Csárdi Antal (LMP) az uniós helyreállítási alapról szólva azt mondta: komoly aggodalmaik vannak, milyen hatékonysággal költené el a kormány az 5800 milliárd forintot. Helyeselte az egészségügyi fejlesztéseket, de szomorúnak ítélte, hogy ehhez egy világjárvány kellett. Ebből finanszíroznák az egyetemek modellváltását is, ami szerinte a közvagyon kiszervezése magánkézbe. Úgy folytatta: a járvány alatt a munkavállalók támogatásában a magyar kormány volt a legszűkmarkúbb, holott az is szerepel az unió ajánlásában, valamint az iskolák digitalizációja is, az mégsem jelenik meg a kormány terveiben a szükséges mértékben.
Soha nem látott mértékű források érkeznek a felsőoktatásba
Orbán Balázs szerint a 2010 előtti kormányok rosszul használták fel az uniós forrásokat.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára úgy felelt: a 2010 előtti kormányok uniós forrásfelhasználási gyakorlatához képest minden azt követő gyakorlat jobb felhasználást tesz lehetővé. Ezt a német kancellár vagy a Moody's is visszaigazolta – jegyezte meg.
Az egyetemek megújításáról szólva azt mondta: soha nem látott mértékű források érkeznek a felsőoktatásba, ami az infrastrukturális és szakmai megújítást teszi lehetővé. Vízgazdálkodás, zöldközlekedés, az energetika zöldátállása és a körforgásos gazdaság kiépítése egyaránt szerepel a prioritások között. – Olyan ez a dokumentum, mintha ön írta volna. Akkor miért támadja? – fordult a képviselőhöz, úgy folytatva: azért, mert politikai hisztériát kíván kelteni.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzentkirályi Alexandra: Az újpestiek parkerdő helyett kaptak néhány facsemetét, és egy földtúrást +videó
Újabb kötelességével szembesítették Karácsony Gergelyt.
Kártérítés jár a sérülteknek, de még sok a kérdés a Nemzetiben történt baleset ügyében
A biztosítási – és kártérítési szakjogász szerint nem tudni, hogy Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó milyen kárigényt nyújtott be.
Három bizonyíték, amiből kiderül, hogy a dollárbaloldal Brüsszel alázatos szolgája
A Fidesz álátámasztja állításait.
Szentkirályi Alexandra megint Karácsony helyett végezte el a munkát
„Jó lenne, ha a főpolgármester nem csak a Facebookon foglalkozna a szemétszedéssel.”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat
Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt
Először nyílt meg gyermekei elhunyt édesapjáról Görbe Nóra: "A mai napig úgy érzem, hogy itt van, és nem hagyott el minket"
Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon
Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata
Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet
Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk