Dominikán álnéven élve illegalitásból vezette az ingatlanmaffiát T. Alex

Karibi luxusból juttatta rácsok mögé a csalásokra szakosodott, legalább 130 tagú bűnszervezet irányítóját a BRFK nyomozócsoportja. Az évekig fantomként tevékenykedő, még bűntársai számára is ismeretlen T. Alexet három évi nyomozás után kapták el, csak úgy, mint kiterjedt bandája tagjait.

2021. 10. 07. 9:01
Forrás: BRFK
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ingatlaneladás

A férfi 2017-től módszert váltott, és a gyanú szerint egészen 2019 elejéig ugyancsak gazdasági társaságok nevében tett közzé hirdetéseket, azonban itt már eladásra kínálta az ingatlanokat. 

A lakásokat jellemzően egy szállásfoglaló oldalon választotta ki, majd bűntársa, V. Viktor a fővárosban kibérelte azokat. A lakásokat alkalmazottai mutatták meg a hirdetésre jelentkezőknek, akiknek T. Alex azt állította, hogy az ingatlan tulajdonosa külföldön tartózkodik, és komoly vételi szándékuk igazolására a vételárat előre utalják át egy közjegyzői – valójában asszisztensei által nyitott – letéti számlára. A vevőket ezt követően T. Alex egy másik bűntársa hívta fel, aki egy ismert ügyvéd nevével visszaélve biztosította a vevőket arról, hogy az adás-vétel körül minden jogszerű. A megtévesztett vevőktől ezután T. Alex elkérte irataik másolatát is. A megszerzett adatokkal V. Viktor hamis közjegyzői letéti szerződéseket készített, amelyeket eljuttattak az asszisztenseknek. Az alkalmazottak a hamis közjegyzői okirat birtokában már magukat közjegyző-helyettesnek bemutatva találkoztak a sértettekkel, majd aláíratták velük a hamis közjegyzői letéti szerződést, és felügyelték a vételár elutalását. Az elutalt pénzösszegekhez ezt követően T. Alex már közvetlenül hozzáfért, mert az asszisztensei által nyitott számlák netbankadatai felett mindvégig a férfi rendelkezett.

Nyomozócsoport

A csalássorozat ügyében számos feljelentés és eljárás indult a fővárosban és vidéken is, majd a bűncselekmények módszereiben mutatkozó hasonlóság és összefüggések alapján 2019 januárjában a BRFK nyomozócsoportot hozott létre a csalássorozat felderítésére. A nyomozók az elkövetők digitális lábnyomai alapján mozaikként rakták össze az egészen Dominikáig nyúló ügy részleteit, és sorra azonosították a szervezet tagjait. Bár a tagok ügyleteikhez és kommunikációjukhoz titkosított VPN-kapcsolatot és különböző csevegőalkalmazásokat használtak, 

a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnözés elleni főosztálya két év leforgása alatt 130 embert hallgatott ki gyanúsítottként és 487 olyan bűncselekményt tárt fel, amelyek elkövetésének megszervezésével T. Alex gyanúsítható.

Adathalászat

Amikor a szervezet vezetőjének több társa lebukott, T. Alex új módszert választott a pénzszerzéshez:

már nem adás-vétel útján próbált meg hozzájutni az ingatlanhirdetésekre jelentkező ügyfelek pénzéhez, hanem adathalász programokkal szerezte meg ügyfelei bankszámlaadatait.

Az érdeklődőknek azt állította, hogy az eladásra kínált ingatlant jelenleg nem tudják megtekinteni, de email-ben tud küldeni a megvételre kínált lakásról egy videót. A videó átküldését követően T. Alex hozzáférést szerzett a sértettek számítógépéhez, és ezáltal banki azonosítójukhoz is, személyes adataikat felhasználva pedig asszisztensei hamis meghatalmazásokkal új SIM-kártyát kértek a sértettek hívószámához. T. Alex így ügyfeleinek bankszámlájához teljes hozzáférést nyert, és átutalásokat hajtott végre róluk az általa felügyelt számlákra.

Az alapos gyanú

A BRFK a 2014. március 15. és 2021. június 2. között elkövetett bűncselekmény-sorozatban az ügy gyanúsítottjaival szemben csalás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, pénzmosás, információs rendszer vagy adat megsértése, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt folytatott eljárást. 

A gyanúsítottak a bűncselekmények során 21 közjegyző és hat ügyvéd nevével éltek vissza, 101 lakást hirdettek meg jogosulatlanul.

Fotó: Dominikai rendőrség/BRFK

 A nyomozók 935 főt hallgattak ki tanúként, 477 strómant, azaz asszisztenst azonosítottak.

 A nyomozók 13 megyében és Budapesten 114 ingatlanban, a Dominikai Köztársaságban két ingatlanban hajtottak végre kutatást. A szervezet vezetőjének, T. Alexnek a kihallgatását követően az illetékes bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. A nyomozók az eljárás során 337 millió forintot foglaltak le.  

Borítókép: BRFK

A nyomozás eredménye

A BRFK nyomozócsoportja azonosította a Dominikai Köztársaságból működtetett szervezetet vezető T. Alexet, aki ellen 2019 áprilisában európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Elfogása érdekében nemzetközi bűnügyi jogsegélyt bocsátottak ki, végül 2021. januárjában megindultak a tárgyalások a BRFK és a Dominikai Köztársaság Ügyészsége, majd a Fővárosi Főügyészség és a Dominikai Ügyészség között. Ennek eredményeként 2021. május közepén a BRFK háromfős delegációja kiutazott a Dominikai Köztársaságba, hogy közreműködjön T. Alex felkutatásában és elfogásában. A fővárosi nyomozók a helyi hatóságokkal együttműködve megállapították T. Alex pontos tartózkodási helyét és 2021. június 2-án elfogták a férfit. A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai a gyanúsítottat 2021. szeptember 28-án Frankfurtból Budapestre kísérték, majd átadták a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztály nyomozóinak. A BRFK munkáját a nyomozásban a Fővárosi Főügyészség, az Europol, az Interpol és az FBI is segítette és támogatta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.