– Az önkormányzatok idén is számíthatnak kompenzációra az iparűzésiadó-bevételeik kiesése miatt, a kormány emellett fedezi a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével összefüggő többletterheiket, továbbá támogatja az energiahatékonysági beruházásaikat az energiaár-robbanás ellensúlyozására – tájékoztatta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere az MTI-t kedden.
A kormánypárti politikus erről azt követően nyilatkozott, hogy
a témában több megyei jogú város polgármesterével együtt tárgyalt Banai Péter Benővel, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárával.
Szita Károly közölte, a települések a tavalyival azonos rendszer szerint kapnak kompenzációt elmaradt iparűzésiadó-bevételeikkel összefüggésben, vagyis a 25 ezer lakosúnál kisebb települések a kieső összeg száz százalékát kapják meg, a 25 ezer lakosúnál nagyobbakat pedig az adóerő-képességük függvényében kompenzálják. – A pénz júniusban és októberben érkezik az önkormányzatok számlájára – tette hozzá.
Az MJVSZ elnöke kifejtette, hogy az önkormányzatoknak nem keletkezik pluszterhe a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből, annak
fedezetét megkapják a kormánytól, amely teljes egészében biztosítja a kulturális szférát, azaz a könyvtárakat, múzeumokat, színházakat érintő béremelést is.
– Ez azért fontos, mert 2010 előtt nem így volt, akkor, ha nagy ritkán bért emeltek, csak az emelésig jutottak, s rábízták az önkormányzatokra, gazdálkodják ki, ahogy tudják – jegyezte meg a politikus.
Szita Károly a kormány és az önkormányzatok számára egyaránt súlyos gondnak nevezte az energiaár-emelkedés hatását. Hangsúlyozta: a városvezetők és az államtitkár egyetértett abban, hogy az állam és az önkormányzatok közös érdeke a csökkentett lakossági energiaárak megőrzése. – Ettől még vannak áremelkedések, a rezsicsökkentett ár feletti árat is ki kell fizetni valakinek, de azok a települések, amelyek ezt nem tudják megoldani, egyedi kérelemmel fordulhatnak a kormányhoz – fogalmazott.