőröknek – mondta Petrovics, aki arról is beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy múlt héten előkészítő ülés volt az ügyében a megismételt elsőfokú eljárásban.