Hová tűnt a pozsonyi csata?

A középiskolai tankönyvek – mint a kollektív tudás formálói – teljesen eltüntették a köztudatból.

Zolta fejedelem. Forrás: Bedeő Pál: Magyarok története a vezérek és királyok képeivel. Pozsony, 1843.

A magyar őstörténet, a magyar törzsek eredete, vándorlása és a honfoglalás már hosszú ideje áll a tudománytörténeti és a közéleti viták középpontjában. A pozsonyi csata napjainkig mégis szinte eltűnt a köztudatból, megtörténtét általában 907. július 4. és július 7. közé teszik.

A kollektív tudás egyik formálója (természetesen nem az egyetlen) a középiskolai tankönyv. Persze a tanár nem feltétlenül ragaszkodik a tankönyvi anyaghoz, mégis izgalmas kérdés az, hogy vajon eltűnt-e, ha igen, akkor mikor a pozsonyi csata a hazai középiskolai tankönyvekből?

Az egyik legkorábbi középiskolai (ma annak neveznénk) tankönyv Budai Ézsaiásé (1766–1841), aki a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke volt 1822-től haláláig. 1828-ban a Magyar Tudományos Akadémia (1840-ig Magyar Tudós Társaság néven) alapszabályainak kidolgozásával megbízott küldöttség tagja, 1831-től az MTA tiszteletbeli tagja volt. A kötet kiterjedten ismerteti a honfoglalás menetét, mégsem említi meg a 907. évi pozsonyi csatát.

Spányik Glycerius 1833-ban megjelent kötete hasonló szerkezettel, de mindössze 15 oldalban taglalja a témát, és a magyarokat a hunoktól származtatja. A 907. évi pozsonyi csata itt sem szerepel.

„Mink őket a Hunnoktól származtaljuk” – írja Schirkhuber 1837-ben. Ő (1807–1877) piarista főgimnáziumi igazgató, és 1858-tól az MTA levelező tagja volt. A „Dentumogériából” való vándorlást, illetve a honfoglalást Spányikhoz hasonlóan írja le, a pozsonyi csatát, továbbá a kalandozó hadjáratokat e megnevezéssel nem említi, de a merseburgi és augsburgi ütközetet „természetesen” igen. Mint látható lesz, ez a két vereség minden tankönyvben helyet kapott, míg a pozsonyi győzelem nem.

Péczely József (1789–1849) az MTA rendes tagja volt, munkásságára hatással volt korábbi tanára, a fent már említett Budai Ézsaiás. 1837-es kötete nem foglal állást a magyarok eredetéről, illetve nem meglepő módon a 907. évi pozsonyi csata ebben a kötetben sem szerepel.

Sem Bedő Pál nagyalakú, szép színes képekkel díszített 1843. évi tankönyve, sem pedig Horváth Mihály, az MTA rendes tagja kötetében (1843) lényegében semmit nem mond a pozsonyi csatáról. Ugyanez igaz Dierner Endre (1803–1852), a Királyi Magyar Természettudományi Társulat rendes tagjának 1846-os tankönyvére.

Zolta fejedelem Forrás: Bedeő Pál: Magyarok története a vezérek és királyok képeivel. Pozsony, 1843

Ladányi Gedeon (1824–1886) az MTA levelező tagja volt. 1861. évi tankönyve leírja és megnevezi a pozsonyi csatát: „Árpád halálakor (907.) kis koru fija Zóltán 907–947 emeltetett a vezéri méltóságba. Ezen alkalmat használni akarván a németek, háborut inditottak a magyarok ellen, s be is nyomultak Pozsonyig, de itt teljesen megverettek. Es ettől fogva még szomorubbá lett sorsuk, mert a győzelmes magyarok mind több több pusztitást miveltek köztük.”

Batizfalvi tankönyve (1862) a pozsonyi csatáról a következőt írja: „[…] mert Lajos német király értesülvén Árpád halála- és az új fejedelem kiskoruságáról [907], roppant sereget állitott, hogy a magyaroknak Németországba tett rohanásait megtorolja s a rettegett pogány nemzetet egy csapással megsemmisitse. Azonban a három magyar vezér villámgyorsasággal csapott Pozsony mellett a német seregekre, azokat tökéletesen szétverte s az Enns folyón túl űzte. Itt Lajos német király a tartalék sereggel állott ellenök, de meggyözetvén, kevesed magával csak nagy bajjal menekülhetett Passauba.” Ez az időpillanat, amelyben tetten érhető, hogy a német uralkodói szándék a magyarok megsemmisítésére gondolatdokumentálhatóan bekerült a hazai köztudatba.

Környei János Magyarország története (1864) a pozsonyi csatát részletezi mintegy húsz sorban, ami az eddig bemutatott tankönyvek közül a leghosszabb leírás. A német támadás okát abban látja, hogy „vissza akarták adni a kölcsönt” a korábbi dúlásokért.

A dualizmus alatt megjelent tankönyvek szintén vegyes képet mutatnak, az általunk vizsgált tíz kötetből egy említi meg név szerint a pozsonyi csatát, kettő pedig leírja a 907. évi konfliktust a csata nevének említése nélkül. A merseburgi és augsburgi vereségeket mindegyik leírja.

A Horthy-korszak hazai középiskolai tankönyveiben ugyanez a helyzet, elvétve feltűnik a pozsonyi csata megnevezése. Helyette viszont egy röpke pillanatra egy másik, szintén elfeledett csata is bekerült a kánonba. Takáts György a 907. esztendőről így ír: „Árpád halála évében (907) a bajorok óriási sereggel támadtak a mieinkre, de Bánhida határában (Komárom m.) iszonyú vereséget szenvedtek. Ez a győzelem mintegy a magyarság ittmaradhatását biztosítá.”

A szocializmus tankönyvei nem eltüntették, sokkal inkább véglegesítették a pozsonyi csata eltűnését, mivel az már említésszerűen sem kerül elő egy tankönyvben sem. A finnugor nyelvrokonság elmélete szintén ekkor válik teljesen kizárólagossá.

A cikk szerzői: Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és Illik Péter, a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján olvasható el.