Amerikai befektetőknek is el akarták adni a Városházát

– Orosz és olasz befektetők mellett amerikai beruházónak is felkínálták eladásra a budapesti Városházát – mondta a Mediaworks Hírcentrumának Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, aki az erről szóló dokumentumokat eljuttatta a hatóságoknak is. A Városháza-gate apropóján felállított fővárosi vizsgálóbizottsággal kapcsolatban a képviselő úgy vélekedett, hogy a grémium nem érhet el sikert az ügy felderítésében, azt a rendőrségnek kell kivizsgálnia. Budai Gyulával beszélgetve a Mediaworks Hírcentruma rákérdezett Berki József szerepére a botrányban. Berki ugyanis bizalmasa volt Kiss Péter néhai MSZP-s miniszternek, akinek akkor közvetlen munkatársa Kiss Ambrus volt.

Mediaworks–Hírcentrum
2021. 12. 31. 6:05
Bajnai Gordon; Karácsony Gergely
Budapest, 2014. május 25. Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselője (j) és Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, az Együtt-PM politikusa a pártszövetség eredményváróján Budapesten, egy Dob utcai szórakozóhelyen az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A rendőrséghez eljuttatott dokumentumok egy része elektronikus levelezés, amely Berki Zsolt és a vagyonkezelő ügyintézője, F. Ildikó és mások között folyt. A beszélgetés során azokról az ingatlanokról esett szó, amelyeket a főváros árult, és amelyeknek a dokumentációját Karácsony Gergely is nyilvánosságra hozta – mondta a Mediaworks Hírcentrumának Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen bizonyítékok lehetnek a rendőrség kezében a Városháza-gate-ben.

Az amerikai vonal

A dokumentumokkal, elektronikus beszélgetésekkel kapcsolatban a honatya kiemelte, hogy azokat egy olyan ingatlanbefektetőtől kapta, aki egy amerikai beruházó érdekeit képviselte. Az amerikai üzleti kört szintén Berki Zsolt kereste fel azzal, hogy eladó a budapesti Városháza. 

A befektetők szerint Berki kétmilliárd forintnyi jutalékot kért, amelyet az amerikai befektetők sokalltak, az üzlet végül nem köttetett meg. Budai Gyula szerint a tárgyalásokon részt vevő ingatlanos a hatóságoknak is hajlandó tanúskodni az ügyben.

A botrány tisztázására fővárosi vizsgálóbizottság állt fel, amelyről Budai Gyula úgy nyilatkozott: Tarlós István volt főpolgármesterrel ért egyet, aki azt mondta, hogy ezt az ügyet a rendőrségnek kell kivizsgálnia, mert erre nekik vannak megfelelő eszközeik. – Ha az érintetteket beidézik, akkor menniük kell, és a hatóság jó helyzetben lesz: náluk vannak a vágatlan beszélgetések, amelyeket kitehetik az asztalra, a tanúk elé. 

Amennyiben Bajnai Gordont beidézik, akkor a bizottságnak tegnap adott, a Facebookon nyilvánosságra hozott válaszain túl a hatóság előtt is számot kell adnia arról, hogy volt-e tudomása a jutalékos rendszerről és a városházi cápákról – fejtette ki Budai.

A képviselő a baloldalnak az ügyet hárító kommunikációját úgy értékelte, hogy lehet bagatellizálni a Városháza-gate-et, ám a bizonyítékok mást mutatnak. 

– Ez jól felépített rendszer volt a vagyonkezelő ügyintézőjétől Berki Zsolton, Barts Balázson, Tordai Csabán – aki Karácsony jogi főtanácsadója – és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesen – akinek a felvételek szerint oda kellett adni a jutalékot – keresztül egészen Karácsony Gergelyig. Ezt a főpolgármester tudta nélkül nem lehet megcsinálni – vélekedett Budai Gyula.

Fontos összefonódás

A botránnyal részletesen foglalkozó sajtó többször is írt egy fontos összefonódásról. 

