„Az uniós jog elsőbbsége alapján valamely nemzeti bíróságnak figyelmen kívül kell hagynia minden olyan nemzeti szabályozást vagy bírói gyakorlatot, amely sérti azon lehetőséget, hogy kérdést intézzen az Európai Unió bíróságához”
– állapította meg Priit Pikamäe főtanácsnok a csütörtökön nyilvánosságra hozott indítványában. Hozzátette: a magyar szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a legfőbb ügyész a Kúriánál valamely alsóbb fokú büntetőbíróság előzetes döntéshozatalra utaló határozatával szemben a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslattal éljen, valamint a Kúriának a törvénysértő jelleget megállapító határozata, amelyek sértik a fent említett lehetőséget,
összeegyeztethetetlenek az uniós joggal.
A szóban forgó ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2019-ben fordult a luxembourgi székhelyű Európai Bírósághoz annak kapcsán, hogy még 2015-ben a magyar hatóságok őrizetbe vettek egy svéd állampolgárt, majd gyanúsítottként hallgatták ki lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés vétségének gyanúja miatt. A kihallgatáskor tolmács közreműködésével közölték vele a gyanúsítást, a terhelt azóta Magyarországon kívül tartózkodik. A PKKB megkérdőjelezte a kihallgatáson közreműködő tolmács kiválasztásának a módját, annak képességeit, majd előzetes döntéshozatali eljárás keretében több kérdést is intézett az uniós bírói fórumhoz. Ezek között azonban voltak olyanok is, amelyek
közvetlenül a magyar igazságszolgáltatás függetlenségéről érdeklődtek – Európa-szerte nyilvánosságot adva az ügynek, valamint a csütörtökön bemutatott főtanácsnoki véleménynek.
A nemzeti bíróság azzal kapcsolatosan várt véleményt Luxembourgból, hogy
Utóbbival kapcsolatban emlékezetes, a Kúria 2019 szeptemberében mondta ki, hogy a svéd állampolgár ügyében eljáró elsőfokú bíróság jogszerűtlenül függesztette fel a büntetőeljárást, és az ügy eldöntése szempontjából irreleváns, az ügy kimenetelét nem érintő kérdéseket tett fel az Európai Unió bíróságának.
Pikamäe főtanácsnok csütörtöki indítványában helyben hagyta ezt az érvet, és kimondta, hogy
a bírósági elnököknek az OBH elnöke által ideiglenes megbízással történő közvetlen kinevezésére és a bírák javadalmazására vonatkozó kérdések a szóban forgó büntetőeljárás kimenetele szempontjából irrelevánsak, éppen ezért elfogadhatatlanok.
Megállapította ugyanakkor, hogy a Kúria vitatott ítélete sérti a nemzeti bíróság azon lehetőségét, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel forduljon az uniós bírósághoz, és ezáltal hátráltatja az előzetes döntéshozatali mechanizmus működését. „Kizárólag az Európai Unió bírósága hivatott e mérlegelés megalapozottságát értékelni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságának vizsgálata keretében” – szögezte le a főtanácsnok. (Az eredeti ügyre válaszul egyébként az is megállapítást nyert, hogy a gyanúsítottaknak vagy a vádlottaknak biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy panaszt tegyenek a büntetőeljárásban számukra biztosított tolmácsolás minőségével kapcsolatban.)