Az őszi lombgyűjtés időszakát használta ürügynek Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, hogy belekössön a kertvárosban élőkbe. A szakember a tőle megszokott módon bőséges terjedelemben idézett Facebook-posztot a kerttel rendelkező ingatlantulajdonosokhoz. Ezt írja november 9-i bejegyzésében: „A műholdas infrafotó elemzései szerint a főváros zöldfelületei a leginkább a kertvárosok magánkertjeiben csökkennek. Kiemelt beruházások ide, zöldmezős ingatlanfejlesztések oda, a zöldfelületi intenzitás csökkenése leginkább a budai és a pesti »zöld« kerületeket sújtotta az elmúlt 30 évben. Ennek egyik jellemző oka a telkek fokozatos beépítése és leburkolása: nagyobb házzal, gépkocsiparkolókkal, garázzsal, melléképülettel, medencével, terasszal, műfűvel. Azaz az ingatlanfejlesztés és a túlburkolás.
De van egy másik ok is: a kertművelés hanyatlása. Kényelmetlen és időrabló lett összeszedni a lombot, ráhull a parkoló autóra, belehull a medencébe: egyszerűbb kivágni.
Bardóczi tehát egyfelől azt állítja, hogy a főváros zöldgazdálkodása a kertek beépítésén, vagyis az ingatlantulajdonosokon múlik, erre utal a „ kiemelt beruházások ide, zöldmezős ingatlanfejlesztések oda” megjegyzés. Másfelől egy újfajta kertgondozási szemléletet vár el a tulajdonosoktól. Azt javasolja, hogy ki-ki szakítson az eddigi gyakorlattal, vagyis a kerti lomb összegyűjtésével és elszállíttatásával, helyette helyben hasznosítsa azt. „Ha pedig össze is gyűjtődik a lombhullatók lombja, akkor is gyakorta végzi az FKF zöldhulladék zsákjaiban, azaz kikerül a kertből. Ezzel pedig értékes tápanyagtól fosztjuk meg a kertünket, szegényebbé tesszük azt” – írja.
A közleményben nem esik szó arról, hogy mit kell tenni egyes, esetleg megfertőződött növények hullott lombjával, és arról sem, ami pedig sok környezettudatos gondolkodó számára ma már alapvető: miképpen óvhatjuk meg a telet a lomb közé bújva átvészelő élőlényeket, például a sünöket?
Ők nyilván akkor is veszélybe kerülhetnek, ha a kerttulajdonos zsákba gyűjti a zöldhulladékot, de egy ilyen alapos cikktől elvárható volna legalább megemlíteni a problémát.
Bardóczi Sándor az elmúlt fél évben az „új zöldszemlélet” jegyében több olyan ötlettel állt már elő, amivel vagy meghökkenést, vagy felháborodást idézett elő. Nemrég egy Pest megyei temető egy harmincas évekbeli és egy, a jelen állapotokat tükröző fotóját tette egymás mellé, ezzel a kommentárral: az elsőn „a két világháború között ültetett vadgesztenyékből, hársakból álló fasor uralja a képet, amire a még ma is élő falusi vének büszkék”. A második képről ez írta: „itt szinte mellbe vág a parcella fátlansága a több milliós márvány síremlékek között”. Bardóczi mindebből arra következtetett, hogy „hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy a temetőink egyben a települési zöldhálózatnak is fontos részei. Nem mindegy, hogy a nekropoliszok, a poliszok hű leképezései milyen irányba fejlődnek.”
