A kétezres évekre már olyan szörnyű állapotok uralkodtak benne, hogy életveszélyessé vált – tudtuk meg a muzeológustól. 2016-ban, amikor a tatai kastély bekerült a Nemzeti kastély és vár programba, régi fényképek alapján igyekeztek visszaállítani a háború előtti állapotot, illetve bemutatni azt, milyen lehetett az épület a monarchia idején, illetve 1945 előtt, az utolsó gróf idejében.
Újjászületés
A felújításkor szinte csodát tettek a kastéllyal. Ma is látható az a fűtésrendszer, amelyet az Esterházyak a XX. század elején alakítottak ki. Két hatalmas kazánnal légfűtést vezettek be, az egyik a földszintet, a másik az emeletet fűtötte. – Nem vizet keringettek, hanem forró levegőt. A meleg levegő felment, egy másik rendszeren pedig hideg levegő jött vissza, mindezt csak a gravitáció segítette – magyarázta idegenvezetőnk, jelezve, a szobákban lévő kályhákat ekkor szétszedték, a kis kastélyba vitték, mindössze a kandallókat hagyták meg. Feltehetően ez mentette meg a kályhákat a teljes pusztulástól, de szerencsére a kandallók is megmaradtak. – Elégetni nem lehet a márványt, beolvasztani sem, törött márványra pedig a háború után nem volt kereslet. Ezért inkább lefestették, nem is használták, az épületbe öntöttvas radiátorokat szereltek fel – fogalmazott a muzeológus, megemlítve: a mostani újjáépítésnél hat kályhát tudtak a darabokból összerakni.
Az emeleten található Zöld szalon a kastély ékessége. Ez a terem Ferenc József fogadó- és dolgozószobája volt 1897-ben, amikor II. Vilmos német császárral itt tartózkodtak egy hadgyakorlaton, az úgynevezett császármanőveren.
Egyhetes gyakorlat volt, hetvenezer katona és tízezer ló részvételével. Az esemény „sajtónyilvános volt”, azaz festőket, fotósokat, újságírókat is meghívtak rá. – A festményeket ebből a szobából is széthordták, eltüntették, kivéve a három supraportát, mert nem tudták kibontani a falból. Valamelyik orvos vagy nővér talán mondta is az oroszoknak, ne vacakoljanak vele, majd letakarják, ne bántsa a dolgozó nép beteg gyermekeinek a szemét – mesélte a muzeológus mosolyogva.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!