A jutalékos ember, Berki Zsolt testvére Berki József, aki annak idején a néhai Kiss Péter szocialista miniszter bizalmasa volt. A tárcavezető egyik legközelebbi munkatársa Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes volt, aki akkoriban kabinetfőnökként segítette Kiss Péter munkáját. Ez jelenti a legfontosabb kapcsot Berki Zsolt és Kiss Ambrus között, csakhogy ezenkívül eddig nem derült ki, hogy Berki József bármilyen szerepet vállalt volna a fővárosi ingatlanügyekben. 

– Átadtam a rendőrségnek olyan elektronikus leveleket, amelyekben Berki Zsolt mellett Berki József is szerepelt címzettként a fővárosi ingatlaneladások kapcsán. Az egyik ilyen a Rimaszombati úti adásvétel volt – mondta a képviselő, aki a nyomozás érdekeire tekintettel egyelőre nem szeretett volna többet elárulni.

Budai Gyula arról is beszélt, hogy volt ügyvédként úgy látja: az ügy hatósági kivizsgálása sokáig eltarthat, ez ugyanis bonyolult, szerteágazó történet, sok szereplővel. A képviselő arról is beszélt, hogy a botrány következményeként Karácsony Gergelynek és több helyettesének már rég távoznia kellett volna.

Nyomozások folynak

Mint ismert, a fővárosi ingatlanok eladása körüli botrányt még az Index.hu robbantotta ki, amikor november 4-én arról írt, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat eladná a főváros legértékesebb ingatlanját, a budapesti Városházát. A főpolgármester azonnal hírhamisítással vádolta meg a portált. Az Index.hu másnap bemutatott egy szerződést is, amely egy megbízás volt a Városháza értékesítésére Berki Zsolt cége és egy ismert ingatlanos vállalkozás, a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. között. Karácsony Gergelyék ezt is elbagatellizálták, és tovább tagadtak.

Ezt követően számos hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyek azt támasztották alá, hogy a fővárosi önkormányzat részéről volt szándék a Városháza értékesítésére. A hanganyagokban többször előkerült az üzletek után járó „jutalék”, amely egyértelműen egy korrupciós mechanizmusra utal. A csúszópénz mértéke tíz százalék volt, de lehetett alkudni belőle. A felvételek szerint Berki Zsolt kapta meg a vesztegetési pénzeket, amelyeket azután továbbosztott, a hangfelvételek alapján Kiss Ambrus főpolgármester-helyetteshez áramlott a „jutalék”, de utalnak arra is, hogy Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója is kaphatott belőle. A hanganyagokon kiemelték: Tordai Csaba, a főpolgármester jogi főtanácsadója „nem pénzezik”.

 

A Városháza eladásával kapcsolatban bevonták a tárgyalásokba Bajnai Gordon volt miniszterelnököt is, aki Gansperger Gyula társaságában találkozott az orosz származású, milliárdos Rahimkulov család képviselőivel.

 

A tárgyaláson Bajnai elmondta: a befektetők számíthatnak arra, hogy több „cápa” is rámozdul az üzletre, és jutalékot fognak kérni a segítségért cserébe. – Így működik egy hatpárti koalíció – mondta a fővárosi baloldalra utalva. A volt kormányfő Barts Balázsnál „jóval magasabb szinten” győződött meg arról, hogy van szándék a Városháza eladására, utalt azonban arra, hogy a projekt támadható, nem tartotta szerencsésnek, ha a választásokig arról részletek derülnek ki.

 

A Mediaworks Hírcentruma kiderítette azt is, hogy olasz befektetőknek is felajánlották a Városháza megvásárlását. A folyamatban fontos szerepet töltött be Berki Zsolt, aki a birtokunkba került levelezés tanúsága szerint felvette a kapcsolatot egy Riccardo Salvatore nevű üzletemberrel. A történtek érdekessége, hogy november közepén, a Városháza-gate kirobbanását követően megpróbálták eltüntetni a nyomokat.

 

A Városháza körüli gyanús ingatlanügyletek miatt a rendőrség 14 feljelentés alapján nyomoz, egyebek mellett csalás, vesztegetés és hűtlen kezelés miatt. Nemrégiben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnél és a főjegyzőnél is házkutatást tartottak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.