A polgármester példaként említette, hogy
a Tiszáninneni Református Egyházkerület tavaly több mint három és fél milliárd forint pályázati támogatásból tette rendbe a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumához tartozó épületeket, beleértve az iskolakertet és a nagykönyvtárat. Utóbbi elnyerte korábban a világ legszebb könyvtára címet. A kollégiumhoz kapcsolódóan egy sportcsarnokot is építettek, de egy uszoda is helyet kaphat a területen.
– A pályázataink egy része csak Sárospatakra vonatkozott, míg más programok a térség településeit is érintették. Az utóbbiak közé tartozik a 25 éves álmunk, a Szerencs és Sátoraljaújhely közötti vasútvonal három esztendővel ezelőtti villamosítása. Ez a fejlesztés a turizmusra is jótékony hatással van – emelte ki a kormánypárti politikus. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány 2024-ig 150 milliárd forint támogatást nyújt a Tokaj-Zemplén térség fejlesztésére, a Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos által koordinált program Sárospatakot is érinti, ennek köszönhetően fejlődik a közúthálózat is.
Özönlenek a turisták
A kitűnő természeti adottságú Sárospatakon az elmúlt években több fejlesztéssel igyekeztek élénkíteni a turizmust a Bodrog folyóra és a helyben elérhető gyógyvíz minőségű termálvízre koncentrálva.
A város hat másik településsel közösen jelentős forrásokat fordított a Bodrog-part felújítására, kikötőket létesítettek, vizesblokkokat adtak át és sétányt alakítottak ki, amely élénkíti a vízi turizmust és sportéletet. Emellett folyik a Végardó fürdő felújítása, ahol már eddig is – három és fél hónap alatt – 260 ezer vendég fordult meg. Most tavasszal három és fél milliárd forintból elindulhat a téli fedett fürdő kialakítása.
A Végardó fürdőhöz utat már építettek, kerékpárúttal együtt. A kerékpárút-fejlesztést – a többi településsel közösen – a térségben folytatják, e téren az egész régiót érintő fejlesztéseket terveznek.
Helyben nagyon büszkék a gyönyörű Megyer-hegyi tengerszemre, amely kétszer nyerte el az ország legszebb természeti értéke címet, ennek a felújítására is jelentős forrásokat fordított a város. Utat építettek a kirándulóhelyhez, ahol többek között via ferrata pálya és impozáns kilátó is helyet kapott. Ma már éves szinten ide is mintegy hatvanezren ellátogatnak.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!