A körzet mezőgazdasági profiljához kapcsolódóan Dankó Béla elmondta, hogy itt található Közép-Európa legnagyobb vetőmagüzeme, valamint a pulykahústermékek előállításában európai szinten is az egyik legnagyobb gyártó. – Jellemzően munkaerőhiány van a térségben, vagyis aki szeretne dolgozni, az bármikor talál magának munkát. A közmunkaprogramból is javarészt kiléptek az emberek a munkaerőpiacra, és a Covid idején sem küldtek el senkit a munkáltatók, mert később nem tudták volna pótolni őket – fejtette ki.
Esélyteremtő sporttámogatások
Békés megyei látogatásunk következő állomása Gyomaendrőd volt, ahol a Területi operatív program (TOP) 220 millió forintos forrásából épült új bölcsődét tekintettük meg. Idegenvezetőnk Toldi Balázs független polgármester volt, aki elmondta, hogy uniós forrásból felújították a település óvodáját, és tervben van az általános iskola energetikai korszerűsítése is.
Toldi Balázs kifejtette: nagyjából évi 410 millió forint adóbevétele van az önkormányzatnak, azonban csak a TOP-ból több mint másfél milliárd forintot nyert Gyomaendrőd 2018 óta, további uniós fejlesztési forrásokból pedig két és fél, hárommilliárd forintot nyertek. – Ha az általános iskola energetikai korszerűsítése is megvalósul, akkor az összes oktatási intézményünk felújítása megtörtént.
A polgármester kiemelte, hogy a helyi sportélet is sokat fejlődött. – Tizenhárom sportegyesület működik Gyomaendrődön, a Magyar Labdarúgó-szövetség támogatásával pedig műfüves pályát is építettünk – hangsúlyozta, majd kifejtette: látványsportban felnőtt és U19-es labdarúgócsapatuk van, valamint van egy női kézilabdacsapatuk is. De van dzsúdó-, asztalitenisz-, ökölvívó-, birkózó-, tornász- és néptáncegyesület is. A finanszírozással kapcsolatban Toldi Balázs megjegyezte, hogy a társasági adóból (tao) származó támogatások révén csak idén húszmillió forint volt a gyermekcsapat támogatása, amelyből kisbuszt vásároltak. – A kisbusszal visszük versenyekre a gyerekeket, amibe ugyanúgy beleértendők a tanulmányi versenyek is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!